2,5. Napfény

21. Fejezet (Mina)

Csak pár óra telt el az események óta, de én még mindig sokkban voltam.
Destiny ahogy vissza értünk a Földre egyből elájult. A szárnyai pedig zsugorodni kezdtek, majd eltűntek.
Viszont az is lehet, hogy így a legcsodálatosabb dolgokról maradsz le. - viszhangzottak a fejemben Ethan szavai.
Igaza volt.
Destiny lelke csodálatos.
Miután elájult hozzá értem, és láttam őt. Az aurája körbe lengte, csodálatos volt, de egyben ijesztő is. Hosszú percekig figyeltem az auráját, de minél tovább néztem, annál több sötétség lengte körbe. Mintha az ereje használatával tönkre tenné saját magát. Mintha a sötétség egy idő után teljesen bekebelezné.
Nem szóltam erről senkinek, tőle kell megtudnom ezt.
Előszőr Nikolai jött be hozzá. Szomorú volt, és láttam, hogy ideges, de próbálta leplezni. Egy idő után felhívta Dominicot, aki egyből haza indult, de még nem érkezett meg.
A szülei is bejöttek hozzá. Az anyukája sírt. Nem hangosan, nem idegesen hanem némán. Ettől pedig a szívem mégjobban megfájdult. Nem akartam, hogy ez történjen.
Ethan csak pár perce jelent meg. Átöltözött és beállt Destiny ágya elé.
Nem szólt hozzám. A csend volt a leborzalmasabb.
Végül erőt vettem magamon, és megköszörültem a torkomat.
-Sajnálom. - suttogtam halkan.
-Halott lennék, ha nem jöttetek volna. - motyogta. - De akkor legalább jól lenne.
-Nem lenne jól. Gyülőlné a világot, mindenkit utálna amiért nem segíthetett rajtad.
-Most pedig én utálom magam. - nézett rám szomorúan. - Ő a legjobb barátom, miattam fekszik itt. Miattam nem lehet a testvérével a közös születésnapjukon. Miattam gyenge és sebezhető.
-Miattad igazi barátra lelt, Ethan. Mostmár értem. Mindent értek Ethan. Ő. - mutattam Destinyre. - Nem gonosz. Nem önző, egyszerűen csak túl nagy a szíve, és az évek alatt amíg nem voltatok vele próbálta leplezni. Egy rideg, számító kis kurva börébe bújt, csak azért, hogy senki ne tudja meg, milyen is ő valójában. Hogy senki ne tudja meg azt, hogy milyen hatalmas szíve van és mennyi szeretet lakozik benne. Miattad, Ashley és Nikolai miatt pedig, felválalta ezt. Szabadon érez, azt amit csak akar, szabaddá tettétek őt.
-Dominic mindig is tudta. - mondta halkan. - Amikor a legrosszabb álapotban volt, ő akkor is tudta, hogy mekkora szíve van és nem hagyta teljesen elveszni.
Felálltam, majd Ethan mellé sétáltam.
Nagyot nyeltem, majd a szemeibe néztem.
-Tudom, hogy csalódtál bennem. Tudom, hogy megszegtem az ígéretemet, de csak miattad tettem. - keserűen nevettem egyet. - Látod, most is hazudtam. Magam miatt tettem. Önző voltam, nem akartam, hogy bajod essen, nem akartalak elveszíteni.
-Ettől nem vagy önző, Mina. Csak emberi.
-Dehogynem. Mindenkit veszélybe sodortam, ha pedig nem csalt volna az apád, Destinynek végig kellett volna néznie ahogy megölnek, mert nem tehetett volna semmit.
-Mina. - mondta halkan. - Azzal, hogy Destiny megtudta, mindenképpen megmentettél. Nem hagyta volna, hogy megöljenek. Mindenkivel végzett volna, még akkor is, ha nincs a csalás.
