Kliséji románcok

Két ballábon nem szerencsés járni

Mary Sue

Az első napon még nem volt túl sok tanítási óra. Lényegében osztályfőnökik voltak, ami annyiból állt, hogy az osztályfőnökkel beszélgettünk, felírtunk a füzetbe minden fontosabb információt – szerencsére, mert ha az alapján kellett volna tudnom, amit az igazgatónő elmondott az évnyitón, meg sem tudnék nyikkanni – utána pedig kötetlen beszélgetés volt. Velem nem sokan akartak ismerkedni, amit nem is bántam. Úgy láttam, nem igazán van könyvmoly-klikk az osztályban, csak a szokásosak: a csinos csajok, a sportoló fiúk, az okosok – köztük talán még elférnék, ha már kitűnő tanuló vagyok – meg a művészlelkek és ilyesmik. Engem igazából sosem zavart az olyan blődség, mint a "magány", számomra ez a szó nem létezik. A könyvek ugyanis sosem hagytak cserben, és ha valami folytán sikerülne is kiolvasnom az összeset, bármikor újraolvashatom bármelyiket! Így amint szabadfoglalkozásra került a sor, és láttam, hogy senki nem igazán keresett, kissé bátortalanul feltettem a kezem, s megvártam, míg az osztályfőnök engedélyt adott kérdezni.

– Tanárnő, elmehetek a könyvtárba?

– Nem, Mary Sue! Órák alatt még ilyenkor sem mehetsz ki, csak lyukasórákban, majd ebéd után körülnézhetsz ott!

Lemondóan sóhajtottam. Remek! Az ebédidőig már nem volt több szünet sem, csak ez a negyvenöt perc, ráadásul a kérdésemnek köszönhetően az osztályfőnök felhívta a többiek figyelmét arra, hogy engem kicsit magamra hagyott a társaság, így ismét velem kezdtek foglalkozni. Pedig már reméltem, hogy esetleg elővehetem az aktuális kedvenc könyvemet, ami természetesen ott lapult a táskámban, csak arra várva, hogy végre folytathassam ott, ahol este a könyvmolyocskát ábrázoló könyvjelzőmet hagytam, ami lássuk be, nagyon, nagyon rég volt! És roppant mód érdekelt, mi fog történni az Mia Anne-nel, csak este már annyira késő volt, hogy egész egyszerűen elaludtam a könyvön feküdve, és csak annak köszönhettem, hogy nem gyűrtem ezzel össze a lapokat, hogy már nem először történt velem ilyesmi, és elég gyakorlott vagyok a könyveken elalvásban és azok nem összegyűrésének művészetében!

Nem is tudtam tovább várni, hiszen amint kicsöngettek, mindenki megrohamozza az ebédlőt, és a hírek alapján nekem is illene arra mennem – az édes, drága, imádnivaló könyvtár helyett – mielőtt még bezárják a konyhát. Tudom magamról, hogy ha olvasni kezdek, képes vagyok egy egész napra belemerülni a könyvbe és egy falatot sem enni, arra is volt már példa, hogy olvasás közben elájultam az éhségtől, vagy épp a kiszáradástól, egy ilyen rövid ideig tartó ebédelési lehetőséget tehát nem hagyhattam ki. Szóval rekordidő alatt le is értem az ebédlőbe, és irtó gyorsan be is termeltem azt, amit a tálcámra raktak. Minek vacakoljak vele sokáig? Finom, vagy nem finom, szinte mindegy is, a lényeg, hogy tápláljon, és ne ájuljak bele az olvasásba. Felesleges olyan hívságokra pazarolni az időt, mint az ízlelgetés. Így nem kellett hozzá tíz perc sem, már rohantam vissza a tálcával a konyhásnénikhez, és kaptam is elő az "Apa, randizhatok egy lovaggal?" című könyvet On Sai-tól, megragadtam a könyvmoly-könyvjelzőmet, és kinyitottam a könyvet ott, ahol utoljára jártam. Halványan még derengett, hogy a nemrég olvasott szakaszban a lovag épp fennakadt azon, hogy a főhősnő milyen szemérmetlenül mutogatja nem csak a bokáját, hanem a lábait is, de ennyi, itt szakadt a kép, és kereshettem, hogy mire emlékszem még, és mire nem!

Igen, olvasva készültem kimasírozni az ebédlőből, mivel igen sokat közlekedek olvasás közben olyan helyen, ahol aránylag biztonságban érzem magam, vagy már nagyon jól ismerem a járást, az ebédlő pedig az előbbibe tartozott. Itt nem volt valószínűsíthető, hogy kamion elé lépnék olvasás közben. Azt viszont ne kérdezze senki, hogy vagyok képes a kétballábammal nem felbukni a saját bokámban olvasás közben, mert én sem tudom! Bezzeg, ha figyelek arra, amerre megyek, az első adandó alkalommal sikerül összeakasztani a nem létező cipőfűzőimet is! Én csak úgy szoktam mondani, hogy nekem ez a szuperképességem, hogy olvasás közben sétálva valahogy soha nem megyek neki semminek.