Fejedelem /SZÜNETEL/

1.-Ahol minden kezdődött

Még egy utolsó pillantást vetettem a kicsi papír fecnire amit a kezemben szorongattam. A cím egyezett én pedig félve nyomtam meg a csengőt.
Amikor rátaláltam erre a munkára úgy éreztem, hogy nekem lett kitalálva. A férfi akivel e-mailt váltottunk és a leendő főnököm lesz nem sokat árult el a munkámmal kapcsolatban. Gyerekekre kell vigyáznom, de csak ebben a hónapban és ha meg vannak elégedve a munkámmal akkor talán alkalmaznak házvezetőnek is.
Még mielőtt az ujjam a csengőt érinthette volna a modern villa hatalmas tölgyfa ajtaja kinyílt előttem.
Kezemet zavartan rántottam vissza és félve néztem fel. Gyönyörű helyen vagyok, Salem mellett egy kis városba; csendes, nyugodt és nagyon szép. Az egész utcában szebbnél szebb házak vannak, és többnyire családok lakják. Viszont mióta ide érkeztem nagyon különösen érzem magam. A mellkasomban érzett fura nyomástól sehogyse tudok szabadulni és ez most csak erősödött.
Az előttem álló férfi a tökéletesség élő példája. Tökéletes haj, bőr, test. Magas volt és magabiztosan nézett. Szürkés kék szemei szinte a húsomba vágtak. Fekete ing és egér szürke öltöny nadrágot viselt, jobb keze a nadrágja zsebében, ballal pedig az ajtót támasztotta.
A jobbonban tartott fecnit a farzsebembe dugtam és zavartan nyújtottam a kezem.

-Jó napot! Lora Fell vagyok.-mosolyogtam kedvesen. A férfi arcizmai még csak meg se rezdültek. Komoran nézett tovább.

-Damien Drago-Bucchia.-fogadta el a kézfogásom. Ahogy megérintett valami fura bizsergést éreztem érintése nyomán. Bár arca még mindig kifejezéstelen volt biztos, hogy Ő is érezte. Zavartan és sietve húzta vissza a kezét és egy pillanatra kibillent magabiztonságából, de ez nem tartott sokáig.-Jöjjön be.-lépett arrébb, hogy be tudjak menni.

-Köszönöm.-biccentettem és behúztam magam után a bőröndömet.

-Azt hagyja itt majd később kipakol most megmutatom a házat, mert nekem dolgom van.-közölte ridegen.

-Rendben.-egyeztem bele halkan.

Ahogy haladtunk beljebb a folyosóról szembe találtam magam a boltíves konyhával ahonnan belátni az egész folyosót. Az egész konyha nagyon szép szürke márvány és fehér középen pedig egy ugyan olyan konyha sziget.
A konyhából nyílik a nappali ami hasonló színekben pompázik viszont itt már egy kis fekete is van belecsempészve. A nappaliból tolóajtó segítségével lehet kijutni a hátsó kertbe ahol medence és trambulin is van.

-A lányok erobikoznak és nekik kell.-szólalt meg mellettem mély, férfias hangján Damien. Mosolyogtam, mert eszembe jutott, hogy én is erobikoztam gyerek koromban.

-Pontosan hány gyereke van?-kérdeztem félénken mivel ezt még most se tisztáztuk. Félreértés ne essék nagyon szeretem a gyerekeket és ha kell egy tucattal is elvagyok, de fontos lenne megbeszélni mert akkor úgy készülök. Damien a kérdésemen igen csak meglepődött, hirtelen még válaszolni sem tudott.
A francba megint beégettem magam.

-Nekem nincs gyerekem.-pillantott le rám.-A nővérem gyerekei szoktak nálam tölteni egy évből egy hónapot és rájuk kell vigyáznia. Menni fog?-vonta fel egyik szemöldökét. Mintha némi gúnyt véltem volna felfedezni hangjában.-Elég fiatalnak tűnik, biztos van elég tapasztalata?

Most legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy Ő elég idős e már az én fikázásomhoz, de nem volt hozzá merszem. Ez a legnagyobb gond velem, soha nem tudtam magam megvédeni. Ezzel öltem meg az öcsémet is. Miattam halt meg. Ez a legféltettebb titkom, rajtam kívül csak anya tud róla.  Nem mertem soha senkinek elmondani, tudom, hogy hibáztam.

-Igen elég tapasztalattal rendelkezem.-biccentettem.-Hány éves gyerekekről lenne szó?-indultunk el a folyosón a lépcső felé.

-Az ikrek 5 évesek Greta és Gigi. Greta nagyon kimért, precíz, mindig meggondol kétszer mindent, Gigi az energiabomba, be nem áll a szája és folyamatosan játszana. Van egy öccsük Ben, ő 10 hónapos.-mesélt többet a gyerekekről.-A garázsban két autó áll, vettem egyet Önnek, hogy a lányokat be tudja hordani Salembe ovodába mivel én általában korán távozom.-magyarázta.
Én meglepődtem kijelentésén, hogy csak úgy vett egy autót, de aztán leesett, hogy ha ilyen házban él akkor biztosan nem minimál béren tengődik és ezután már az volt a fura, hogy a garázsában nem sorakoznak a sport meg minden féle sport autók. Mintha csak megérezte volna rám nézett.

