Maybe life is more

14.

Már két hét telt el azóta,hogy Lexa Clarkeal töltötte a délutánt. A barna hajú lány élte tovább az életét,bejárt az egyetemre majd hazament,tanult,de soha nem ment sehová és nem  is barátkozott jól elvolt egyedül..
Ez a nap is ugyanúgy telt mint a többi,déután végzett már indult volna haza,de szinte teljesen lefagyott mikor meglátta  az egyetem előtt Clarkeot a  motorjának dőlve.  A másik lány puszta látványától gyorsabban kezdett verni a szíve,visszaemlékezett arra,hogy milyen finom és puha volt Clarke érintése, az édes mosolyára,és azok a gyönyörű kék szemek amikben úgy el lehet veszni..

-Szia Lexa-lépett mellé a szőke lány mosolyogva.
-Clarke-dadogta,miközben fülig elpirult.
-Te mindenkit így szoktál bámulni vagy csak azt aki bejön?-vigyorgott pimaszul.
-Én nem..vagyis..én csak.. - A mondandóját azonban nem tudta befejezni mert hirtelen Clarke mellé lépett egy másik lány majd megpuszilta az arcát.
- Mehetünk? -kérdezte nevetve majd Lexa felé fordult és alaposan végigmérte.
-Persze. -Azzal elindultak de Clarke visszafordult.- Aztán csak óvatosan a bámulással,nehogy kiessenek azok a szép szemeid.- majd rákacsintott.

Lexa dühösen sétált hazafelé. Még soha senki nem dühítette úgy fel mint Clarke. Mégis mit képzel magáról? Barátnője van közben meg pofátlanul méricskéli és flörtöl vele. Azt azonbam maga se tudta mi zavarja jobban az,hogy Clarkenak barátnője van vagy az,hogy teljesen elveszti a józan eszét a közelében.
Dühöngését egy motor zaja szakította félbe,majd Clarke pattant le róla és sétált Lexa elé.

-Szia szépszemű.
-Mégis mit akarsz? Követsz vagy mi? -a barna hajú lány forrt a dühtől.
- Erre lakom én is. Amúgy meg mi bajod van?
-Semmi,hagyj békén. Menj a kis barátnődhöz.
-Szóval ez a bajod,féltékeny vagy-vigyorgott Clarke.
-Nem,nem érdekelsz se te se a kis nőcskéid,most pedig tűnj el.-Azzal elindult volna,de a szőke hajú lány finoman megragadta Lexa karját majd egy fának tolta.
-Niylah nem a barátnőm,csak barát olykor némi exrtával-közölte mindössze néhány centire a másik lánytól.
-Engedj el- Lexa szíve hevesen vert,egyik része legszívesebben felpofozta volna Clarkeot míg a másik még közelebb húzta volna magához.
-Mert különben mi lesz? Látom hogy nézel,felesleges tagadnod- mondta pimaszul mosolyogva.
- Ide figyelj Clarke,nem vagy más csak egy önelégült bunkó,és soha az életben nem érnék hozzád.
-Oké,akkor biztos  nem érzel semmit ha ezt csinálom- azzal finoman elkezdte Lexa nyakát puszilgatni,a barna hajú lány el akarta lökni magától,de egyszerűen képtelen volt rá. Még soha életében nem érzett ehhez hasonlót,lehunyta szemeit, Clarke nyaka köré fonta karjait és közelebb húzta magához,közben pillangók ezrei repkedtek hasában. A másik lány érintése szinte elevenen felégette.
Fogalma se volt róla mennyi idő telt el,de arra eszmélt,hogy Clarke már nem hinti be puszikkal a nyakát  csak áll mellette és vigyorog.

-Szóval soha az életben nem érnél hozzám mi? Pedig úgy tűnt,hogy mindjárt elélvezel ha folytatom-monda nevetve.
- Menj a francba-azzal dühösen elindult és közben átkozta  magát amiért Clarke ilyen könnyen elcsábította.
-Várj már-rohant utána a szőke lány- Igazad van egy bunkó vagyok,de akkor is valld be,hogy élvezted.

Lexa nem válaszolt,helyette teljes erejéből orrba vágta Clarkeot majd otthagyta.