Élvezd (C.D) |BEFEJEZVE|

10.rész | Elcseszett pillanat

- Hova megyünk? - a kocsi megállás nélkül gurult, és már elhagytuk Los Angelest.

A táj gyönyörű volt. A zöld fű szinte egybeolvadt a színtiszta kék éggel. A hátul tartózkodó tenger segített erre rá, ami fölött nyugodtan repkedtek a sirályok.
A nap már javában az ég közepén pihent, jelezve hogy nemsokára elindul lefelé.

- Itt is vagyunk! - parkolt le a fűben.

Értetlenül néztem rá, de ő csak a tengerpartra mutatott.
A homok előtt egy faház állt, ami egész nagy magassággal ékeskedett.

- Ide szoktam jönni akkor, amikor egyedül szeretnék lenni. - vont vállat.

Meghatódva álltam előtte, és meg sem tudtam szólalni. Mindössze két nap alatt elnyertem a bizalmát, amit természetesen nagyon is megbecsültem.

- Kit hoztál még ide? - tettem fel a kérdést.

Kíváncsi voltam a létszámra. A létszám mutatja a bizalom nagyságát, ami számomra fontos.

- Senkit... - bámult zavartan szemembe.

Kedvesen rámosolyogtam, és értékeltem a gesztust.
Gyomrom felugrott, és a mellkasomban lévő érzés ki akart törni.

Elindult, én pedig őt követtem egyenesen fel a faházba.
Otthonos helynek nem mondanám, inkább aranyosnak. Két szék pihent az egyik fal mellett. A padlót szőnyeg fedte, és pár könyv is kapott helyet a földön.

- Csak ennyire futotta... - megszólalásán elnevettem magam. - De én inkább csak az ablakban szoktam nézelődni.

Érdeklődve sétáltam az említett dologhoz, majd kinéztem rajta.
Ajkam elnyílt, szemem kikerekedett, és meglepődöttségemben elfelejtettem levegőt venni. A szárazföld nem volt látható, csak a tenger, így olyan volt , mintha benne állna Cameron műve.

- Hú... - igen, nekem meg csak ennyire futotta.
- Bizony! - nevetett fel reakciómon - Gyere, van lent egy csomó minden! - lelkesedését nagyon aranyosnak találtam .

Leérve hát megint követtem, egészen egy barlangig.
Megtorpantam, de ő ezt nem vette észre.

- Cam! - kiáltásom vízhangzott a sötétségben.

Ijedten néztem farkasszemet a feketeséggel, amiből hirtelen előtűnt a fiú.

- Csak gyere! Bízz bennem! - nyújtotta kezét.

Tudtam, hogy ő is elvárja hogy bízzak benne. Tenyere tökéletesen illeszkedett az enyémhez, ami mosolyt csalt az arcomra. Mintha egymásnak teremtettek volna minket...
Nem sokat kellett sétálni a korom sötétben, ugyanis pár méter után megláttam valamit. Egy vízesés állt előttünk, és ha felnéztem, az ég mosolygott vissza rám.

- Ez...Csodálatos! - döbbenten kaptam tekintetem a fiúra, aki már rég engem nézett.
- Szerintem is! - helyeselt.

Elindult a víz felé, majd megtorpant. Megfordult, és elindult felém. Alig egy méterre megállt előttem, majd duzzadt cseresznye ajkait mosolyra húzta.
Megbabonázva néztem száját, és nem érdekelt, hogy őt ez zavarja-e.

Bárcsak megcsókolna

Borzongás járta végig testem, és egy pillanatra behunytam szemem.
Mikor kinyitottam, Cameron még közelebb állt.
Levegőt kapkodva néztem végig ahogy mégközelebb lép, majd egészen addig hajol, míg orrunk össze nem ér.
Kikerekedett szemekkel néztem szemébe, mikor megdöntötte fejét.

Meg akar csókolni...

Lélegzetem visszafojtva néztem továbbra is, de ő csak állt.

A túl sok érzés, szinte mart belűlről, ezért hátraléptem. Zavartan köhögni kezdtem, és megpróbáltam nem ostorozni magam, amiért elcsesztem a pillanatot.

- Szerintem el kéne indulni... - motyogtam - Rubyék nemsokára megjönnek - válaszul csak szótlanul tette amit mondtam.

A kocsiban mintha semmi sem történt volna, úgy énekeltük a rádióból üvöltő Friends számot.

- Holnap is beugrok! - intett a kocsiból.
- És hol marad az engedély kérés? - kérdeztem nevetve.
- Cameronnak olyat nem kell kérnie! - válaszolta szórakozottan - Aludj jól! - egy halvány mosolyt küldött felém.
- Te is! - intettem tök bénán, majd csak néztem a távolodó autót.

Vigyorogva léptem a még üres házba.
A friss élmények rengeteg érzést keltettek bennem. A telefonommal a kezemben ültem ki a teraszra, és csak arra tudtam gondolni, hogy az ő gondolatai vajon ki körül forognak.
Egyetlen egy értesítés válasz volt a kérdésemre.

@camerondallas követni kezdett téged.