Fejedelem /SZÜNETEL/

14.-Előkészületek

Lora.

Miután este álomba sírtam magam, reggel úgy ébredtem mint egy zombi. A szemem fel volt dagadva és pirosan tetszelgett, az orrom úgyszint ezt a színt találta megfelelőnek, úgy néztem ki mint a télapó csodarénszarvasa.
Bebotorkáltam a fürdőbe és megmostam az arcom meg a fogam. Megfésűltem a sötét hajkoronám, de most nem fogtam össze, hanem hagytam, hogy hullámosan omoljon a hátamra. A fehérneműmre-amit a fürdőben kaptam fel-ráveszem a köntösömet és úgy megyek vissza a szobámba, hogy felöltözzek.
Bátortalan kopogás szakítja félbe a szekrényben való kotorászásom.

-Szabad.-szólok ki, mire Rona lépked beljebb.-Hát te?-csodálkozom el.

-Damiennek a segítségemre van szüksége.-mondja és leül az ágyamra.

-Milyen meglepő.-forgatom meg a szemeimet.

-Hát igen.-von vállát.-Tegnap este nem is szóltál, hogy felébredt.-kezd puhatolózni.

-Nos igen.-húzok ki egy bordó színű ruhát a szekrényből.-Összekaptunk este.-válaszolok és belebújok a ruhába.

-Értem.-biccent. Gondolom feltűnt neki, hogy nem vagyok nagyon sokat mondó. Tudom, hogy nem rajta kellene levezetnem a dühömet, hisz ő nem tehet semmiről, de annyira megbántva érzem magam, hogy nem tudok normális képet vágni a dologhoz.-Mi a programod mára?-kérdezi.

-Semmi.-rázom meg a fejem.-Össze kell pakolnom, holnap repülök Kaliforniaba.-válaszolok, miközben az ékszereim között matatok. Választásom egy vékony arany láncra esik aminek a medálja egy kis gyöngy.

-Mégis miért?-ráncolja a szemöldökét.

-Ott lakik az egyik unoka nővérem, nála fogok lakni egy darabig amíg munkát nem találok.-vonok vállat.-Muszáj dolgoznom. Amikor ide jöttem akkor csak egy hónap volt biztos utána vagy-vagy, volt B tervem. Salemben van egy ovóda ahova pedagógust kerestek, jelentkeztem és fel is vettem, múlt hónap végétől kellett volna kezdenem, de ugye akkor történt, hogy Damien..nos tudod.-dadogok.-Így lefújtam a munkát és maradtam. Most viszont elküldött, haza nem mehetek, hisz onnan menekültem, így marad Kalifornia.-ülök le a fésülködős asztalom elé és a hajamat kezdem fésülni...megint.

-Ne hozz hirtelen döntéseket lányom.-szól búsan.-Hidd el Damiennek megvan rá az oka amiért elküld téged innen.-ahogy ezeket a szavakat kiejti érzem, hogy az idegeim pattanásig feszülnek és könny gyűlik a szemembe.

-Akkor mondja meg!-fordulok Rona felé sírva.-Mondjon konkrét okot, hogy miért ne maradjak! Mondjon igazat és ne olyanokat vágjon a fejemhez, hogy én itt csak egy alkalmazott vagyok vagy, hogy nem akarja, hogy itt legyek! Ilyen szavakkal dobálózik és úgy látszik igazat mond, ha még arra is képtelen, hogy bocsánatot kérjen!-törlöm le a könnyeimet. Rona vonásai megfeszülnek ahogy engem hallgat és sajnálattal néz rám.-De miket is beszélek.-forgatom meg a szemem.-Ő a főnököm, miért is nézne rám más szemmel.-állok fel és indulok el az ajtó irányába. Felveszek a ruhához egy barna magassarkú cipőt és kinyitva az ajtót akarok kimenni.
A lépcső látványa helyett viszont egy drága ingbe és zakóba csomagolt férfi mellkast látok. Felnézek Damienre, szemei az enyémet keresik, de nem szeretném ha meglátná, hogy sírtam ezért rögtön elkapom róla a tekintetem.

-Jó reggelt Uram.-mondom halkan, majd kikerülöm és a lépcső felé indulok. Nem akarok semmi kontaktot vele, holnap reggel utazom addig meg csak kibírom valahogy vele egy légtérben.
A konyhába mentem ahol töltöttem magamnak egy bögre kávét és azt kezdtem elfogyasztani. Éppen kortyolni szerettem volna mikor valaki csengetett. A fehér névre szóló bögrével indultam az ajtóhoz.