BTS SHIPS (16+) és egyéb ARMY dolgok

JinMin - Out Of The Woods #1

Újabb nem túl népszerű páros, akikről sokan mondták, hogy nem illenek össze. Szerintem az összes BTS ship összeillik, és célom, hogy ezt bebizonyítsam. Remélem sikerrel járok :D

Egy nyári napom a BTS újra összegyűlt, és útnak indult a Run BTS! új részeinek forgatási helyszínére. A szállásuk egy magas dombon, egy modern vidéki házban volt, ahova egy erdő vezetett. Jókat ettek, játszottak, nevetgéltek, és az ezeket megörökítő felvételeket használva adták le a műsort. Ám az 53. rész forgatása közben történt valami, valami, amiről mindenki hallgat, ami óriási titok volt...mostanáig.

Az említett részben azt láthattuk, ahogy Jin, Jimin és Jungkook élet-halál kő-papír-olló harcot vívott a rendezővel. Az idegek pattanásig feszültek, hisz a tét nem más volt, mint a finom jégkrém. A játszmából csak Jungkook került ki győztesen, JinMin pedig megkapta a büntetést, miszerint nekik fel kell sétálniuk a házhoz, amihez, mint ahogy azt az előbb említettem, az erdőn át vezetett az út.

Jin és Jimin, no meg egy operatőr útnak is indultak. Az út 8km...lett volna, ám mindannyian érezték, hogy már réges rég túl vannak azon. Megálltak a sűrű erdő közepén, ami minden felé nézve végtelennek tűnt.

- Srácok, szerintem eltévedtünk. – mondta az operatőr lihegve.

- Felhívok valakit. – vette elő a telefonját Jimin, majd nagyra nyíltak a szemei – Nincs térerő!

- Nekem sincs! – állapította meg Jin, Jiminével szinte megegyező arckifejezést vágva.

- Nekem sincs. Egy magas domb aljában vagyunk végülis, szóval ez érthető. Feljebb kell mennünk! – mondta az operatőr, miközben a terepet méregette, majd észrevette, hogy nem túl messze van egy meredek emelkedő, és annak az irányába mutatott – Srácok, én felmegyek azon a meredek dombon, amíg térerőt nem találok. Elég veszélyesnek tűnik, és én vagyok a felelős értetek, szóval ti maradjatok itt, amíg vissza nem jövök.

Jimin és Jin szerettek volna vitatkozni, hogy rájuk nem kell vigyázni, hisz felnőtt emberek, de semmi jó nem származott volna abból, ha mindhárman mennek, hisz mind megsérülhetnek. Ha pedig kettejük közül megy valamelyikük, akkor az operatőrt szídják meg, amiért veszélybe sodorta őket.

Nem volt mit tenni, így hát az operatőr a kamerát hátrahagyva nekiindult a meredek lejtőnek, és néhány méter után a sűrű lombok mintha beszippantották volna, a két fiú szem elől tévesztette őt.

- Operatőr úr! – kiabált Jimin.

- Igen? – jött a válasz a magasból.

- Jól van? Talált már térerőt?

- Még nem.

Egy ideig csend következett, az ágak susogása, amelyek segítségével eddig az operatőr próbált felkapaszkodni, végleg abbamaradt. Olyasfajta csend volt ez, amely mindenkit aggodalommal tölt el. A leghangosabb csönd a világon.

- Operatőr úr! – kiabálta Jimin újra, de nem jött válasz.

- Operatőr úr! – ismételte utána Jin.

Semmi válasz. A madárcsicsergésen kívül nem hallatszott más, csak a saját visszhangjuk.

Egy ideig csak szótlanul álltak rémült arccal, majd Jimin törte meg a csendet:

- Hyung, most mit csináljunk?

- Nem tudom. Szerinted mit csináljunk?

- Döntsd el te, hisz te vagy az idősebb.

- Ja, tényleg.

- Nem kéne az operatőr után mennünk?

- Már egy ideje sötétedik. Mire felérnénk már az orrunkig sem látnánk, és ha ott lenne is térerő, hogy magyaráznánk el, hol vagyunk?

- Hát a telefonon van helymeghatározás...

- Ami csak nettel működik. Hogy tudnád azt használni, mikor térerő is alig van?

- Igaz...

- Nincs más választásunk, mint itt maradni, és megvárni az operatőrt, még ha ehhez itt is kell éjszakáznunk.

Jimin lépett egyet, egyenesen egy fadarabra, aminek a reccsenésére Jin ijedtében sikítva megugrott.

- Hyung, nyugi, csak én voltam az. Nem kéne ilyen ijedősnek lenned.

- Nem tudom feltűnt-e, de egy erdő közepén vagyunk, ami tele van vadállatokkal! – fakadt ki Jin.

- Amik, neked hála, most már pontosan tudják, hogy hol vagyunk. Gratula.

A beszélgetés végére a lemenő Nap fényét, a Hold sugara váltotta fel, ami pengeélként hatolt át a lombok résein, ezzel nem teljes sötétséggel, de hasonlóan ijesztő homállyal burkolta be az erdőt. A madárcsicsergések pedig ciripelésekre cserélődtek.

A két fiú leült egymás mellé egy valószínűleg többszáz éves tölgyfa törzsének támaszkodva. A levegő lehűlt, Jimin pedig, mivelhogy csak egy vékony felsőt viselt, reszketni kezdett. Jin ennek láttán, gondolkodás nélkül levette magáról fekete kardigánját, és betakarta vele Jimint, aki először tiltakozott ellene, és így szólt:

- Hyung, jól vagyok. Így meg fogsz fázni!

- Tudod, hogy én nem vagyok olyan fázós, úgyhogy ez nálad jobb helyen van.

- Köszönöm. – mosolyodott el lágyan Jimin.

- Bárcsak tudnám, hogy kell tüzet gyújtani, hogy még jobb legyen neked. – mondta Jin szomorúan.

- Bújj hozzám, és akkor jobb lesz. – tanácsolta Jimin, és éppen ahogy kimondta, már Jin vállára is hajtotta a fejét, amin Jin csak mosolygott.

Az idilli képet egy közeli bokor hangos zörgése zavarta meg. A Hold fényében hirtelen egy óriási árnyék bukkant elő a bokor irányából. Az árnyéknak hatalmas fogai és karmai voltak, és annak tulajdonosa egyenesen a fiúk felé tartott.

folyt.köv.