Kliséji románcok

Szabadság, szerelem

Krisztián

A suli első hete úgy röppent el, mintha ott sem lettem volna. Mondjuk nem meglepő. Túl sokat tényleg nem voltam bent az órákon. Részben, mert egyik tanár sem tud újat mondani nekem, hiszen tavaly már elmondták. Részben pedig azért, hogy álljam a szavamat. Mondtam Őzikének, hogy nem fogom zavarni, és ehhez tartottam magamat. Persze meglepő módon ez nem is volt olyan könnyű. A héten több alkalommal is késztetést éreztem, hogy valami kis hülyeség okán hozzászóljak, ám mindig lenyeltem a mondanivalómat, mielőtt azok kifolyhattak volna a számon. Biztos voltam benne, hogy ő egy kínlódásnak élte volna meg a velem való kommunikációt, így nem is terheltem vele.

A teljes hétvégét a munkának szenteltem, csak szombat este volt társaságom, Szintia személyében. Szintia tökéletes iskolapéldája volt annak, hogy amikor a Teremtő elvesz valamit, azt máshol visszaadja. Amilyen gyönyörű lány volt, annyira buta is. De persze nem is azért járt fel hozzám, mert a relativitáselméletet akartuk boncolgatni. Csak dugni jártunk össze, és ez így volt jó. Röhögnöm kellett, ahogy eszembe jutott Jusztin felszentelt kereszteslovagjának a prédikációja arról, hogy egy baszógép vagyok. Még a mai napig nem tudtam mire venni az akkori ugatását, de ahogy teltek a napok Mary mellett, egyre biztosabb voltam abban, hogy Bíborbaszó csak azért vicsorgott a pofámba, hogy Őzike előtt villoghasson. Ha az a barom egy kutya lett volna, szerintem ott a terem közepén körbehugyozta volna szegény lányt, csakhogy tudjam, hol a helyem.

Hajnali kettő lehetett, azonban nekem nem jött álom a szememre pedig nagyon fáradt voltam. Sokat dolgoztam, a szex is elég jó volt, de mégsem volt elég ahhoz, hogy kiüssem tőle magam. Oldalra pillantottam, ahol Szintia szuszogott. Sötét haja úgy terült szét a párnáján, mint egy tintapaca a papíron. Mosolyognom kellett a látványra. Legalább neki lett egy jó éjszakája. Tulajdonképpen Szintiával érdekes kapcsolat volt köztünk. Még akkor ismertem meg, amikor gólya lett. Elég hamar híre ment a srácok között, hogy olyan kis naiv, hogy egy kis udvarlás után bárki az ágyába viheti őt, és ezt meg is tették jópáran. Ő olyan lány volt, aki hitt a tündérmesékben, és mindenkiben azt a bizonyos szőke herceget látta. Aztán egy nap, egy olyan fazonba akadt, akibe nem kellett volna. Még most is emlékszem a sikolyára, amit hazafelé menet hallottam. A tag egy elhagyott utcába ráncigálta be szegény lányt, és közben ütötte, verte, ahogy csak tudta. Ha akkor fittyet hányok a hallottakra, talán meg is erőszakolta volna, ám pont időben érkeztem. Igaz, bekaptam pár ütést, napokig alig láttam a jobb szememen lévő hematóma miatt, de nem bántam meg. Persze, ezután Szinta szemében én lettem a hős lovag, de gyorsan helyretettem ezt az elképzelést a fejében. Azóta ilyen „több, mint barátság" viszony van kettőnk között. Néha együtt lógunk, néha szexelünk, de egyikünk sem akar többet a másiktól, pláne, hogy Szintia még mindig a mesebeli hercegét keresi. Nem egyszer kapok agyfaszt, amikor képet mutat az aktuális kiszemeltjéről. Szerencsétlen tényleg nem tud választani. Valami mágnes lehet benne, ami a suttyók felé irányítja. Igazából szeretném, ha találna egy normális csávót magának, mert alapvetően ő egy aranyos lány, és megérdemelné, hogy olyan legyen mellette, aki megbecsüli. Amikor ezt neki is elmondom, mindig kiröhög, és közli velem, hogy olyan vagyok, mint egy aggódó báty, ami kicsit perverz szintre löki a kapcsolatunkat. Nappal húgom, este dugom?

Óvatosan feljebb ültem az ágyon, majd bevágtam a hátam mögé a párnámat. A telefonomért nyúltam, és felcsaptam a facebookot. Az első öt percben csak értelmetlenül pörgettem, de aztán – magam sem tudom, miért – beírtam Őzike nevét a keresőbe, és a profiljára ugrottam. Nem volt változás rajta a legutóbbi látogatásom óta. Mosolyognom kellett. Ez annyira Őzikés.

– Ki ő? – hallottam meg hirtelen, mire megrezzentem. Ejej, mint egy tilosban járó kisgyerek.

– Bocsi, felébresztettelek? – kérdeztem, miközben arrébb emeltem a telefont, hogy a kijelző erős fénye ne zavarja annyira.