Kliséji románcok

A füstbementnek hitt terv

Jusztin

Az ember fiának hiába nagyobb az egoja az Empire States Buildingnél, amikor nem sikerül megcsókolni egy lányt akkor, amikor ő azt akarja, az önbecsülése is hatalmas csorbát szenved. Így volt ez velem is: a randi egészében azon kattogtam, hogy miért, vagy miért nem, hiába ment az esemény többi része egészen jól.

Magamat is megleptem azzal, ahogy néhány dologra reagáltam. Amikor úgy éreztem, Mary kedvére tettem akármivel is, különös melegséggel töltött el belülről. Ez valami olyasmi volt, amit sosem éreztem addig, mégsem lehetett azt mondani, hogy nem tetszett. Amikor viszont Mary burkoltan vagy nyíltan fejezte ki nemtetszését valami iránt, amit mondtam vagy tettem, a világ legrosszabb emberének éreztem magam. Magam sem tudtam, mit miért érzek, ez pedig egyfajta tehetetlenségként nehezedett rám.

Aztán mikor hazavittem, talán az volt a randi fénypontja, hogy túlságosan hosszúra nyúlt az a búcsú ölelés. Ő végül elment, én pedig a kocsiba beülve valami rettentő boldognak éreztem magam, miközben a gondolatok csak úgy jöttek, egyik a másik után. Pedig ez csak egy fogadás volt, amibe bele lettem kényszerítve – pont emiatt volt furcsa a túlzott érdeklődésem.

Bár ekkor már az is látszott, hogy nem lesz egyszerű dolgom: ez a lány nem ugrott a nyakamba pár szép szó után, pont ellenkezőleg. Baj volt, ha bókoltam neki, és bár megértettem az aggodalmait, a reakciói számomra teljesen érthetetlenek voltak.

Sürgősen taktikát kellett váltanom, de azt sem tudtam, hol kezdjem a változást. Nem akartam túl nagy változtatásokat eszközölni, hiszen a valóságtól mégsem szerettem volna elrugaszkodni, és azt sem akartam, hogy ez Mary-n kívül más számára is szembetűnő legyen.

A legmeglepőbb dolog viszont csak ezután jött: ezalatt egyáltalán nem a fogadás lebegett a szemem előtt.

*

A hétvége hátralévő részében csak gondolkodtam. Mindenféle youtube-videókat néztem arról, mi jön be a lányoknak, amitől minimum egy tizennégy éves szűz kissrác szintjén éreztem magam, és mindenki előtt letagadtam volna, hogy valaha is ilyet csináltam.

Pedig a válasz mindvégig a szemem előtt volt: erre csak akkor jöttem rá, amikor a harmadik haszontalan videó után rádőltem az ágyamra, és az éjjeli szekrényemre pillantva azonnal eszembe jutott a zseniális dolog, amivel kicsit közelebb kerülhetek Mary-hez. Ez pedig a nemrég megvásárolt könyv volt.

Tehát a hétvége ezen része azzal telt, hogy elolvastam a könyvet, olyan gyorsan, ahogy még soha semmit. Magamban kiterveltem a „stratégiát" is, amivel lenyűgözhetem ezt a lányt, és végtelenül vártam, hogy végre hétfő legyen. Persze, a tény, hogy valaki ilyen görcsösen próbálkozik valamivel, vicces, de valamiért úgy éreztem, teljesen megéri.

Ezért hétfőn szinte új emberként sétáltam be az iskolába, és teljesen felkészültnek éreztem magam egy beszélgetésre Mary-vel. Még az sem zavart, hogy megint beparkolt valaki a helyemre, Zita hisztijét pedig teljesen figyelmen kívül hagytam. Csak azzal foglalkoztam, hogy az első szünetben el tudjak menni a lányhoz, és beszélgethessek vele erről a könyvről, aztán tanácsot kérhessek tőle, mit olvassak még el. Mert igen, ez volt a taktikám: kicsit „lemásolni" Mary érdeklődési körét, hogy az átlagos dolgokon túl is tudjunk valamiről beszélni.

Őszintén megmondva tényleg tetszett a könyv, bár teljesen mást vártam. Jobban belegondolva, annyira nem is volt jó, mint ahogy azt az elején elképzeltem.

Aztán végül eljött az igazság pillanata: az első szünet, amikor a tizenegyedik terme felé igyekeztem, hogy beszélhessek a Kisegérrel, de a tanári elé érve egy kicsit megtoppantam: a seggfej bukott diák és Mary éppen valami nagyon komoly eszmecserét folytathattak egymással a folyosó közepén.