2,5. Napfény

2. Fejezet (Ethan)

-Jól vagy? - sandítottam a kocsiban Destinyre.
Jól nézett ki, mosolygott és végig beszélt, viszont a szokottnál is sápadtabb volt, és néha olyan volt, mintha hirtelen levegő után kapna.
-Persze, hogy jól vagyok. - mosolygott rám kedvesen.
-Michael túl sokat vár el tőled, ilyen rövid idő alatt. Neki évezredei voltak megtanulni mindent, neked pedig heteket akar adni.
Az arkangyal neve hallatán Destiny arca elfelhősödött. Michael azután jelent meg, hogy Destinynek kinőttek a szárnyai. Nos, az igazat megvallva azóta se tudja előhívni őket, így csak az erejével gyakorolnak, az angyalfénnyel.
Viszont minden gyakorlás után úgy néz ki, mint aki beteg.
Fehér lesz a bőre, legyengül, mintha az ereje fokozatosan emésztené fel a lényét.
Valami nem stimmel az erejével, de nem árulja el, hogy mi a baj vele.
-Michael mostanában magához képest, elég rendes. - mondta. - Vagyis már nem parancsolgat annyit, és nem lök le sziklákról, hogy előcsalogassa a szárnyaimat. Azt hiszem ez haladás.
Igen, annak a szemétnek szokása volt sziklákról lelökni őt.
Mielőtt becsapódna, pedig elkapja, végül rájött, hogy Destinyt nem rémíti meg a halál, ezért nem hívja a szárnyait se.
-Szerintem akkor is pihenned kellene.
-Ethan, imádlak, hogy ennyire gondoskodni akarsz rólam, de kérlek ne tedd. Elég ezt hallgatni Niktől és a bátyámtól. Te ne csináld ezt. Csak légy a barátom, és állj mellettem.
-Egy barát mindig törődik a barátjával. - mutattam a lényegre.
-Tudom, de most ne tedd. - mondta kedvesen. - Nem érdekelnek a problémák, az esküvőm napjáig nem. Utána szeretnék eltölteni egy csodálatos hetet a férjemmel, és majd utána foglalkozni a problémákkal, de addig nem vagyok hajlandó.
-Hova mentek nászútra? - kérdeztem, hogy tereljem a témát.
Elmosolyodott.
-Célozgattam anyáéknak Oroszországra. Niknek haza kellene mennie, én pedig szeretném megtudni, hogy honnan is jött a leendő férjem. - kacagni kezdett.- Már rengeteg meleg ruhát beszereztem. Tudod a hideg ellen.
-Rózsám. - nevettem. - Szentpétervárra nem kell bunda. Higyj nekem.
-Voltál már ott?
-Igen. Nikey egyszer elvitt. Megmutatott minden látványosságot, és az anyukája sírjához is elvitt. Tudod, gyönyörű nő volt. Sokat mesélt róla és a sírján a márvány lapba bele van gravírozva róla egy kép. A házunkban van róla egy festmény is. A haját és a szemeit is tőle örökölte.
-Tudom, ezt elmondta nekem. - rám nézett. - A te anyukád milyen volt? - kérdezte.
Nagyot nyeltem.
Nem hagytam magam emlékezni, legalábbis nem mindenre.
Csak az anyámra koncentráltam.
-Az anyám gyűlölt engem. - mondtam halkan, miközben bekanyarodtam egy utcába. - Kurva volt. Amikor terhes lett, kirúgták. Nem volt belőle haszon. Az utcán élt. Én is ott éltem vele. Aztán amikor 10 éves voltam magamra hagyott. Nikey egy hónappal később talált rám, és befogadott. Sajátjaként nevelt fel. Még családnevem se volt, Nikolai pedig azt mondta, hogy mostantól kezdve Zharkov vagyok. Megadta a helyem a világban. Nekem ő az anyám, az apám és a testvérem is. - nyeltem egyet.- Külsőleg sem hasonlítok rá. Neki barna szemei voltak, és fekete haja. Gondolom inkább az apámra ütöttem.
-Sajnálom. - suttogta Destiny.
-Ne sajnáld, ha az anyám nem lett volna ilyen, akkor nem találkozom a bátyámmal, és ha nem találkozom vele, akkor veled se, rózsám. Életem első 10 éve borzalmas volt, de a maradék 210 évem csodálatos.
-Akkor is jobbat érdemeltél volna. - mondta. - De ne aggódj, az én anyukám lehet a tied is. Csak ne halj meg, mert akkor nem csak az én szívemet töröd össze, hanem az övét is.
-Mint Jordan?
Most ő nyelt egyet.
-Mint Jordan. - ismételte azt amit én mondtam.
-Nem fogom összetörni az anyukád szívét. - ígértem meg neki.
A karomra csapott.
-És az enyémmel mi lesz?
Nevettem.
-Van egy olyan érzésem, hogy egyszer te fogod összetörni az én szívem, Destiny de LaFayette.
-Vagy Mina. - mondta gonosz mosollyal. - Láttam ám, hogy próbálsz vele flörtölni.
-Rózsám, rossz a szemed.
Megálltam a de LaFayette villa előtt. Destiny kiszállt az autóból, majd mellém sétállt és belém karolt.
-Ethan, flört szakértő vagyok. Viszont az a lány nem érdemel meg téged.
-Mindig ezt mondod Dominicnak is. Szerintem soha nem lesz olyan lány, aki a te véleményed szerint megérdemel minket.
Nevetett.
-Biztos lesz olyan. De addig kihasználom, hogy csak én vagyok nektek. Meg persze Ashley, de vele szívesen osztozom.
Magamhoz húztam és bele pusziltam a hajába. Mint mindig most is levendula illatú volt, egy kevés konyha illattal.
-Ha te nem lennél. - mondtam halkan.
-Akkor lenne igazán boldog életed. - kacsintott rám, majd kibújt az ölelésemből és elindult az emeletre.