Fejedelem /SZÜNETEL/

19.-Változás

Lora.

Damien magángépén ülve néztem őt ahogy dolgozik. Laptopja előtt ülve bámulta annak kijelzőjét, jobb kezével pedig a touch-padon nyomogatott vagy éppen huzogatott valamit.
Nem akartam bámulni vagy zavarni akármiben is, de a kórházban azt ígérte minden kérdésemre választ fog adni, így szinte elkerülhetetlen volt az, hogy bámuljam.
Mintha csak tudta volna, hogy (most is) rá gondolok, rám emelte a tekintetét.

-Figyelek.-mosolygott ismét félszegen.-Kérdezz nyugodtan.-hajtotta le a laptopja tetejét.

-Honnan tudod, hogy akarok akármit is kérdezni?-pislogok rá bután.

-Miért bámulnál ha nem így lenne?-válaszol kérdéssel kérdésre és ezzel vitte is a meccset.

-Jogos.-húzom el a számat.-Már az elejétől fogva tudtad ki vagyok?-kérdezem.

-Igen.-biccent.-Pontosabban sejtettem. Aztán Rose megerősített benne.-teszi hozzá.-Amikor nem voltam magamnál, akkor volt egy látomásom.-folytatja. Kérenem sem kell, magától beszél.-Álom volt, de valóságos. Láttalak meghalni, úgy éreztem ha továbbra is mellettem maradsz és ez bekövetkezik akkor azt sosem bocsájtottam volna meg magamnak.-csóválja meg a fejét.

-Ezért voltál olyan elutasító és gonosz? Ezért akartál elküldeni?-képedek el, mire ő csak biccent egyet.

-Tegnap derült ki, hogy valójában nem látomás volt.-folytatja.-Vagyis az volt, de manipulált. Nem a jövőt láttam, hanem a legnagyobb félelmemet.-pillant rám, majd vissza az ablakra.

-Miért akarták manipulálni a látomásod?-kérdezem, bár eléggé össze vagyok zavarodva.

-A másik oldal lényei is tudják milyen képesség birtokában vagy, ahogy azzal is tisztába vannak, hogy egy trónörökös és egy rózsa-lélek szövetsége a legerősebb szövetség. Ez a szövetség már létrejött a..-meséli, de közbevágtam, mert már kezdem érteni.

-A kapoccsal.-fejezembe helyette a mondatot, mire biccent.

-Azzal is tisztába vannak, hogy még nem vagy ura a képességednek. Ezért ér ennyi atrocitás. Megpróbálnak minket elválasztani, mert félnek.-magyarázza. Ekkor válik világossá számomra, hogy nem hagyhatom Őt cserben. Nem mehetek el, még ha akarnék se. Nem mehetek el, még ha félnék se.

-Hogy tanulhatnám meg kezelni? Egyáltalán mire vagyok képes?-érdeklődöm.
Fura arcot vág, nem ért velem egyet.

-Nem muszáj ezt csinálnod Lora.-ráncolja a szemöldökét.

-Tudom.-biccentek.-Én akarom!-jelentem ki.

-Veszélyes!-kontráz rá.-Ha haza mennél, a másik oldal is lenyugodna.-veti fel.

-Lehetséges.-biccentek.-De mivan ha nem? Ha addig nem nyugodnának amíg te vagy én élünk?

-Engem kötelez a vérem! De téged semmi sem köt ide.-magyarázza.

-Ebben tévedsz!-vágom rá szinte egyből. Aztán bele is pirulok a kijelentésembe és inkább folytatom.-Azt hiszed ez megoldás? Te nem tudnád elviselni ha bajom esne, de én nyugodt szívvel menjek haza, miközben pont ezt akarják! Feltehetően azért, hogy meggyengülj és akkor csapnának le! Szerinted én együtt tudnék élni a gondolattal, hogy miattam esik bajod?-kérdezem, de nem kapok választ, helyette csak hallgat. Nem bánom, ez is válasz.

-Akármit teszek vagy mondok nem fogsz tágítani igaz?-néz rám kérdően.

-Nem.-csóválom meg a fejem.-Szóval jobb lenne, ha inkább elmagyaráznád mire is vagyok képes.-mosolyodom el diadalittasan.
Ő nagyon sóhajt, hátra veti a fejét majd rám néz.