Fejedelem /SZÜNETEL/

9.-Titkok

Damien.

Miután elcsitultak a helyzet, megnyugtattam a lányokat és visszafektettem őket. Pontosan ezért aggódtam, a lányoknak egy kis nyugtatásra volt szüksége és semmi másra, ők ebbe születtek és tudják mire számíthatnak, viszont Lora már egy más helyzet.
Tudom mit ígértem neki, be is akartam tartani a szavam, de nem akartam, hogy ilyen sokk érje. Nem kellett volna neki mindent látni.
A fenti szintről tartok lefelé a konyhába. Dean és Emily már elmentek és a kérésemnek eleget téve semmit sem szóltak Lorának. Én akarok vele beszélni, azt akarom, hogy tőlem tudja és engem utáljon miatta, ne a körülöttem élőket. Elhatároztam, hogy megmutatom neki azt a helyiséget, amit a kezdettől fogva titkolok előlle. Beviszem az irodámba.
Ez az iroda sokkal másabb mint ami a munkahelyemen van. Ez itt tele van könyvekkel, videófelvételekkel, rajzokkal, papirusszal és kódexekkel. Mind-mind azt a világot bizonyítja amely az én-és sok más hozzám hasonló-életében jelen van.

Szótlanul lépek be a konyhába. Rona az asztalnál ül, míg Lora a fején lévő sebet tapasztja be. Amikor belépek mindketten rám kapják a tekintetüket, de egyikük sem szólal meg. Feszült csönd ülepszik a helyiségre.

-Jól vagy?-fordulok Rona felé. Ő csak kedvesen elmosolyodik majd feláll és megköszöni Lorának a segítséget.

-Ne izgulj király, az én időm nem most jár le.-paskolja meg a karomat.-Van miről beszélnetek, szóval én most megyek és megnézem a gyerekeket.-indul el.

-Már alszanak.-szólok utána.

-Dehogyis alszanak.-legyint és megütögeti ujjával egyik fülét. Ezzel jelezve, hogy ő hallja őket. Az a sok képessége!

-Ja persze!-fonom össze a karom a mellkasomelőtt. Nézem ahogy eltűnik a lépcső tetején aztán visszafordulok Lora felé. Ő csak áll csöndbe a pultnál, ami teljesen feszülté tesz. Kiabáljon, mondja, hogy utál, faggasson vagy csináljon amit akar csak mondjon már valamit!

-Hogy vagy?-kérdezem a lehető legnagyobb baromságot. Viszont más most nem jut az eszembe.

-Nem jól.-válasza tömör és lényegretörő.

-Nézd; sajnálom. Nem lett volna szabad látnod...-kezdtem bele, de a szavamba vágott.

-De láttam.-süti le a tekintetét.

-Lora figyelj rám, belecsöppentél egy olyan világba amit csak a benne élők hisznek valósnak. Az átlag emberek ezt nem értenék meg..-sétáltam közelebb.-Gyere mutatok valamit.-fogtam meg a kezét.
Meglepődtem amikor Ő kihúzta a tenyereim közül magát.

-Nem.-tiltakozott.-Nem érdekel.-lábadt könnybe a szeme.....nekem pedig sajgott a szívem.-Nem csöppentem bele semmibe és nem láttam semmit.-sírt.-Ne aggódjon uram soha senkinek nem mondom el ami ma történt, de ebben a pillanatban nem vágyom másra csak arra, hogy végre haza mehessek!-szipogott.-Nem végzek félmunkát és természetesen megvárom a jövőhetet, de aztán haza megyek!-én végig ezt gondoltam jónak. Mióta csak itt van számolom a napokat, hogy mikor mehet haza a biztonságos otthonába, de most, hogy ezt az ő szájából hallom belső fájdalom önt el. Főleg úgy, hogy ez az időpont vészesen közel van. Lora nem tudja, hogy minap felhívtam Roset, aki már holnap itthon lesz és jön a gyerekekért.

-Engedd, hogy megmagyarázzam!-szűröm ki a fogaim között a szavakat.

Lora.