Maybe life is more

2.

-Hogy aludtál?
-Remekül- felelte a barna hajú lány szarkasztikusan.
-Nos,látom megint bal lábbal keltél,de nem számít ezt a napot semmi sem ronthatja el.
- Miért is nem?
-Tudod,hétvégén költözünk.

Persze, hogy is felejthetné el. Lexa egész eddigi életét itt élte Washingtonban,de most nevelőapja Titus úgy döntött ideje a környezetváltozásnak úgyhogy irány Los Angeles.

-Mikor érünk már oda?
-Türelem mindjárt ott vagyunk.
-Ja,ha addig meg nem őszülök ebben a dugóban.
-Meglátod megéri,a ház nagyon közel van a tengerparthoz és az egyetem sincs messze.

-Titus,megyek körülnézek egy kicsit a környéken. Majd jövök.
-Oké. Ne siess vissza!
A lány szemforgatva hagyta el a lakást.

Céltalanul bolyongott a hatalmas városban,belemerülve a saját gondolataiba. Már vagy két órája sétálhatott mikor egyszer csak nekiütközött valaminek vagyis inkább valakinek. Mekkora egy barom-gondolta magában. Aztán felnézett és az idő minha csak megfagyott volna,szembetalálta magát egy eszméletlenül gyönyörű kék szempárral. De még mielőtt bármit mondhatott volna az idegen egy "bocsi"-t hadarva el is tűnt.