Maybe life is more

27.

Clarke mosolyogva figyelte a mellette békésen pihenő Lexát,úgy érezte végre meglelte azt ami mindig is hiányzott az életéből.

-Clarke bámulsz-mosolygott rá a barna hajú lány.
-Nem tehetek róla,annyira gyönyörű vagy- simított végig Lexa tökéletes arcán.
-Clarke Griffin te mikor lettél ilyen érzelmes?
-Mióta belédszerettem. Nézd Lexa én mindent komolyan gondoltam amit tegnap mondtam. Mindig is úgy gondoltam,hogy a szerelem baromság ami csak meggyengíti az embert,de mióta beléptél az életembe felforgattad az egészet,és őszintén szólva még soha nem voltam ennyire boldog és teljes mint most veled,és azt szeretném ha ez még sokáig így is lenne- mondta Clarke egyenesen Lexa ragyogó zöld szemeibe.
A barna hajú lány nem szólt semmit,csak magához húzta egy hosszú érzelmes csókra. Nem volt szükség szavakra anélkül is pontosan tudták hogy érez a másik.

Ezután a két lány még órákig szeretgette egymást,minden annyira békés és tökéletes volt. Szinte már túl tökéletes.

-Lexa mennem kell-suttogta Clarke két csók között.
-Miért?
-Raven már vagy ezerszer hívott.
-Már most hiányzol-mondta a barna hajú lány miközben Clarke nyakát puszilgatta.
-Este van kedved átjönni hozzám?
-Már alig várom.
-Akkor majd még írok délután-azzal magához húzta Lexát egy utolsó csókra majd elindult.

A barna hajú lány mindeközben csillogó szemekkel figyelte Clarkeot. Nem bírt estig várni,a lánynak tudnia kellett ígyhát utána szólt.
Mivel a szőke hajú lány ekkor már az út túloldalán volt nem hallotta a lányt ezért visszaindult az ajtóban álló Lexához és akkor megtörtént. Mindössze egy pillanat volt az egész,mégis mindent örökre megváltoztatott.

- Clarke,Clarke  hallasz engem? Clarke?- a szőke hajú lány számára kezdett eltompulni a külvilág,de  a barna hajú lány hangját bármikor felismerte volna.
-Semmi baj Lexa,ne félj.
-Clarke ne merészelj itthagyni hallod. Szükségem van rád- zokogott Lexa.
-Lex,te vagy a legmakacsabb,legbártabb és legerősebb ember akivel csak találkoztam,és ma boldogan halok meg mert még ha csak egy rövid ideig is csak,de szerethettelek  téged. Te megmutattad nekem,hogy milyen érzés a szerelem. És soha ne felejtsd el,hogy mindig itt leszek veled-mondta a lány minden maradék erejét összeszedve.
-Szeretlek Clarke-suttogta Lexa. Majd egy utolsó gyengéd csókot adott az immár holtan fekvő lány ajkaira.

Lexa verítékben úszva,hevesen dobogó szívveréssel ébredt,az álom túlságosan is valóságosnak tűnt,de egyből megnyugodott mikor megpillantotta a mellette békésen alvó lányt.Akit úgy látszik sikerült felébresztenie mert szorosan hozzábújt majd megszólalt.

-Minden rendben Lex?-kérdezte álmos hangon.
-Igen,csak egy rossz álom.
-Miféle álom?
-Hülyeség,és amúgy sem számít mert az életem a lehető legboldogabb melletted-mondta a karjaiban pihenő lánynak.
-Szeretlek Lexa.
-Én is szeretlek Costia.

Ez a történet ennyi lett volna. Köszönöm mindenkinek aki olvasta,szavazott rá. Remélem legalább annyira szerettétek olvasni mint amennyire én szerettem megírni.
- A