Fejedelem /SZÜNETEL/

7.-BonyodalomII.

Lora.

Megölelt. Eddig azt hittem a főnökömről, hogy teljesen érzelem mentes. Mióta itt vagyok kerüli a társaságom, mogorva és elég antiszociális életet él. De most valaki mást ismertem meg. Amikor magához húzott olyan furcsa érzés fogott el. Mintha éreztem volna amit Ő érez. Teste melege biztonságot, megnyugvást és békét adott. Neki is szüksége van most valakire. Ennyinek tudtam be a dolgot és nem többnek.

-Lora.-jön be szomorkásan Gigi.

-Tessék szívem.-guggolok le mellé, befejezve az étel kevergetését.

-Greta nem hagyja, hogy azt a mesét nezzük amit én akarok.-szomorkodik. Főzés előtt átküldtem őket a nappaliba mesézni, eddig csönd volt, de úgy néz ki, hogy a tipikus tesó balhé itt is beütött.

-Semmi baj drágám.-simítom meg az arcát.-Gyere főzzünk együtt.-veszem az ölembe. Bár nem a legkényelmesebb egy kézzel tartani az oldalamon ülő kislányt a másikkal pedig a forró ételt kavarni, de nem hagyhatom szomorkodni. Damien azt monda mondjam azt nekik, hogy Ben egy bizonyos Marie nénikéjükkel van, kicsik még és nem bírnák felfogni a valóságot. Nem akarom, hogy nekik is át kelljen élni azt amit nekem. Elveszítettem az öcsémet, nem akarom, hogy ez velük is megtörténjen.

-Mondjak valamit ami biztos felvidít?-pillantottam rá kérdően.

-Igen.-kapja rám a tekintetét.

-Képzeld ma Damien bácsikád is velünk vacsorázik.-mosolygok.

-Komolyan?-virul ki az arca.

-Igen.-válaszol egy mély férfi hang a hátunk mögül.
Megfordulok Gigivel az oldalamon és meglátom ahogy Damien a konyha boltíves bejáratát támaszta karbafont kézzel. Egy szürke poló és egy fekete melegítőalsó volt rajta. Haja most nem volt tökéletesen beállítva mégis írtó szexi látványt nyújtott.
Na de Lora! Fegyelmezem magam. Ő a főnököd! Igen, aki az előbb csak úgy magához ölelt, akinek az illatát és melegségét azóta sem tudod kiverni a fejedből és aki szép lassan kezd levenni a lábadról az ellenállhatatlan külsejével.

-Gigi te miért csüngsz Lorán?-sétál közelebb.-Nem látod, hogy épp főz?-veszi át a kislányt. Eddig még nem is láttam, hogy igazán foglalkozna a lányokkal. Nagyon kedves és gyengéd velük és a lányok is szeretik őt.

-Hát eddig én voltam szomorú és ő felvidított..-kezdi a kislány.-De most ő a szomorú és én szeretném felvidítani.-fejezi be amin igazán meglepődöm, úgy ahogy Damien is aki rögtön rámkapja tekintetét.
Valóban elszontyolodtam amikor eszembejutott az öcsém és ebből kifojólag Ben, de nem szerettem volna, hogy ennyire látszon.

-Nincs semmi baj angyalkám.-simogatom meg a hátát.-De ettől függetlenűl nagyon szeretek veled és a testvéreiddel lenni.-mosolygok a kislányra, de közben mindvégig magamon érzem Damien tekintetét.

-Gigi magunkra hagynál kérlek?-teszi le az öléből a szőke kislányt. Ő mosolyogva biccent és visszavonul a testvéréhez.

-Szólok ha kész a vacsi.-kiáltok utána és gyorsan visszavonulok a munkapulthoz. Most biztosan felbosszantottam Damient, megbeszéltük, hogy a lányok előtt semmit sem mondunk és még csak véletlenül sem csinálunk semmi feltűnőt.
Halkan szedem ki a serpenyőből az édesburgonya karikákat és teszem őket egy tányérra. Lehajolok, hogy szemügyre vegyem a sütőben a husikat, szépen sülnek már nem kell sok nekik. Ahogy a konyhában sürgök-forgok végig magamon érzem Damien tekintetét, de meg sem szólal. Nem szid, nem kiabál csak néz. A burgonyához sót keresek amit meg is találok a szekrény harmadik polcán. Nyújtózkodni kezdek, de szinte reménytelenség.
Hirtelen melegség boritja be a hátam, Damien keze fölém magasodik és leveszi az említett alapanyagot. Halk sóhaj szakad föl belőllem, közelsége megrémít...mégis olyan biztonságot érzek mint még soha. Ez így volt akkor is amikor megölelt.
Nem lép el azonnal, hátamat súrolja izmos mellkasa, ami miatt hideg szalad végig a testemen.
Amikor ellép mögülem olyan üresen érzem magam. Nem is tudom mi ijeszt meg jobban, a közelsége vagy a hiánya.