Fejedelem /SZÜNETEL/

20.-Vágyak

Damien.

Most minden olyan egyszerű. Lora és Én. Mintha normális életet élnénk. Azonban én, aki ennek a torz világnak a szülötte vagyok, tudom, hogy minden csoda csak három napig tart.
Ma hívtak a kastélyból. A nagynéném aki jelenleg engem képvisel a trónon, a nem tetszését fejezte ki Lorával kapcsolatban.

-Veszélyes ebbe bele menned! Nem támogatom!-vonakodik a néném.

-Nem kértem az áldásod!-vágok vissza a telefonba.-És amúgy sem kell semmibe bele mennem, már nyakig benne vagyok!-sóhajtok.

-Damien nem engedem ezt a nőt a trónom és a népem közelébe! Veszélyt és bajt hoz ránk!-akadékoskodik, nálam pedig elszakad a cérna.  Erősen markolom a whiskeys poharam és idegesen bámulok a távolba. A tenger csöndes, nyugodt este azaz éjszaka van. Lora már alszik, ahogy mindenki más is. Én pedig a teraszon üldögélek és a nénémmel vitatkozom.

-Először is a neve; Lora!-sziszegem.-Másodszor pedig nem a te trónod és néped hanem az enyém.-mondom hangosabban. Úgy tizenöt perce beszélhetünk már, hol halkabban, hol hangosabban beszélek. Ha tehetném kiabálnék, de nem akarom, hogy Lora fölkeljen.
A néném meglepődhetett a válaszomon, mivel pillanatokig nem is mondott semmit.

-Akkor ideje neked uralkodnod!-mondja lekezelően.-Hétvégéig kapsz haladékot! Gyere haza!-azzal bontja a vonalat.
A francba! Kedd van. Vasárnapig terveztem maradni, de ez mindent felborít.
Lorának el kell mondanom, hogy mi történt, viszont tartok attól, hogy ez zavarná őt.
Engem pedig az előre hozott koronázás zavar. Még nem állok készen! Félek!
Életemben először akkor fogott el ekkora félelem mikor a szüleim meghaltak és úgymond egyedül maradtam.
Ingerülten húztam le a poharam tartalmát és már öntöttem volna a következőt, viszont az üveg kifogyott. Fenébe! Nem tudok berúni!

Felálltam, hogy elvegyek még egy üveget a pulttól, akkor vettem észre amint Lora a kihúzott toló ajtó keretjét támasztja összefont karokkal és engem néz.
Fehér bársonyos köntös takarja a testét, sötét haját a meleg szellő meg-meg fújja, arca fáradt, de gyönyörű, igéző szemei pedig aggodalommal vannak telve.

-Felkeltettelek?-ráncolom a szemöldököm.

-Hallottam, hogy valakivel vitatkozol.-sétált oda mellém. Ahogy megéreztem a vanilía illatot a lábam megremegett. Ez történik valahányszor a közelembe van. Az arcomat fürkészi, ahogy én is az övét, majd szép lassan a kezemben lévő üvegre néz. Megfogja és visszahelyezi a pultra.-Ne erőltesd.-mosolyog.
Látom rajta, hogy bár egy darab kérdést sem tett fel, de mégis válaszokat vár.

-Nem akarnám elmondani, viszont tudom milyen vagy.-nézek gyönyörű szemeibe.-Nem hagynál addig békén.-mosolygok. 

-Persze, hogy nem.-mosolyog vissza és elindul az asztalhoz ahol eddig én ültem. Én követem és vele szembe ülök le.-Látom, hogy baj van...és érzem is, hogy nem vagy nyugodt.-mondja. Istenem, de nagy szükségem van most rá!

-Rossz híreim vannak.-nézek rá, ő pedig sóhajt egyet. Látom a rémületet az arcán, tudom mire gondol most...

Lora.

Már megint? Ugye nem akar megint elküldeni?

-Velem kapcsolatos?-kérdezem halkan.

-Többé-kevésbé.-biccent. Ettől jobban görcsbe rándul a gyomrom. 

-V-velünk kapcsolatos?-kérdezem nagyot nyelve.-Ugye nem kell elmennem?-pislogok nagyokat.

-Fejezd ezt be!-komorodik el Damien.-Megmondtam, hogy soha többé nem küldelek el.-rázza meg a fejét.-Viszont a nyaralásunkat hamarabb be kell fejeznünk.-mondja, én pedig megkönnyebbülök, hogy csak ennyiről van szó.