Kliséji románcok

Barátság fogadalom

Krisztián

Még mindig a fülemben visszhangzott az ajtó csapódás hangja. Az ebédlőben tartózkodó néhány diák pont olyan döbbenten nézett ki a fejéből, ahogy a velem szemben ülő Szintia is.

- De... De most mi történt? - dadogta ki Szinti kétségbeesett arccal. - Valami rosszat mondtam? Ez is csak amiatt a buta fejem és a nagy szám miatt van! - hadarta kétségbeesetten és még hosszú percekig csak mondta és mondta a magáét. Ellenben én csak összehúzott szemekkel ültem és próbáltam újra lapozni az eseményeket a fejemben. - Most biztosan megutált! Nem is lesz ezután a barátom sem! - vinnyogott eközben Szinti folyamatosan.

- Hagyd már abba a nyavalygást! - szóltam rá, talán a kelleténél kicsit erősebb hangon.

- De hát, Mary most miattam... - magyarázta és már ott csillogtak a könnycseppek a szeme sarkában.

- Nem mondtál semmi rosszat! - Válaszomra olyan arcot vágott, mintha az ötös lottó nyerőszámait mondtam volna el neki.

- Komolyan? - ragyogott fel az arca annyira, hogy akár az is lehetett volna fent az égen a nap helyett. Aztán csodálkozva döntötte oldalra a fejét. - De hát akkor, mi baja volt? Végig csak én fecsegtem össze-vissza.

- Honnan a picsából tudjam?! - pattantam fel a helyemről, mert már elegem volt Szinti szövegeléséből is, meg abból is, hogy Őzike csak úgy besértődött a nagy büdös semmitől. - De nem is érdekel! - vágtam rá, majd én is a távozás mellett döntöttem.

- De, Krisz... - hallottam Szinti marasztaló hangját, de ez vajmi kevés volt ahhoz, hogy maradásra bírjon. Komolyan mondom, a faszom kivan a nőkkel! Az egyik véglet Szinti. Nonstop be nem áll a szája, hangos, néha ostobaságokat beszél, és szörnyen hisztis. ÉS itt van Mary, aki totál az ellentéte, de jó nő módjára a megsértődés az neki is nagyon megy! Fel sem tudom fogni, hogy miért nem lehet egyszerűen elmondani, hogy mi a fasz van, ahelyett, hogy majdnem bőgve elrohan. Kurvára elegem van, de tényleg!

Másnap persze Mary hozzám sem szólt és látványosan úgy tett, mintha nem is ültem volna mellette. Persze, többször is felmerült bennem, hogy rákérdezzek, hogy mi baja van, de végül mindig meggyőztem magam arról, hogy miért is nekem kellene faggatóznom? Nem mondtam semmit, amivel megbánthattam volna. Így hagytam is az egészet. Egyszer mondjuk felmerült bennem, hogy most én is egy, a megsértődéshez hasonló dolgot művelek, de gyorsan el is vetettem, mert nem voltam megsértődve. Egyszerűen csak rosszul esett, hogy a sok erőfeszítésem után, amit az irányba tettem, hogy kibéküljek vele, mintha meg sem történt volna. Ez pedig felbaszott. Nem kicsit. Nagyon!

A gyászos pénteket egy próbás szombat követte. Majré ezres fordulaton pörgött és úgy rá volt állva erre az egész halloweeni hepajra, mintha egész szombat délelőtt speedet tolt volna. Amikor délután odaértem a házukhoz a garázsból már javában üvöltött valami heavy metál. Ahogy felemelem a garázsajtót, a hatás csak még intenzívebb lett.

- Ajvé! Szevasz, Grey! - ordított rám Majré, hogy halljam, amint mond. Persze egyszerűbb lett volna, ha egyszerűen nem tépi ketté a húrokat a gitárján, míg velem beszél, de hát ő Majréti...

- Szürke Krisztián a nevem - emlékeztettem, na, nem mintha nem tudta volna ezt magától is. Válaszomra azonnal kettévágta a gitárszólóját és rám mért egy lesajnáló pillantást. Ennek láttán Sanyesz és Pit inkább meg sem szólalt.

- Inkább örülnél neki, hogy ilyen menőn átfordítható neved van! - vetette a szememre. - Sőt! Azaz író picsa egy konkrét franchise-zot épített köré!