2,5. Napfény

23. Fejezet (Mina)

-Jól vagyok. - motyogta újra Destiny, majd kimászott az ágyból.
Tenni akart egy lépést, de a lábai nem bírták és Dominic mellkasának csapódott.
-Hallgatnom kellett volna anyára. - szólalt meg Dominic. - Le kellett volna mondani.
-Nem. - mondta határozottan Destiny.
-Tudom, tudom. - morogta a férfi, majd az ölébe vette a lányt. - Jól vagy.
-Azért így sokkal jobb. - mosolygott halványan.
-Persze. Nekem is. Szerintem le kellene adnod pár kilót. Nehéz a segged.
-Ez a segg köszöni szépen, de jól van.
Kinyitottam nekik az ajtót. Mindenki készülődött. A vendégek elkezdtek gyülekezni. Nagy meglepetésemre én is meghívást kaptam az eseményre, amihez ruha is járt. Ashley úgy fogalmazott, hogy a cég ajándéka.
Dominic kiválasztotta a legdestinysebb ruhát. Ha nem tetszik neki, esküszöm megfojtom.
-Nincs is ruhám. - motyogta Destiny. - És a hajam? A smink? Azt se tudom, milyen témát választottál helyettem.
Kinyitottam Dominic szoba ajtaját.
-Hunyd le a szemed, Dessy.
-Miért?
-Ne akadékoskodj már! - csattantam fel. - Csináld amit mond.
-Nemrég még barátok voltunk. - jegyezte meg.
-Ez erős túlzás. - vágtam vissza.
Destiny nagy sóhaj kiséretében becsukta a szemét, Dominic pedig bement a szobába.
-Lehet, hogy nem olyan, mint amiről álmodtál, de ez volt az a ruha, amire mindannyian azt mondtuk, hogy igen. Nyisd ki a szemed.
Úgy tett.
Amikor meglátta a ruhát megdöbbent.
-Dom..
-Tudom. Lenne rajta mit javítani.
-Dom, ez tökéletes. - súgta halkan a lány. Láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemeibe. - Szebb, mint az álmaimban.
-Esküszöl?
-Emlékeztél, hogy az 1800-as éveket akartam feleleveníteni, Ash miatt. - szipogta. - Egyszer azt mondta, hogy azok voltak a kedvenc évei. Boldoggá akartam tenni.
-Boldog is. - szólaltam meg. - Épp készülődik. -Te boldog vagy? - nézett le Dominic a húgára.
-Nagyon. - sírta.
-Dessy, akkor miért itatod az egereket?
Destiny, a bátyja nyakába fúrta a fejét.
-A boldogságtól. - suttogta. - Azért, mert annyira szeretlek, hogy azt szavakba nem tudom önteni.
Azért, mert ez az utolsó közös szülinapotok. - gondoltam magamban. - Jövőre ezen a napon teljesen egyedül leszel, Dominic.
A szívem majdnem megszakadt ettől a jelenettől. Destiny tudja, és én is tudom.
Tudja, hogy ez az utolsó szülinapja.
Tehetnék ellene. Tennem kellene ellene.
De nem tudok.
.............................................................................
Miután Destiny kisírta magát, megkérte a testvérét, hogy hagyjon minket magunkra. Azt mondta, hogy majd én segítek neki mindenben.
Amikor Dominic becsukta az ajtót, Destiny rám nézett.
-Ne ijedj meg. - mondta, majd becsukta a szemeit. - Michael. - suttogta. - Tudom, hogy hallasz. Segítened kell.
Meglepetésemre egy férfi jelent meg a szobában. A haja fehér volt, a szemei pedig olyan fele másak, mint Destinynek.
-Azt ne mond, hogy te Michael arkangyal vagy. - szaladt ki a számon.
-De ő az. - motyogta Destiny. - Segítened kell. - nézett az angyalra. -Túl sok erőt használtam el. Nem fogom kibírni a ma estét.
-Figyelmeztettelek, hogy ne használd az erődet. - mondta hanyagul. - Ez majd megtanít arra, hogy hallgass a feljebb valódra.
-Michael. Ez az utolsó szülinapom. Csak a testvéremmel akarok lenni, a családommal. Olyan nagy kérés ez?
-Akkor kellett volna erre gondolnod, amikor használtad az erődet. - mondta hanyagul Michael.
-Ez az utolsó születésnapom.- suttogta újra Destiny.
-Tipikus emberi viselkedés. - morogta az angyal. - Ez az utolsó szülinapom. Szánalmas! Szedd össze magad úgy ahogy akarod.
-Kérlek, Michael. Mindent megteszek amit kértek. Nem akarom, hogy a bátyám csalódjon bennem.
-Lementél a Pokolba! - csattant fel. - Engedély nélkül nem mehetsz le oda!
-Szarok az engedélyedre! - csattant fel Destiny.
