2,5. Napfény

19. Fejezet (Mina)

A szívem hevesen vert.
Az orromat rothadó hús szaga csapta meg. Hányinger tört rám, de próbáltam vissza tartani. Erősen szorítottam Destiny kezét, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne bánjam meg a döntésem.
-Kinyithatod a szemed. - törte meg a csendet Destiny.
-Félek. - suttogtam. - Soha nem akartam látogatást tenni a Pokolba.
-Én sem. - motyogta. - De ez az első és utolsó alkalom, hogy itt vagy. Jó ember vagy, Mina. Soha nem kerülsz ide. - sóhajtott egyet. - Nekem viszont bérelt helyem van itt.
Nyeltem egyet.
-Gyerünk, Mina. Nyisd ki a szemed. Szükségem van a kezeimre.
Nagyot sóhajtottam, majd kinyitottam.
Egy csontokból készült épület előtt álltunk. Az ajtó bevolt csukva. Legalább 4 méter magas volt, és lángolt. Hangos sikításokat hallottam, rengeteg jajjgatást, minden oldalról ezek a hangok jöttek, de nem mertem körbe nézni. Erősen az ajtóra fókuszáltam.
-Hogy jutunk be? - kérdeztem halkan.
Destiny nyelt egyet.
-Ez az én feladatom lesz. Ha bejutunk, maradj mindig szorosan mellettem, valószínüleg rengeteg démon lesz bent, de ne aggódj, egyik sem érhet hozzád.
Destiny nagyot sóhajtott, majd maga elé emelte a kezeit. A két tenyere között fény kezdett világítani, majd a fényből egy gömb lett. Hangosan szedte a levegőt.
-Sikerült. - mondta boldogan.
-Soha nem csináltál még ilyet? - csattantam fel.
-Nem. - mondta hanyagul. - De mindig van egy első alkalom. - fejezte be és a fény labdát az ajtónak dobta.
Az ajtó hangos csattanással vágódott ki.
-Hellóka. - köszönt vidáman a lány.
Hellóka?! Komolyan így köszön egy rakás démonnak?
Amikor a démonok megláttál Destinyt, eltűntek. Majdnem teljesen kiürült a terem.
Érdekes.
Destiny elkezdett befele vonulni, én pedig kővettem a példáját.
A terem kialakítása emberi volt. Középen üres tér, oldalt pedig olyan ülő helyek, amik az otthoni sportcsarnokokba.
Nikolai az egyik oldalon idegesen járkált. A terem közepén egy páholy volt, amin egy démon ült, aki figyelmesen nézte a dolgok menetét.
Ethan a páholy egyik oldalán állt, míg egy másik férfi háttal nekünk.
Destiny Nikolai mellé állt.
-Hazudtál. - csattant fel.
Ez volt a legnagyobb problémája, hogy a leendő férje hazudott neki.
-Nem kellett volna ide jönnöd. - mondta dühösen Nikolai.
-A végén úgyis én mentem meg a hálátlan öcsédet.
-Destiny, baszd meg! - kiabálta Ethan amikor meglátott engem.
-Neked is szia Ethan. - kiabált vissza Destiny boldogan. - Ne aggódj, nem szállok be, csak nézőnek jöttem. Az ellen csapatnak szurkolok.  - tette hozzá szúrósan.
-Őt minek hoztad ide?!
-Nézőnek. - felelte a lány. - Kell valaki, aki erősíti az Ethan csapatot.
Az ellenfél most először nézett ránk.
Megdöbbentem.
Ugyan úgy nézett ki mint Ethan.
Haja szőke volt, a szemei pedig kékek. Magasabb volt és izmosabb, az arcából pedig hiányzott az a kis fiús báj, de le se tagadhatta volna, hogy ő az apja.
-Menjetek haza. - mondta Nikolai.
-Eltudom dönteni, hogy hova megyek és hova nem. - csattant fel Destiny. - Folytassátok csak. - kiabált be Ethannek.
Ethan apja nem is habozott, egyből támadni kezdett.
-Szükségem van rád. - suttogta Destiny nekem.
-Rám? - mondtam vékony hangon.
-Mire készülsz? - kérdezte Nikolai.
-Csak nézd őket. - motyogta Destiny. -Mina.  - nézett a szemeimbe. - Tisztán látó vagy. Azért hoztalak magammal, hogy segíts a csalás bizonyításában. Használnod kell az erődet.
-Nem tudok kihez hozzá érni.
-Az erőd fejleszthető. Nem kell hozzá testi kontaktus.
-Destiny..
-Ethan miatt jöttünk. - mondta határozottan. - Segítened kell, vagy feleslegesen jöttünk le.
