Fejedelem /SZÜNETEL/

13.-Összetörve

Lora.

-Mégis mit kéne mondanom?-trappol utánam a konyhába.-Ez egy veszélyes világ. Aki benne él annak sem egyszerű, te meg most csöppentél bele, a nyakadba hullot a sok szar és ezen próbálok segíteni.-mossa magát, de ezzel csak mégjobban feldühít.

-Pontosan!-emelem meg a hangom.-A sok szar a nyakamba hullot; láttam köddé válni egy démont, a gyerekek élete veszélyben volt ahogy az enyém is, aztán a szemem láttára dőltél ki, miközben ömlött belőlled a vér. Azt hittem kezdek megőrűlni, hogy totál kattant vagyok, de mégsem léptem le, itt maradtam; ápoltalak, megpróbáltam jobban megismerni a világodat, tök egyedül és még a civil életed utáni mocskot is feltakarítottam. Engem zaklatott a titkárnőd, az ügyfeleid, a megrendelőid, mérnökök, építészek egyszerűen mindenki! De ennek ellenére is maradtam és minden egyes nyomorult este azért imátkoztam, hogy végre felébredj, és nem azért, hogy levedd a terheket a vállamról, hanem, hogy végre fellélegzhessek.-kiáltom felé a szavakat Ő pedig csöndben hallgat.-Mert hiába a sok szar; úgy éreztem abba őrűlnék bele a legjobban ha többé nem kelnél föl.-föröltem le a könnyeimet, amiket már nem tudtam visszatartani.

-Elég!-szólt rám. Az eddigi megbánó arca szertefoszlott és újra az üresség vette át a helyét. Állkapcsa megfeszült és kezeit is ökölbe szorította. Látszott rajta, ahogy a két belső énje viaskodik. Próbálta elnyomni az érzelmesebb Damient.-Nem akarok erről hallani! A főnököd vagyok válogasd meg a szavaidat!-emeli fel Ő is a hangját.-Haza fogsz menni, mert én nem akarom, hogy itt legyél!-köpi felém a szavakat. Arca teljesen érzelem mentes, de ahogy szemeibe néztem láttam a megbánást.
Nagyot nyelve sütöm le a tekintetem.

-Értem uram.-szipogok és elindulok kifele a konyhából. Rose szerint már nem alkalmazott vagyok, hanem családtag, de láthatóan Damien máshogy gondolja.-Nem az fáj, hogy haza küld, hanem, hogy hazudik a miértjéről.-pillantok rá vissza aztán eltűnök a szobámban.

Damien.

Ez nekem is annyira fájt, mint neki. Bár tudná. Nem mondhatom el neki, hogy mit láttam álmomban. Viszont nem is engedhetem, hogy bekövetkezzen. Jobb neki nélkülem. Hibát követtem el amikor alkalmaztam. De attól tartok elengednem is nehéz lesz. Nem tudom mihez kezdjek!
A telefonomért nyúltam és egy olyan embert kezdtem hívni aki segíthet.

-Damien!?-hallottam meg Rona meglepett hangját.

-Miaz már azt hitted kipurcantam?-kötekszem, mire gúnyosan felhorkant.

-Sosem hibázok!-célozgat valamire. Biztosan ő kotyvasztott valamit amitől jobban lettem.-Halljam mi a panasz?-töri meg a csendet.

-Honnan tudod, hogy van?-kérdezek vissza.

-Ne akard nekem bemagyarázni, hogy csak azért telefonáltál ide este tízkor, hogy tudtomra add; minden rendben veled!-gúnyolódott.-Amennyiben igen, akkor rád rakom a telefont.-teszi hozzá.

-Nem, tényleg nem.-sütöm le a tekintetem.-Van egy kis baj.-kezdeném de félbeszakít.
Még egy fél óra sem tellik bele mikor már apám könyvtár szobájában ülünk egymással szemben.
Elmondtam neki az álmomat, hogy mi történik Lorával ha velem marad, ő pedig figyelmesen hallgatott vegig.

-Damien egy hónap az hosszú idő.-kezdi.-Rose, Emily, Dean és én is mellette voltunk és segítettünk amiben tudtunk, de a legtöbb problémát magában oldotta meg. Én támogattam azt az ötletet, hogy te mond el neki, hogy ő micsoda, de Rose elkotyogta neki. Már rég tudja, hogy rózsa lelke van.-mesél Rona, nekem pedig leesik az állam.-De most ne csak róla beszéljünk. Beszéljünk az első találkozásotokról.-célozgat én pedig próbálok úgy tenni mintha nem tudnám miről beszél.