Kliséji románcok

Kávé egy csipetnyi összhanggal

Mary Sue 

A rémálmom után hétfőn egész reggel kattogtak a gondolatok a fejemben. Vasárnap még azt találgattam, vajon miért írta nekem üzenetben egy Szintia nevű lány, hogy cuki vagyok és "szimpi", miután ismerősnek jelölt, és persze, egyetlen közös ismerősünk Krisztián, ám a hétfő reggelem már arról szólt fogaskerék-téren, hogy miért is álmodtam a... padtársammal? Talán a tegnapi lány miatt kavarodott meg a fejem, és azért, mert Krisztián tulajdonképpen még csak nem is írt, és nem magyarázta meg az ismerősnek jelölést, vagy kérdezett rá, hogyhogy visszaigazoltam? Mindegy, arra jutottam, hogy ezt a témát nem fogom felhozni, amíg ő nem kérdez rá, úgyhogy ehhez tartom is magam!

Ám ezt az álmot nem tudtam kiverni a fejemből, így hétfőn reggel a torkomban dobogó szívvel lestem be a terem ajtaján, és amikor láttam, hogy nincs bent, gyorsan leültem a helyemre, és előkaptam az aktuális könyvemet. Végre neki tudtam látni J. Goldenlane műveinek, kezdve az Isteni Balhéval, mivel erre kaptam ajánlást, de a többi is nagyon izgalmasnak tűnik! Egy ideig lekötött Thani aktuális kreativitása, amikor egy halk "szia" ütötte meg a fülemet, és hirtelen visszarántott a valóságba. Gyorsan viszonoztam a köszönést ugyanezzel a szóval – bár én kicsit angolosabban ejtem, "see ya" stílusban, erről nehéz leszokni – , s igyekeztem jobban belebújni a könyvembe, nehogy észrevegye azt a pírt, ami gyanúm szerint az arcomra költözött. Mi a fene ütött beléd, Mary Sue?

Szerencsémre hamar elkezdődött az óra, ami sikeresen tovább terelte a figyelmemet. Egyszerűen elképesztő érzés, hogy MAGYAR irodalomról tanulhatok az iskolában, és órákat szánunk a legnagyobb magyar költőkre, miközben Seattle-ben még csak azt sem tudják, merre helyezkedik el Magyarország, és lövésük sincs arról, hogy éltek itt egyáltalán költők! Aztán úgy éreztem, hogy csupán tíz perc után már ki is csengettek az óráról. Így elszállt az idő? De nekem még annyi kérdésem lenne! Visszanéztem Ági nénire, s ekkor fejbe kólintott a kiselőadása, amit ezek szerint Krisztiánnal kellene összeraknom? Na, ez remek! Tuti kimenti magát valami pocsék kifogással, így megcsinálhatom az egészet egyedül, és nem kell küzdenem vele, mint ahogy például Helgával kellene.

Persze, Ági néni már rohant is vissza a tanári felé, s Krisztián úgy vágódott ki mellőlem, mint akit puskából lőttek ki. Ennyire örülne, hogy vége lett az órának? Vállat vontam, s felkeltem, hogy a tanárnő után induljak. Reméltem, megengedi, hogy feltegyem neki a kérdéseimet a szünetben. Kicsit sietősre fogtam, hogy utolérhessem, és már a folyosó végéről láttam, hogy még a tanári előtt van, s Krisztiánnal beszélget. De vajon miről? Közelebb érve már eljutott hozzám, miről is beszélnek.

– Krisztián. Te egy nagyon okos fiú vagy a kicsapongó stílusod ellenére. Pont azért akarom, hogy Mary mellett legyél. Melletted talán kevésbé érezné feszélyezve magát. Talán, ha a többiek azt látják, hogy jól kijössz Maryvel, esetleg ők sem tekintik majd ennyire kívülállónak.

Nahát. Okos lenne? Pedig eléggé tipikus iskolakerülőnek tűnt... de akkor miért gondolná Ági néni okosnak? És ezek szerint Krisztián azért repült volna fénysebességgel a tanárnő után, hogy lebeszélje arról, hogy együtt kelljen megcsinálnunk az előadást? Vajon azért tette, mert... mert tudja, hogy még mindig nem rajongok érte, a bocsánatkérése ellenére sem?

Miközben ezen gondolkoztam, ők befejezték a beszélgetést, én pedig hirtelen szemben találtam magamat a padtársammal, aki döbbenten meredt rám.

– Azért köszi, hogy megpróbáltad – kezdeményeztem valamit, mert végül is lássuk be, ez azért rendes volt tőle.

– Sajnálom, hogy nem tudtam meggyőzni – válaszolta, én pedig vállat vontam. Shit happens, ahogy mifelénk mondják, bár ebben a formában azért sosem mondanám ki nyilvánosan, így inkább elharaptam az elejét, hogy csak egy "it"-nek hangozzon. – A választott író tekintetében rád bízom magam. Nekem nincs kimondott kedvencem.