Ismét felém nyújtotta a kezét.
-Ne nézz rám. - súgta. - Koncentrálj Ethanre és figyelj. Bármit veszel észre jelezd, és ha bizonyítani tudjuk, közbe léphetek.
Haboztam.
Nem kellett volna, mert Ethan a földre került.
-Csak így tovább. - kiabált be Destiny. - Ügyesen öleted meg magad Ethan.
Ethan dühösen nézett a lányra, én pedig megfogtam a kezét.
Az érintése meleg volt, kedves, és erővel töltött meg.
Pislogtam párat, majd látni kezdtem.
Láttam Ethan démon alakját. Láttam az apja démon alakját, de ami borzalmasabb láttam a páholyban ülő démon alakját. Undorító volt, semmi emberi nem volt benne.
-Ki az fent? - suttogtam halkan.
-Lucifer szolgája. Az ő nevében jött el. Bíráskodik, és közben tudatja Luciferrel a fejleményeket. Már biztos tudja, hogy itt vagytok. Veszélybe sodrod magad és Minat is. - felelte Nikolai. A végét dühösen mondta, az már csak Destinynek szólt.
-Ugyan már. Megtudom magam védeni.
-Megint ezt teszed! - csattant fel Nikolai és szembe fordult Destinyvel. A karjait összefonta a mellkasa előtt. Veszélyesen nézett ki, az arca is ezt tükrözte. A haja fel volt kötve, oldalról pár tincs az arcába lógott. Tökéletes volt, de veszélyes is. - Megint szarsz az életedre, mert neked hősködnöd kell.
-Érted teszem. - sziszegte Destiny.
-Nem! - kiabálta Nikolai. - Magad miatt teszed!
-Egy kicsit több bizalmat kérek.
-Mindig bízom benned Destiny.
-Mégis hazudtál. Ha nálad ez a bizalom akkor, kösz, de nem kérek belőle.
-Pont ezért hazudtam! Tudtam, hogy ha megtudod az igazat nem tudsz ellen állni, és lejössz. Tudtam, hogy közbe fogsz szólni, mert ilyen vagy Destiny. Leszarod, az életed, nem törődsz azzal, hogy élsz-e vagy halsz, nem törődsz azzal, hogy hány embert tenne tönkre a halálod.
-De nem fogok meghalni! - kiabálta Destiny. - Le kellett jönnöm, mert féltem Ethant. Segíteni akarok neki, de csak akkor, ha csal az apja. Nem szólok közbe addig Nikolai, nem vagyok hülye! Érted teszem, mert nem akarom, hogy egy olyan  életet keljen élned, amiben az öcséd halott. Nem akarom, hogy úgy menjünk haza, hogy meg sem próbáltuk. És ha nem is látod ezt be, akkor is tudod, hogy igazam van, egy nap pedig megfogod nekem köszönni. Megfogod köszönni, hogy ilyen vagyok. Hogy, a te szavaiddal élve, leszarom, hogy élek vagy halok. Megfogod köszönni, hogy nem félek a haláltól. És..
Csend.
Kizártam Destiny és Nikolai hangját, majd minden erőmmel a párbajra figyeltem.
Ethan előnyben volt. Az apja erősen vérzett, és a földön térdelt.
Egy mozdulat, és végez vele.
Egy mozdulat, és legyőzi.
De ekkor váratlan dolog történt.
A démon eltűnt, de én láttam őt. Az egyik sarokban állt, és várt.
Ethan körbe körbe forgott, majd egy vágás keletkezett a hátán.
A sarokba néztem. Ethan apja, még mindig ott állt.
Újra Ethanre néztem. Egyre több helyen vérzett.
Erősebben koncentráltam, majd megláttam. Három démon vette körül Ethant, mindegyikük kezében penge volt.
Nagyot sóhajtottam.
Megvan amiért jöttünk.
-Csalás! - kiabáltam hangosan.
Ethan apja megjelent, szabad szemmel is láthatóvá vált.
Nikolai elhalgatott, Ethan kérdőn nézett rám.
-Három másik démon is van itt. - folytattam. -Látom őket.
A páholyban ülő démon hirtelen Ethan mellett termett. Csettintett egyet, és a három szerencsétlen megjelent előttünk.
Destiny kacagni kezdett.
-Nyílt csalás történt. - jelentette ki a bíró, majd Ethanre nézett. - Jogod van egy segítőhöz.
-Mina. - nézett rám boldogan Destiny. - Nagyon király voltál. - összecsapta a tenyerét, majd megindult Ethan felé. - De most én jövök. - tette hozzá, majd a szemei fényleni kezdtek.