2,5. Napfény

12. Fejezet (Mina)

Amikor a konyhába értem megdöbbentem.
Destiny a konyha pultnál állt, és egy szakácskönyvet olvasott.
A haját csapzott lófarokba kötötte, egyszerű fekete felső és melegítő nadrág volt rajta.
Az arca csupa liszt volt, egyáltalán nem emlékeztetett arra a lányra akit én ismerek.
-Mit csinálsz? - kérdeztem meg amikor leültem a konyhapulthoz.
-Ne most, Mina! - motyogta. - Koncentrálnom kell.
A bőre fehér volt, a hangja gyenge, a tekintete pedig fáradt.
-Nem kellene még pihenned? - kérdeztem meg óvatosan.
-Ma van a bátyám szülinapja. - világosított fel. - Ma nem lehet. Ez egy hagyomány. Ő elmegy vásárolgatni és én addig tortát sütök neki.
-Mi vagy te? - bukott ki belőlem.
Halványan elmosolyodott.
-Vártam ezt a kérdést, de nem tudok mit mondani rá. Ma csak egy egyszerű lány vagyok, aki boldoggá akarja tenni a bátyját a születésnapján.
-Hogyan lehetsz életben? - tettem fel a következő kérdést.
Hátat fordított nekem, és valami csokis maszlagot kezdett kavargatni.
-Valaki vissza hozott. - mondta szűk szavúan.
-Miért álltál Dominic elé?
Letette a tálat és felém fordult.
-Tudom, hogy egy önző kurvának tartasz. És nem tagadom, önző vagyok és kurva voltam. Rászolgáltam a hírnevemre. Viszont nem ismersz igazán. - már mondani akartam, hogy nem is akarom megismerni, de ő feltartotta a kezét. - Tudom. Nem is akarsz megismerni, de akkor legalább ne ítélj el. Nem hagyhattam őt meghalni. Nem tudtam volna nélküle tovább élni. Ő az én életem. Nélküle senki vagyok. Szeretem Niket, csak az Istenek tudják megmondani, hogy milyen nagyon szeretem őt. De mindig is Dominic lesz az első az életemben. Mindig mindent azért fogok tenni, hogy neki jó legyen, hogy ő boldog legyen.
-Félelmetes lehet ennyire szeretni valakit. - jegyeztem meg.
Újra kacagott.
-Csodálatos dolog ennyire szeretni valakit. Egy nap, amikor nem is gondolsz rá, jön majd valaki az életedbe, aki iránt te is így fogsz érezni. Két ember van az életemben akit saját magamnál jobban szeretek, és az első az Dominic.
-Haragudni fogok, ha a második nem én leszek.- hallottam a hátam mögül Nikolai hangját.
-A második pedig a leendő férjem. - mosolygott Destiny.
Nikolai Destiny mögé lépett és a nyakába csókolt.
-Hogy érzed magad?
-Jól. - felelte.
-Nem úgy nézel ki. - suttogta halkan a férfi.
-Nikolai Zharkov! - csattant fel Destiny. - Azt akarod mondani, hogy szarul nézek ki?
-Soha nem láttalak még ennyire csodálatosnak, angyalka.
Felhúztam az egyik szemöldököm.
-Átlagosan néz ki. - jegyeztem meg.
-Pont ezért gyönyörű. - mosolygott rám Nik. - Mindenféle ruhában, hajjal és sminkkel láttam már, de nekem mindig akkor a legszebb amikor természetes.
Bárcsak minden férfi így gondolná. - gondoltam magamban. - Ha megbocsátasz, angyalka, most mennem kell. Édesanyád, szeretné ha megint felpróbálnám az öltönyöm. - halványan elmosolyodott. - Tudod, a makacsságod tőle örökölted. - Nikolai ismét bele csókolt Destiny nyakába, majd elment.
Destiny halkan kuncogott, majd folytatta a  torta készítést.
A piskótája teljesen odaégett, a máz pedig olyan volt, mintha oda hánytak volna, de olyan boldogan csinálta, hogy az embertelen.
-Soha nem féltél tőle? - kérdeztem egy idő után.
-Nem. - vágta rá egyből.
-De hiszen démon volt.
-Fél démon. - javított ki.
-Akkor is. Az összes történetben a démonok a rossz fiúk. Nem szerelemből tesznek semmit, hanem gonoszságból. Nőket erőszakolnak, városokat égetnek porig. Mindegyikük hazug, és a végén elárulják az embereket.
Destiny keze megállt és rám emelte fele más tekintetét.
-Az emberek a legrosszabb szörnyek. - mondta halkan. - Nem azt mondom, vannak gonosz démonok is, de nem mindegyikük az. Van aki jó, vannak olyanok, akikben ott van a Fény. Őket a mesék és mondák tették szörnyekké, de az emberek. Az emberek önszántunkból válnak azzá.
-Milyen érzés szeretni egy nem emberi lényt?
-Ugyan olyan volt, mintha ember lenne. Persze, csak akkor ha eltudod fogadni, a természetfeletti képességeit, mert anélkül nem megy. Tisztában voltam vele, hogy nem ember, de én nem láttam őt démonnak. Szeretni őt olyan volt, mintha kaptam volna egy második esélyt.
-A volt barátod után?
Destinyből kiszaladt a levegő, ha lehet még fehérebb lett.
