Kliséji románcok

A Sárkány barlangjában

Mary Sue

– Te meg nehogy megfázz! – szóltam Krisztián után némi aggodalommal, miközben megnéztem a teásbögrét, a kanálért nyúltam, és tekintetemmel megkerestem a cukortartót, míg ő elindult, nagyon reméltem, hogy zuhanyozni. Nem szerettem volna továbbmenni, és az utalgatás helyett konkrétan betolni őt a fürdőbe és rázárni az ajtót, reméltem, hogy nem ég benne az a tipikus fiús macsóskodás, hogy ő nem fázik, és egyébként tök jól van, és hóesésben is lazán mászkálna egy szál pólóban. Bár ideadta a kabátját, azért sem akartam annyira egyértelműen elkérni, mert tényleg nem akartam, hogy miattam fázzon meg esetleg.

– Nem fogok. Mindjárt jövök, addig megleszel? – válaszolt, én pedig ösztönösen utánafordultam.

– Meg le... – válaszoltam volna, de közbeszólt egy kisebb sokk, és persze a kanálcsörgés, ugyanis Krisztián olyan természetességgel igyekezett megszabadulni a hátára tapadt vizes pólójától, mintha ott sem lennék, vagy épp teljesen normális lenne, hogy ádámkosztümben rohangál a jelenlétemben.

Valahol a tudatom sarkában hálát rebegtem mindenféle valaha is megnevezett istenségnek, akiről eddig olvastam, amiért nem volt a kezemben a teásbögre, csak a kanál. Amekkora csörömpöléssel ejtettem el, a bögre darabjait még hónapok múlva is takaríthattuk volna. Ám nem az döbbentett meg ennyire, hogy Krisz milyen halálos nyugalommal kapta le a felsőjét előttem. Azzal tisztában vagyok, hogy a fiúk meztelen felsőtestének mutogatása teljesen elfogadott manapság, és annak ellenére sem döbbentene le ilyesmi ennyire, hogy tulajdonképpen az átlaghoz képest kifejezetten prűdnek számítok. Strandra azért még járok, meg uszodába is. Persze, egyik alkalommal sem egy srác lakásában félmeztelenkedtek előttem édes-kettesben, de az most mellékes. A sokkot inkább az okozta nálam, amit Krisz meztelen hátán láttam. Még az állam is a padlóig zuhant.

A hátán ugyanis egy sárkány alakja tűnt fel.

Az első pillanatban tényleg úgy nézett ki, mintha valóban egy sárkány mászott volna fel épp a hátán, ám az elmém hamar helyrerakta a képet, és ráébresztett, hogy ez egy óriási tetoválás. Ösztönösen futott végig rajta a tekintetem egy pillanat alatt. Az európai típusú sárkány mindkét szárnyát kitárta úgy Krisztián lapockáinak magasságában, karmos lábai pedig mintha nyomot hagytak volna, ahogy belevájtak a – meglepően kidolgozott – hátizmaiba. Az egész ábra igen részletes volt, első látásra legalábbis valódi mestermunkának éreztem, a gerincén futó pikkelyek ívét nem győztem követni a pillantásommal, egészen a farka végéig, amit több okból sem volt lehetőségem komolyabban megcsodálni, s ebből az egyik az, hogy azt a csípője magasságában a nadrágja orvul el szándékozott rejteni előlem. A másik ok pedig az volt, ahogy Krisztián szinte azonnal megfordult, hogy megnézze, mi volt ez a csingilingi zajocska.

– Minden oké? Túl forró lett a bögre? – kérdezett rá, mire megpróbáltam megrázni a fejem, hogy valahogy elmagyarázzam neki a dolgot.

– Ne...nem, csak a kanál... – kezdtem bele a magyarázatba, de a végtagjaim nem igazán akartak engedelmeskedni az akaratomnak, így nem tudtam lehajolni érte, hogy felkapjam, vagy gond nélkül folytatni a teacukrozást. Sőt, még az értelmes mondatbefejezést is kész küzdelemnek éreztem így, hogy a sokkoló sárkánykoma után már szemből is megcsodálhattam mindent, amit eddig a pólója eltakart.

– De balfasz vagyok! – csattant fel, s máris megindult a hűtő felé. – Bocsánat, biztos túl sokáig hagytam benne. Mindjárt hozok egy kis jeget. – folytatta, mintha nem igazán értené, mit is akartam épp mondani, így megpróbáltam leküzdeni ezt a helyzetet, és elmagyarázni.