-Tudom. És azt is tudom, hogy csalódtál bennem, de ígérem, visszanyerem a bizalmadat. Nem ismerlek túl rég, annyi mindent nem tudok rólad és te sem rólam. De nem akartalak elveszíteni. Nem akartalak elveszíteni, úgy hogy nem mondom ki, hogy szeretlek. Már akkor kikellett volna mondanom, de nem mertem, féltem. De mostmár nem félek.
Ethan nagy szemekkel nézett rám. Nyelt egyet.
-Te azt mondtad..
-Azt mondtam, hogy szeretlek. - ismételtem meg. - Szeretem amikor reggel arra ébredek, hogy simogatod az arcom. Szeretem, hogy nem tudsz főzni, de azért megpróbáltad az én kedvemért. Szeretem, hogy egy egész filmet végig beszélsz és kommentálsz, akár tetszik a film akár nem. Szeretem, hogy melletted erősenk, okosnak, gyönyörűnek és magabiztosnak érzem magam. Szeretem, a boldogságot amit érzek miattad. Szeretem, hogy eperkének hívsz, bár az elején zavart. De a legjobban azt szeretem benned, amilyen vagy. Úgy szeretlek ahogy vagy, az emberi és a démoni részeidet is, Ethan Zharkov.
-Hmm. - morogta.
Most öntöttem ki neki a szívem, és csak egy mormogást érdemlek. Azért ez kedves.
-Hmm, soha többé nem akarlak látni, vagy hmm, talán megtudok bocsátani? Mert nem mindegy.
-Hmm, tudtam az első találkozásunk alkalmával, hogy egy idő után halálosan szerelmes leszel belém. - mondta öntelt mosollyal.
A mellkasára csaptam.
-Azért nem halálosan, csak egy kicsit. - javítottam ki.
-Ezek után ugye tudod, hogy nem szabadulsz tőlem? Csak ha kéred.
-Azt hiszem, soha nem fogom kérni. De van valami amire nagyon vágyom, és szeretném ha megtennéd.
-Hallgatlak. - mondta kedvesen.
-Csókolj meg. - és megettete.
De még, hogy. Ha Destiny nem fekszik itt félholtan, letéptem volna róla a ruhákat is, de nem tehettem meg. Ez nem az a pillanat.
-Ne a húgom mellett szexeljetek. - hallottam meg hirtelen Dominic hangját.
Elhúzódtam Ethantől és éreztem, hogy elpirulok. Van ami soha nem változik.
-Én is szeretlek, eperke. - suttogta halkan Ethan.
Dominic leült Destiny mellé és megfogta a kezét.
-Nikolai nagy vonalakban elmesélte, hogy mi történt. Az apád egy segg, haver. - nézett Ethanre. - Lucifer pedig egy szörnyeteg. Örülök, hogy jól vagy.
-De ő nincs jól. - mondta halkan Destinyre nézve.
-Rendbe fog jönni. - mondta Dominic határozottan. -Te pedig ne hibáztasd magad. - nézett Ethanre.
-Nem tudok mást tenni. Minden alkalommal amikor használja az erejét, rosszul lesz. Az elmúlt egy hétben kétszer is megmentett. Az életemmel tartozom neki, pedig majdnem meghalt velem együtt.
-Értem meg is halt. - mondta Dominic. - Borzalmas volt. Akkor ott, feláldozta magát helyettem, a karjaim közt halt meg a kis húgom, és nem tudtam, hogy mit tehetnék. Én vagyok a bátyja, nekem kellett volna vigyáznom rá, de nem tudtam megtenni. Nem tudtam megmenteni. Hibáztattam magam, de amikor visszatért csak hálát éreztem. Több időnk maradt együtt, és ezt ki kell használni. Akkor jöttem rá, hogy számunkra az élet nagyon múlékony és egy percét se akartam nélküle tölteni. - Dominic újra Destinyre nézett. Óvatosan oldalra simította a haját. - Dessy, tudom, hogy hallasz, szóval most figyelj rám. Anyáék leakarták mondani, a közös szülinapunkat, de nem engedtem nekik. Tudom, hogy addigra jól leszel, és azt is tudom, hogy ez a te éved. Te döntöd el a születésnapunk témáját. Két hete elmondtad, hogy mit szeretnél, szóval megcsináljuk. A ruha miatt se aggódj, megveszem neked azt a ruhát, ami a legjobban illik hozzád, neked csak az a dolgod, hogy felébredj és ragyogj. Hallasz, Des? Felkell ébredned.
