Kliséji románcok

Esőnap

Krisztián 

Már egy masszív öt perce ott ácsorogtam a nyugatis forgóóránál, miközben hangolódás képpen az 'Another one bites the dust"-ot hallgatam. Őzikét vártam. Igazából nem is tudom honnan jött az a spontán ötlet, hogy elhívjam valahova, ennek ellenére megtettem. Gondoltam, talán ha valami abszolút fun programot csinálunk, akkor végérvényesen elfelejti összekötni a nevemet a rossz szándékkal. Még volt bőven a megbeszélt időpontig, így gondoltam egy gyors cigi még belefér. Persze még meg sem fogtam rendesen a dobozt, amikor a tömegben kiszúrtam őt. A kavargó emberárban tényleg olyan volt, mint egy eltévedt őzike. Aztán persze kiszúrt, és magasba emelt kézzel integetett nekem. Pedig ha tudná, hogy én már akkor észrevettem, amikor elkezdett feljönni a lépcsőkön. Erre a gondolatra mosolyognom kellett. Hát igen, ő egy olyan lány, akit senki mással nem lehet összekeverni.

– Szia! – üdvözöltem, amikor megállt pont mellettem.

– Szia! – köszönt vissza ő is meglepően vidáman. Na, már pozitívan kezdődik a nap. – Szóval merre megyünk? – érdeklődött kíváncsian.

– Ma kipróbálunk valami olyat, amit még én sem csináltam. Mini-golfozni fogunk – ismertettem a terveimet, amire pontosan az a reakció érkezett, amire vártam: a mosolyból döbbenet és kínos felnevetés.

– Haha! Jó vicc! Stand up-ra készülsz? – Miss Smith a cinikus oldalát sem hagyta otthon. Kicsit összegörnyedtem, hogy Mary szemébe tudjam mondani, amit akartam.

– Nézz meg alaposan. Szerinted úgy nézek ki, mint aki viccel? – érdeklődtem nagyon kifejező tekintettel. Erre persze elkönyvelhető volt egy újabb riadt őzike tekintet villantás.

– De azt mondtad... nem akarsz kinevetni. Akkor miért? – rebegte, én meg kedvet éreztem ahhoz, hogy lendületből lefejeljem a mellettünk lévő óra állványát. Komolyan mondom, ezzel az örökös üldözési mániájával egyszer ki fog készíteni. Akkorát sóhajtottam, amiben benne volt minden, amit gondoltam.

– Hihetetlen, hogy sosem tudsz leakadni erről a témáról. Nem hazudok, kiakasztasz vele. Gondoltam, elmegyünk szórakozni egy jót, jól érezni magunkat, erre megint csak ráparázol. Lazíts már vége egy kicsit... – Úgy láttam a kis szigorom kicsit gondolkodóba ejthette, mert erősen nézni kezdte a kezeit maga előtt.

– Hát... jó. De remélem, van mindenre kiterjedő baleset biztosításod, mert nem vállalok felelősséget azért, ha véletlenül fejbe váglak a golfütővel, vagy úgy csap téged homlokon egy golyó, mintha Kevin házába akarnál betörni! – Erre nem tudtam mást, csak röhögni.

– Annyi baj legyen. Úgy sem voltam még kórházban – vontam meg a vállam. – Na gyere, te Bajmágnes! Szálljunk fel a villamosra!

– Azért nem bánnám, ha nem velem kezdenéd a sürgősségi megismerését – tette hozzá kicsit játékosan, akkor, amikor éppen felszálltunk a vilire. Ezen a megjegyzésén mosolyognom kellett.

– Különben majdnem biztos vagyok benne, hogy azért történik veled ennyi baleset, mert elhiteted magaddal, hogy ügyetlen vagy – jegyeztem meg, miközben betereltem őt a villamosnak egy olyan szegletébe, ahol nem fogják kis millióan lökdösni. Megjegyzésemre csak rázni kezdte a fejét.

– Sosem voltam ügyes... – kezdett mesélni, és talán a tömeg miatt, kicsit közelebb is hajolt hozzám, hogy jobban értsem a szavait. – Képzeld, gyerekkoromban úgy akartam elkapni a labdát, hogy kosárpalánk alakban tartottam a kezeimet, aztán meg csodálkoztam, hogy átesik rajta a labda! – Ahogy befejezte a mondandóját, gyorsan elhúzódott tőlem, de nem igazán foglalkoztam ezzel, csak megvontam a vállam.