Maybe life is more

25.

- Griffin de szarul festesz - vigyorgott legjobb barátnője.
- Reyes én is örülök,hogy látlak- nevetett a szőke hajú lány.

Clarke az elmúlt egy év alatt semmit se változott- leszámítva néhány új tetoválást. Octavia és ő bejárta egész Európát miközben rengeteget tanult. Látszólág egy tökéletes évet tudhatott a háta mögött,de valójában Clarke soha életében nem érezte magát olyan üresnek és magányosnak mint az elmúlt egy évben.

- Ne hízelegj Clarke,még rengeteg bepótolni valónk van.
-Mégis mi?
- Szerinted? Hiányzott a kedvenc ivós cimbim.

Mikor hazaértek Lincoln,Luna,Nylah és Octavia-aki egy hónappal előbb visszajött már várta őket.
Persze örült,hogy újra a batátaival lehet,de magányra volt szüksége így késő este sétálni indult. Mint mindig most is a parkba ment.
Amikor meglátta a barna hajú lányt,aki magányosan bámulta a csillagos eget az oly régóta elfojtott érzései utat törtek. Tudta,hogy teljesen felesleges tovább tagadnia,hogy hiába küzd ellene,szerelmes Lexába.

-Miért van az,hogy mi ketten valahogy  mindig megtaláljuk egymást?
-Clarke?
- Hiányoztál Lexa- a szőke hajú lány életében először tényleg komolyan is gondolta azt amit mond.
- Mikor jöttél vissza?- a barna hajú lány azt gondolta soha többé nem látja viszont Clarkeot,de most mégis ott állt előtte teljes életnagyságban.
-Csak ma reggel. Örülök,hogy újra látlak.
Lexa ekkora már a könnyeivel küszködött,majd recés hangon megszólalt.
- Egyszerűen itthagytál.
- Tudom,és sajnálom.
- Ne tedd,ez tesz téged azzá aki vagy.