BTS SHIPS (16+) és egyéb ARMY dolgok

JinMin - Out Of The Woods #2

A Hold fényében hirtelen egy óriási árnyék bukkant elő a bokor irányából. Az árnyéknak hatalmas fogai is karmai voltak, és annak tulajdonosa egyenesen a fiúk felé tartott.

A két fiú ösztönösen közelebb húzódott egymáshoz. Reszkettek, mint a nyárfalevelek. Jimin szeméit az árnynak szegezte, és teljesen leblokkolt. Jin legszívesebben sikítva elmenekült volna, de látta, hogy Jimin ebben a lesokkolódott állapotban nem tudná követni, így merész döntésre szánta el magát. Olyat tett, amire sohasem gondolta volna, hogy képes lenne. Még mindig reszketve, de határozottan felállt, és Jimin elé lépett, annak háttal, majd védelmezően széttárta karjait. Jimin akkor tért magához, és nézett fel hősére. Nem hitte el, hogy az az ember, aki a saját árnyékától is megijed, szembe mer nézni egy fenevaddal, hogy őt megvédje.

Az árny már majdnem elérte őket, az ismeretlen állat pedig már kész volt előbújni a bokor takarásából. Jimin felkapcsolta telefonján a vakut azt remélve, hogy az állat szemét bántja majd a fény és összezavarodik. A bokor zörgött egy utolsót, az állat kiugrott mögüle, majd a fiúkkal ellentétes irányba elszaladt.

Habár az állatt gyorsan mozgott, a vaku fénye jól kivehetővé tette, hogy mi is volt az. Kiderült, hogy az állat fele akkora sem volt, mint az árnyéka, amit a Hold fénye hatalmasra nyújtott, megtévesztve ezzel a két fiút.

- Egy mókus?! Komolyan?! Ettől féltünk ennyire?! – kelt ki magából Jin.

- Az árnyéka miatt természetes, hogy nagynak hittük. – szólt Jimin, és Jin elé lépett. – Hyung, én még sosem láttalak ilyen bátran viselkedni. Lehetett volna sokkal veszélyesebb dolog is a bokor mögött, de te mégis engem védtél. Hogy-hogy nem féltél?

- Féltem. Nagyon is. De nincs annál ijesztőbb, mint a gondolat, hogy te megsérülhetsz.

Jimin szíve erre a válaszra nagyot dobbant, akkora hálát és szeretetet érzett Jin irányába, hogy nem tudta megállni, hogy köré ne fonja karjait. Jin viszonozta az ölelést, és így álltak egy darabig, közben ciripelések biztosították a háttérzenét. Jin egyszer csak elhúzódott egy picit, és felemelte Jimin fejét, hogy megnézze, hogy minden rendben van-e vele. Ám Jimin olyat tett, amire Jin nem számított. Miután egy ideig Jin arcát fürkészte, Jimin hirtelen becsukta a szemeit, ezzel átadva magát a pillanatnak. Innentől Jin-en múlt, hogy mi fog, illetve mi nem fog történni ebben a helyzetben. Jin egy ideig csak nézte Jimin arcát. A holdfényben úgy csillogott a gyönyörű bőre, hogy az túlragyogta a Holdat. Ebben a bűvöletben Jin nem volt képes ellenállni a kísértésnek, lehajolt kicsit, és gyengét csókot lehelt Jimin ajkaira. A csókot Jimin hamar elmélyítette, mintha egész életében csak azokra az ajkakra szomjazott volna, annak ellenére, hogy nem most ízlelte őket először.

- Ez eszembe juttatja a Hawaii-n együtt töltött éjszakánkat. – mondta Jimin, miután ajkaik szétváltak, és homlokukat egymásnak döntötték.

- Emlékszem, hogy féltékeny voltál Namjoon-ra. – mosolygott Jin, majd hirtelen komoly lett a tekintete. – Jimin, te reszketsz. Még mindig fázol? Hol a kardigánom? – kérdezte, de rögtön meg is látta a ruhadarabot a földön, ahol nemrég ültek. – Gyere ide, majd én felmelegítelek. – mondta, majd leült a földre, Jimint maga mellé húzta, betakarta, és átölelte. Így szenderedtek el, míg meg nem virradt.

Reggel Jimin kelt fel először, és nézte, ahogy Jin alszik. A szeme Jin arcáról, annak férfias nyakára tévedt, közelebb hajolt, és apró csókokat lehelt a bőrére. Jin felébredt, és mintha egész végig erre a jelre várt volna, tekintete elsötétült, és rávetette magát Jimin ajkaira. Jin kardigánja Jimin-ről már rég lekerült. Egymás pólóját próbálták a heves csókcsata közben eltávolítani egymásról. A testük most már nem jéghideg, hanem tűzforró volt. Lefeküdtek a fűbe, és ott folytatták, ahol Hawaii-n abbahagyták. Egyszer egyikük, másszor másikuk kerekedett felül, és a madárcsicsergéseket elnyomta a nyögések hangja, ami az egész erdőt átjárta.

A két fiú lihegve borult egymás mellé, testüket izzadságfoltok tarkították. Hirtelen emberi beszédet hallottak meg a távolból. Gyorsan magukra kapták ruháikat, majd vártak, míg meg nem jött a felmentősereg. Az operatőr másik 3 emberrel együtt érkezett a helyszínre, hogy végre kivezesse az erdőből a fiúkat.

- Bocsi srácok, hogy nem jöttem értetek hamarabb, de az a helyzet, hogy nem számoltam a gyenge kondimmal, és ahogy feljebb értem a dombon, így szédültem egyre jobban, így nem tudtam tovább menni a tetejéig. Kiabáltam utánatok néhányszor, de nem hallottátok, így én is itt éjszakáztam. Hamar elaludtam, bár lehet az inkább ájulás volt. Mindegy, az a lényeg, hogy senkinek sem esett baja, igaz? – mondta az operatőr kínos mosollyal, amire a két fiú csak bólogatni tudott.

- Nem baj, jól elvoltunk. – kuncogott Jimin.

- Ó, nézzétek itt a kamerám a fa tövében, ahol hagytam. – mondta, és a kezébe vette az említett tárgyat, majd kikerekedtek a szemei. – Srácok, ti tudtátok, hogy ez végig be volt kapcsolva? Úgy tűnik, mindent felvett.

Jimin és Jin nagy szemekkel elkiáltották magukat:

- MINDENT?!

Vége

Na remélem tetszett nektek a sztori és a JinMin páros :)

Az lenne a kérdésem, hogy mit szólnátok hozzá, ha a legtöbb kommentet kapott sztorim, a WHAT?!  kapna még egy részt, és trilógiává válna? (Aki még nem olvasta, és szeret nevetni, az a tartalomjegyzékben feljebb megtalálja :D)