-Jordan után ő teljesen más. Régen, a baleset előtt nem ilyen voltam. Ha akkor találkozunk, valószínűleg barátok lennénk. Mindenkivel kedves voltam, mindenkinek csak jót akartam. Mindenkinek megakartam felelni, azt tenni ami másoknak jó és nem nekem. A kurva énem a baleset után éledt fel, de tudod, mostmár úgy hiszem, hogy ez mindig is bennem volt. Azt hiszem, hogy a kurvát mindig is elakartam magambam nyomni, mert megrémisztett, de miután átatdtam magam neki, úgy éreztem, hogy ez vagyok én. Szabad lettem.
-Bekell valljam ezt mindig is csodáltam benned.
-A kurvát? - nevetett. - Mondanám, hogy segítek azzá válni, de te soha nem leszel olyan, mint én. Te túl jó vagy, túl tiszta. A régi önmagamra emlékeztetsz. - megrázta a fejét. - De az egy másik élet volt.
-Természetesen soha nem akarnék olyan lenni mint te. - mondtam felháborodva. - Igazából gusztustalannak tartalak, és úgy vélem kár beléd a levegő, minden veled töltött pillanatot tiszta szívből gyűlölök, viszont csodálom az őszinteséged. Nem tagadod, hogy kurva voltál. Nem tagadsz le semmit, nem vagy hazug.
-Ha letagadnám, akkor se lennék szent. Nem akarok hazugságban élni, az a pár év tett erőssé. Amiatt a pár év miatt nem féltem Nikolaitól és ennek nagyon nagyon örülök, mert nélküle nem tudom elképzelni az életem.
-De egyszer elhagyott. - szúrtam közbe.
-Miért kell bele találnod az olyan témákba amik fájdalmat okoznak nekem? - motyogta.
-Miért ment el?
-Azt hitte, hogy így megóv engem. - sóhajtott. - Miután meghaltam önmagát hibáztatta, azt hitte, hogy ha nincs velem nem találnak rám a démonok. Vagyis az öccse, de megtörtént, és szar vége lett, mivel majdnem teljesen elveszítettem a lelkem és egy borzalmas démon vadásszá váltam, de hála az Isteneknek visszahoztak engem abból az állapotból.
-Nikolainak van egy gonosz öccse?
-Volt. - javítottam ki. - Megöltem. Miatta találkoztam elsőnek Nikoval, és majdnem elvette tőlem. Teljesen démonná tette. És ha egy fél démon teljessé válik veszélyes lesz, mivel nem tudja uralni magát. De a vérem emberré tette. Szóval minden a helyére került.
Már tettem volna fel a következő kérdést, amikor Destiny közbe vágott.
-Ha már ilyen nagy barátnők lettünk, most én jövök. - mondta. - Miért nem használod arra a képességed, hogy megtaláld a démonokat és megöld őket?
-Soha nem leszünk barátok. - motyogtam. - Mert félek. Egyrészt a képességemtől, másrészt a démonoktól.
-De Ethantől nem félsz. - mosolygott gonoszul.
-Mint már mondtad, félig ember is.
-Elkaptalak. - csapott az asztalra. - Tetszik neked! - nevetett.
Egyáltalán nem Destinysen viselkedett. Jobban hasonlított most egy 13 évesre, mint a kurvára aki az emlékeimben él.
-Nem tetszik! - csattantam fel.
-Dehogynem! - nevetett. - Fülig pirultál, és libabőrös lettél.
-Fázom. - motyogtam.
-Tudod, élned kellene. Nem azt mondom, hogy úgy mint én, de néha engedd el magad. Semmi értelme egy élet nélküli életnek. Fiatal vagy, nem kellene törődnöd a következményekkel. Minden egyes nap, az ittnek és mostnak kellene élned, mert csak ez számít Mina. Csak a ma, a pillanat, mert egyedül ezt tudod megélni semmi mást.
-Mikor lettél ilyen bölcs?
-Akkor amikor meghaltam, és megtanultam, hogy minden pillanat számít, szóval hajrá. Szerezd meg Ethant. Élj. Légy boldog, engedj a vágynak. Aztán pedig szállj ki belőle, mielőtt összetörnéd a szívét.
-Miből gondolod, hogy ezt tenném?
-Drágám. Ismerem Ethant, máhogy néz rád, nem úgy mint a többi nőre. Hatalmad van felette, és csak te tudod eldönteni, hogy ezt a hatalmat mire használod. De ha bántani mered őt, az Istenekre esküszöm, hogy megöllek, és a véredben fogok fürdeni legalább egy hétig.
Felálltam a konyha pulttól.
-Te egy beteg ribanc vagy. - morogtam miközben elondultam a napppali fele.
-Azt hiszem eddig tartott a barátságunk. - nevetett Destiny.
-Soha nem leszünk barátok.
-Soha ne mond, hogy soha! - kiabált utánam.
Megráztam a fejem, majd sóhajtottam egyet.
Egy valamiben igaza volt neki. Élnem kellene. Annyi időt töltöttem azzal, hogy elszigeteljem magam, hogy közben elfelejtettem élni, és ez nem jó.
Azt hiszem kivételesen megfogadom a tanácsát.
Halványan elmosolyodtam.
Nos, Destiny. Azt hiszem élni fogok.