2,5. Napfény

3. Fejezet (Mina)

Mikor beléptem az étterembe és megláttam őfelségét, minden jó kedvem elszállt.
Na jó. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor talán még nem is. Csak akkor amikor oldalra pillantottam és megláttam az egész tökéletes társaságát.
Nagyszerű. Lőttek a harmóniámnak.
Ott volt a vőlegénye, aki tökéletes volt. Már-már meseszerű. Hosszú haját oldalról hátra fogta, olyan volt a haja, mint Thornak, csak nem szőke, hanem fekete.
Ha már a szőkéknél tartunk, szöszi ott ült mellette, megintcsak öltönyben.
Velük szemben ült egy modell alkatú lány. Alacsony volt, olyan kis tündér szerű, épp tele szájjal nevetett, ami nem volt nőies, de neki jól állt.
Mellette pedig őfelsége bátyja ült, Tökéletes Dominic.
Nagyot sóhajtottam, majd bementem az öltözőbe. Kb. 10 percig voltam bent. Reménykedtem benne, hogy mire elkészülök elmennek, de tudtam, hogy nem lesz ekkora szerencsém.
Megvárják ezt a ribancot.
Az említett ribanc, pedig berontott az öltözőbe.
-Lejárt a munka időm. - jelentette ki.- Átöltözöm.
-Még véletlenül se dolgozz egy perccel többet. - motyogtam az orrom alatt.
-Fizetnek azért az egy percért? - húzta fel egyik szemöldökét. - Nem. - válaszolta meg a kérdését.
Bevágtatott mellettem, én pedig kijöttem, mert nem bírtam vele egy légtérben lenni.
Úgy nézett ki, hogy nyugodt estém lesz.
Csak tökéletesék voltak bent, így mosogatni kezdtem.
Destiny soha nem mosogatott és törölgetett, így mikor bejöttem, mindig ez volt az első dolgom.
Utáltam érte. Még több munkát csinál nekem. Nem is értem, hogy miért dolgozik. Vagy legalább, hogy miért pont itt.
Kb. 15 perc múlva, őfelsége kilépett az öltözőből, teljes pompájában, és leült a barátaihoz.
Rám emelte a tekintetét, majd integetni kezdett.
Törne el a kezed, te szemét.-gondoltam magamban, majd mű mosollyal az arcomon elindultam feléjük.
-Kiszolgálhattad volna magad. - jegyeztem meg.
-Abban semmi élvezet nincs. - kacsintott rám.- Egy üveg Pepsit kérek, és egy tál spagettit, dupla sajttal.
Közben Nikolai, a fejét rázta lemondóan, de azért megfogta a kezét, és puszit nyomott a kézfejére. Olyan régi módi szokás volt ez, és egy fél percig azon gondolkoztam, hogy milyen kedves gesztus ez, és, hogy ez a férfi mennyire szereti őt.
De aztán rájöttem, hogy kiről van szó, és eldöntöttem, hogy Destiny biztos nem érdemli meg a férfi szerelmét.
Sóhajtottam egyet, majd leírtam.
-A leendő feleségem. - kapott a szívéhez Ethan. - Milyen odaadó.
-Soha nem lenne nálam esélyed. - morogtam.
-Miért? - emelte rám sötét kék tekintetét Ethan.
Összezavarodtam.
Elvesztem a tekintetében.
-Mert szőke vagy. - dadogtam. - Utálom a szőkéket.
Frappáns. Bravó, Mina.
-Befessem? - nézett rám kérdőn.
-Vágasd le. - vágtam rá egyből.
Ethan nevetni kezdett.
-Ha ez a kívánságod, érted még ezt is megteszem, eperke.
-Becenevet adott neki. - mondta lemondóan a tündér szerű lány.
-Ha valakit kedvel, becenevet ad neki. - magyarázta Nikolai.
-Haver, nekem nem is adtál becenevet. - szólalt fel Dominic.
-Téged csak Ethan 2-nek hívlak, a kifinomult ízlésed miatt.
Dominic nevetni kezdett.
-És Ashley? Vele mi van? - kérdezte Destiny.
A tündér lány arca vörösbe váltott.
-Ha kimered mondani, hazáig rugdoslak, öcsi.
Szóval a nővére.
Természetesen sejethettem volna.
Csak rokonok lehetnek, bár nem hasonlítottak semmiben.
Nikolai arca vad volt, hosszú hullámos hajjal és acélszürke szemekkel.
Ethan szőke volt és kék szemű, az arcában pedig volt valami kisfiús báj.
Ashley, ezen a néven szólították a lányt, pedig barna hajú volt és barna szemű. A fülei pedig hegyesek voltak, mint egy tündérnek.
-Legolas. - nevetett fel Ethan.
Dominic hirtelen vihogni kezdett és az asztalt csapkodta.
Olyan volt, mint egy fuldokló bálna.
-Te szemét. - sziszegte a lány. - A Földön töltött napjaid megvannak számlálva.
-Hallod ezt, Mina? - nézett rám Ethan. - Nem sok időm van hátra, így légyszíves add meg a telefonszámod.
-Tartom a fejét miközben ütöd. - kacsintottam a lányra.
Ashley kuncogni kezdett.
Ethan hirtelen megfogta a kezem. Nem voltam felkészülve az érintésére.
Nem voltam felkészülve arra, ami ez után jött.
Kivert a víz és hányinger tört rám.
Nem is hallottam mit mond a férfi, csak rá emeltem a tekintetemet és majdnem elájultam.
Nem. Nem, nem, nem, nem.
Azért jöttünk ide, mert itt biztonságos.
Azért jöttem ide, hogy egy normális életet éljek.
Kerültem minden testi kontaktust, csak a legapróbb mozdulatokkal értem hozzá az emberekhez.
De amikor Ethan megfogta a kezem újra megtörtént.
Már nem a szőke herceget láttam, hanem magát a gonoszt.
Valami borzalmasat, amitől rosszul lettem, és legszívesebben képen hánytam volna.
A férfi aurája nem tűnt másnak, mint az embereké, viszont a fényes aurát körbe fonták a sötét szálak.
A fél arca helyett, pedig csak egy csontvázat láttam, amit fekete erek borítottak.
És a szemei.
Azok a csodálatos kék szemek, most feketében úsztak.
Kirántottam a kezem az övéből, a kép pedig eltűnt.
Hátrálni kezdtem.
-Látod? Hozzá értél, és majdnem elhányta magát. Gusztustalan vagy.
-Jól vagy? - nézett rám komolyan Nikolai.
-Nem vagyunk biztonságban. - suttogtam.
Éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel.
-Megbolondult. - mondta lemondóan Destiny. - Előbb utóbb várható volt.
Határozottan rázni kezdtem a fejem.
Nem történhetett volna meg. Nem itt.
Átkoztam magam, amiért nem tudtam kivédeni az érintését. Átkoztam magam, az átkom miatt.
Ethanre néztem.
-Démon vagy. - nyögtem, majd a földre zuhantam.
-Úgy tűnik, ma nem vacsorázok. - nyafogott Destiny.
Elájultam.