Destiny hirtelen nagyot sóhajtott.
-Dommy. - nyögte halkan. - Félek.
A szemeit nem nyitotta ki, de megszólalt. Azt hiszem, ez egy jó jel.
-Apa lekapcsolta a villanyt. - suttogta. - Túl sötét van.
Nem értettem. Fogalmam se volt miről beszél.
De azt hiszem Dominic értette.
Levette a cipőjét, majd Destiny mellé bújt, a lány pedig átölelte.
-A sötétség nem rossz dolog. - mondta kedvesen neki.
-Tudod, hogy félek a sötétben. - suttogta a lány halkan.
-Amikor kicsik voltunk nem tudott elaludni sötétben. Rettegett a sötétségtől, és ezt a mai napig nem nőtte ki. Szembe száll egy tucat démonnal is ha arról van szó, de ha egyedül kell lennie egy sötét szobában akkor megbénul. - most, hogy mondta én is észre vettem már, hogy Destiny szobája tele van fény füzérekkel, led lámpákkal. Olyan dolgokkal amik fényt bocsátanak ki. Hát ezért. - Csak akkor, tudott elaludni, ha befeküdtem mellé. - halványan elmosolyodott. - Mindig az ő lányos ágyában aludtam, amiért az akkori barátaim kinevettek. Amikor Des, megtudta ezt megverte a legjobb barátomat. 4 éves volt, de betörte a srác orrát. Büszke voltam rá. Akkor kezdődött el a mi közös alvásunk. Akkor lettünk egymás mindenei.
A történet hallatán éreztem, hogy mosoly jelenik meg az arcomon. Egyszer már hallottam a szüleit arról beszélni, hogy kiállt a bátyjáért, de úgy tűnik, hogy újra és újra ezt tette.
És egy újabb dolog nyert értelmet Destinyvel kapcsolatban. Azt hiszem, hogy amikor ilyen sokáig nincs magánál akkor azért sír és beszél, mert rémálmai vannak.
-Az angyalok tényleg vigyáznak ránk? - szólalt meg ismét Destiny.
-Én leszek az angyalod. - suttogta Dominic.
-Ígéred?
A fiú halványan elmosolyodott.
-Nem csak egy estére, hanem örökké az angyalod leszek. Ígérem, Dessy.
-Nem csak egy estére, hanem örökké az angyalod leszek. Ígérem. - ismételte Destiny. -Az életemnél is jobban szeretlek.
-Mindennél jobban szeretlek, Des.
Destiny nyögött egyet, majd ismét csendben maradt.
-A ruha vásárlás kicsit csúszik. Itt kell vele maradnom. De ti menjetek nyugodtan. - mondta kedvesen. - Majd én vigyázok rá.
Ethan megfogta a kezem, majd az ajtó felé kezdett vonszolni. Valamiért nem akartam elmenni, de tudtam, hogy egy jó darabig nem fog magához térni, és nem tudok vele beszélni, de akkor sem akartam magára hagyni, pedig tudtam, hogy a legjobb kezek közt van. Dominic az élete árán is megvédené.
Egy dolog nagyon zavart a történtek után.
Destiny félt a sötétben.
Mi lesz most vele?
Hogy menthetnénk meg őt?
Hiszen a saját szemeimmel láttam.
Elnyeli őt a legnagyobb félelme.
A sötétség bekebelezi.