Élvezd (C.D) |BEFEJEZVE|

34.rész | Mi jöhet még?

Sóhajtva léptem át, egy újabb csigát, mely nyálkás testét vonszolva sietett át a túloldalra.

Vajon mit keres itt ennyi zselé állat?

Lassan egy óra monoton séta után, végre megálltunk. Fáradtan néztem körbe a hűvös levegővel megtelt barlangban, majd morcosan odébb löktem lábammal egy újabb csigát.

- Mit kell nézni? - kérdeztem, így megtörve a már dobhártyaszaggató síri csendet.
- Felfelé kellene... - mosolyodott el.

Értetlenül pillantottam a megadott irányba, ahol megpillantottam a tengert.
Kikerekedett szemekkel bámultam a hatalmas vizet, és nem tudtam hogyan került az oda.
Alex csak mosolyogva nézett engem, ami egy kis idő múlva, már zavaró volt.
Kínosan vigyorogva felé kaptam tekintetem, így megláthattam, mit is néz.
A nyakamban lógó nyaklánc keltette fel figyelmét, amin egy egyszerű kő díszelgett ,medálként szolgálva.

- Hogy lehetséges ez? - utaltam a tengerre, ami egyáltalán nem érintett.
- Tudod, van felettünk egy vastag kristály réteg, ami elszakít minket a víztől. - magyarázta, miközben selymesnek tűnő hajába túrt.

Mosolyogva, ajkaim eltátva pillantottam ismét fel, majd inkább lefeküdtem a hűvös földre.

----

- Köszönöm, hogy felvidítottál egy kicsit! - szálltam le a motorról, majd gyorsan megöleltem.
- Ezt nem kell megköszönni butus! - nevette el magát, majd egy gyors kacsintás után a járgányra pattant, és elhajtott.

Immár mosolyogva léptem át a ház küszöbét, amit Ruby nagyon is furcsállot.
Ijedten néztem a körülötte heverő zsebkendő halomra, ami semmi jóra sem utalt.
Cipőm lerúgása után, odafutottam barátnőmhöz, miközben széttártam karom.
Zokogva magához szorított, és egyenletlen levegővételét próbálta rendezni.

- Mi történt? - simítottam végig forró hátán.
- Nash azt mondta, időt szeretne kérni. - szipogott. - De nem akarta megmagyarázni, hogy miért!

Elhúzódtam tőle, majd dühösen a telefonért nyúltam. Már épp tárcsáztam volna a számot, amikor Ruby megállított.

- Csak jobban elrontódna. Megyek lefekszem! - dünnyögte, én pedig szomorúan figyeltem, ahogy a szobájába vánszorog.

Azzal a gondolattal, hogy most minden elrontódik, mentem lezuhanyozni, hogy aztán mély álomba zuhanhassak.
Vizes hajam egy puha és rózsaszín törölközőbe csavartam, majd felkaptam a pizsamám.
Fogmosás közben megszólalt a csengő, ezért öblítés után odafutottam az ajtóhoz.

- Jó estét! - nézett rám a rendőr. - Ha jól tudom, maga Miss Payne. - pillantott a jegyzeteibe.

Ijedten bólintottam, ökölbe rándult kézzel.
A számban keserű íz keletkezett, ami elnyomta a még nem rég keletkezett szerelem mámorát.
A levegőt nehezebben kezdtem el venni, és még csak egy igent sem tudtam válaszolni.
A félelem felülkerekedett rajtam, egy kis pánikkal keveredve. Tudtam jól, hogy ki küldte őket ide, még is olyan hihetetlennek tűnt.

- Velünk kell jönnie. Vádat emeltek ön ellen testi bántalmazásért. - közölte.

Az ájulás kerülgetett, mikor sikerült felfognom azt amit mondott.
Olyas fajta kérdések kavarogtak a fejemben, amelyekre valószínűleg senki sem tudná a választ.
Csak némán megismételtem az előbbi mozdulatom, majd visszamentem a szobámba, hogy bepakoljak pár cuccot egy táskába, és persze felvegyek egy normális ruhát.

- Készen vagyok. - cammogtam vissza, és egy utolsó visszanézés után beültem hátra a rendőr autóba.
- Gondoltam nem közveszélyes, így a bilincs elmaradt. - pillantott rám a társa, aki valamilyen szinten nyugtatni próbált engem.

Valljuk be, ebben a helyzetben senki sem tudna megnyugodni. Ártatlanul ülni egy rendőr autóban miközben a barátnőm és a szerelmem szenved, borzasztó volt.
A hideg ablaknak döntöttem fejem, és hagytam, hogy könnyeim végre előjöjjenek.