-Megtehetném, hogy halomra vásárlom az autókat, de minek?!-rázta a fejét.-Nem használnám ki őket.-legyintett.

Én csak az orrom alatt somolyogva követtem fel a lépcsőn mikor szemet szúrt a feljáró melletti sötét ajtó.

-Ott mi van?-álltam meg a lépcső közepén.
Damien ingerülten harapott a szájába.

-Az irodám.-vágta rá kis hezitálás után. Éreztem, hogy nem teljesen mondd igazat, de végülis ez az Ő háza és a főnököm. Azt titkol el amit csak akar.-Mindig be van zárva! Oda egyáltalán nem mehet be!-mondta, szinte parancsolta.

-J-jó rendben.-biccentettem.

Fent helyezkedtek el a hálók, Damien szobája a legnagyobb, sötét színek szürke és fekete, hatalmas erkély ami az első udvarra és az utcára néz. Mellette a gyerekszoba a három kis lurkónak, krém színű és tele van mindenféle játékkal. Aztán jött az én szobám, ami krém és szürke színekben pompázik nagyon szép, letisztult.

-Nahát ez nagyon szép.-néztem körbe. A falon az ágyam felett egy kép helyezkedett el. A liliom címer virított rajta. Akaratlanul is mosolyognom kellett. Az egyetemen-mivel oda is jártam és történész szakon végeztem-tanultam még róla. Ugyan nem volt a tantervbe, de mindig is szerettem kutatni és érdekelt a történelem. A liliom a legenda szerint azoknak a bizonyos lovagoknak a címere akik őrizték az ősi titkot a grál létezéséről. Egyszóval a liliom a bátorság és az örök nőiesség szimbóluma.

-Valami gond van?-kérdezte Damien aki nyílván végignézte a bambulásomat.

-Igen igen persze.-néztem rá mosolyogva.-Csak tetszik ez a kép.-pillantottam vissza a festményre.-Ki festette?-néztem kérdően Damienre.

-Marie nénikém.-válaszolt tömören és kíváncsian vizslatott tovább.-Ismeri ezt a jelet?-kérdezte.

-A legenda szerint a rózsa rend használta ezt a jelet, mikor a keresztes lovagok az egyház nevében gyilkoltak, addig a grál lovagok a hit nevében védelmeztek.-pillantottam rá. Arca még mindig rideg volt, de a szeme az érdeklődéstől és meglepettségtől csillogott.

-Kit védelmeztek?-kérdezett tovább.

-A nőt aki eltűnt a történelemben.-válaszoltam mosolyogva a képet nézve.

-És ön hisz ebben?-kérdése meglepett. Sokan nem hisznek ebben, Ő tipikusan olyan embernek néz ki aki realista. Csak a konkrét, bizonyított dolgokban hisz.

-Én az egyenlőségben hiszek.-vontam vállat.-És ön?-kérdeztem vissza.

-Az, hogy miben hiszek nem befolyásolja a múltat.-sóhajt. Nem igazán értettem ezt a mondatát, de próbáltam úgy tenni mint aki igen és egyetértően bólintottam.-A nővérem holnap reggel 9-kor hozza a gyerekeket, én már dolgozni fogok szóval önnek kell átvenni őket. Rose majd közöl több tudnivalót is.-biccentett, majd magamra hagyott.
Még egy utolsót fordultam a szobámban megszabadulva a fáradt gőztől és felkészítve magam a kipakolásra. Lebattyogtam a cipősnél hagyott bőröndömért, a főnököm már sehol se volt a házban, viszont a kocsija ugyan úgy a feljárón állt. Vállatvonva indultam vissza a poggyászommal mikor az irodából hangokat hallottam. Pontosabban egyet; a főnökömét nyílván telefonált valakivel. Mivel nem kenyerem a hallgatózás és a beszédből sem tudtam tisztán kivenni semmit elindultam a szobám felé és késő estig pakolásztam. Ha Mr.Bucchia ilyen ritkán fordul elő a házban szinte biztos, hogy el fogom tudni viselni az amúgy kötözködő, rideg természetét.
Holnap találkozom a nővérével és a gyerkőcökkel, ki kell pihennem magam!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hello mindenkinek aki az oldalamra téved! 😊
Remélem tetszik majd a sztori és sokat ⭐️ meg 📝!
Szívesen osztom meg veletek a legfiatalabb Drago vérű herceg és a tudatlan lányka nem mindennapi, mindennapjait!😄
Nektek jó olvasást, nekem pedig sok olvasót és követőt! Millió Puszi!💋