-Megmondtam, hogy démonokat nem védhetsz meg az erőddel, erre te mit teszel? Harcolsz egy démonért.
-Félig ember is. - morogta Destiny. -És a barátom, a családom. Ha ez nem tetszik az angyaloknak, nos akkor csesszék meg.
-Látod? Ez a baj! Soha nem hallgatsz rám. Soha nem figyelsz rám! Nem csak arról van szó, hogy ő egy démon, hanem, hogy nem használod ki az adottságodat. Nem adod át magad az angyalnak. Ezért vagy rosszul. Ezért vagy gyenge!
-Nem vagyok gyenge! - sziszegte Destiny.
-Akkor miért nem hagyod, hogy az angyal irányítson?
-Azért, mert ha átadom neki magam, akkor teljesen elveszítem az irányítást! Ha átadom magam, akkor elveszek, és csak az angyal marad. Nem fogok lemondani magamról, csak azért, hogy erősebb legyek!
-Nem magadért teszed. Hanem mert félsz az erőtől.
-Dögölj meg! - sziszegte a lány, majd megjelent Michael előtt.
Halványan elmosolyodott, majd a kezeit a karjaira tette. Az érintése alatt fényleni kezdett az angyal bőre.
-Nem teheted meg. - sziszegte az angyal.
-Épp most teszem meg. - mondta a lány. A hangja tele volt erővel. Míg Destiny szép lassan jól lett addig az angyal térdre rogyott. Destiny fényes tekintetét rám emelte. - Amikor önként adja nekem az erejét, az boldogsággal tölti el. Olyan, mintha orgazmusa lenne. De most. - mosolygott. - Most pokolian fáj neki. Ki a gyenge, Michael? - nézett ismét az említett félre. - Ki a szánalmas? Azt hiszed félek az erőtől? Te tényleg ilyen hülye vagy? - hangosan nevetni kezdett. - Ez az igazi erő, Michael. Ha akarnám itt helyben végeznék veled, de nem teszem meg.
-Ha megtennéd akkor teljesen elvesznél. - suttogta halkan Michael.
Nem hittem, hogy Destinynek ekkora hatalma van. Tudtam, hogy erős, de gondolni sem mertem arra, hogy ennyire.
Basszus, hisz ez az angyal nem más mint Michael. Legendák szólnak a hatalmáról, és tessék, jött Destiny, aki egy érintéssel legyőzte őt. Aki ellen nem tud harcolni.
-Nem ismersz engem. - sziszegte Destiny. -Megtenném. Ha átadnám magam az angyalom kegyetlenségének, akkor megtenném. De az a csepp emberség, amit megtartok magamban, megakadályoz benne. Nem veszek el teljesen.
-Benned nincs emberség. - suttogta az angyal.
Megdöbbentem.
-Elég lesz. - mondtam halkan.
Láttam, Destiny szemeiben valami ördögit, mintha élvezte volna a fájdalmat, amit okozott.
Azt hiszik, hogy méltó vagyok rá, de ez nem igaz. - viszhangzottak a fejemben Destiny szavai. - Az én lelkemet is felemészti ez az erő, a bennem található gonoszság miatt.
Mostmár megértettem.
Azt hiszem.
Egy angyalnak nem hiszem, hogy örömet kellene okoznia más fájdalma. De ő ragyogott tőle.
Nagy meglepetésemre hallgatott rám. Elengedte az angyalt.
-Nem teszem meg. - ismételte újra. - Amikor átadom magam az angyalnak, megszünök létezni. Nem jót akarok tenni, Michael. Nem akarok ártatlan embereket védeni. Gyilkolni akarok. - vallota be. -Vérszomjas leszek tőle. Embereket akarok kibelezni, démonok vérében akarok fürdeni. - megrázta a fejét. - Ti ott fent túlságosan biztok bennem. De elmondjak valamit? Elvagyok cseszve. És emiatt teljesen elvagyok veszve.
-Nem úszhatsz meg mindent. - mondta Michael.
-Dehogynem. - mondta Destiny lemondóan.- Ez a legjobb abban, hogy különleges vagyok. Bármit megtehetek, mert szükségetek van rám. Szükségetek van az erőmre.
Michael eltűnt.
Destiny felém fordult.
A bőre még mindig fehér volt, de nem tűnt halottnak. A szemei életteltelien ragyogtak.
-Tegyük felejthetetlenné ezt az estét a bátyámnak. - mondta halkan Destiny. Úgy tett mintha semmi sem történt volna. - Gyerünk, Mina. Segíts tökéletessé válni.
Nem kellett neki segítenem, hiszen tökéletes volt. És veszélyes.
Mostmár láttam, hogy tényleg bármire képes a testvéréért, és azt is tudtam, hogy tényleg megússza, mert ő Destiny de LaFayette.
Megteheti.
Bármit megtehet.