2,5. Napfény

11. Fejezet (Mina)

Fel akartam menni az emeletre, de amikor meghallottam Deborah hangját megtorpantam.
-Aggódom érte. - suttogta. - Láttad, mennyire rosszul nézett ki ma a vacsoránál? Mintha nem is lenne önmaga. Nem ezt érdemli.
-Tudom. - mondta Steve. - Azt hittem, hogy Nikolai távozása után vége lesz ennek a dolognak, de sajnos nem így lett. Ez lett az élete, és féltem őt.
-Nem engedhetjük neki, hogy megtegye, Steve. Még csak egy gyerek. 22 éves. Normális dolgokkal kellene törődnie, nem a Föld megmentésével. Élnie kellene.
-Élni is fog. - mondta határozottan Steve. - Dominic nem fogja megengedni neki. Vigyázni fog rá.
-És ha Dominic is belehal? - suttogta Debby. - Nem lennék képes túl élni a gyerekeim halálát. Hogy is lennék? Ők az én angyalkáim. Félelmetes dolog szülőnek lenni. Félelmetes dolog jobban szereti őket a saját életednél is.
-Ez a helyes dolog. Addig fogunk harcolni a gyerekeinkért, amíg élünk. Ezt soha ne felejtsd el, Deb.
Halványan elmosolyodtam. Destiny édesanyját mindenki Debbynek hívja. Azt hiszem a Deb, egy olyan becenév amit csak a férje használ.
-Nem tudom elhinni, hogy ma 24 éve, hogy a világra hoztam a fiúnkat. - mondta halkan Debby.
-Azon a napon azt hittem, hogy őt lesz nehéz felnevelni. Majd két évvel később amikor megszületett Destiny, rá jöttem, hogy a fiúnk egy kis angyal hozzá képest.
Deborah halkan kuncogott.
-Emlékszel amikor az óvodában megverte azt a két fiút? Willt és Adamet.
Most Steven is nevetett.
-Nem akartak játszani Dominiccal. Destiny pedig oda ment és jól helyben hagyta őket. Az volt az első alkalom, hogy miatta kellett elmennünk az igazgatóhoz.
-De nem az utolsó. - sóhajtott Debby.
-Egyre kevesebbet alszanak együtt. - jegyezte meg Steve.
-Destiny majdnem minden este átjön hozzá. - világosította fel férjét a nő. - Megvárja, hogy Nikolai elaludjon, aztán átmegy a bátyjához. Ráadásul ma van Dominic szülinapja. Ezen a napon soha nem hagyná, hogy egyedül ébredjen.
-Olyan ez, mintha egymástól függnének. Nem létezhet az egyik, ha nincs a másik. Pedig én már azt hittem, hogy a külön töltött két év után semmilyen módszerrel nem lehet elszakítani a hercegnőt Nikolaitól.
-Szerintem a lányunk a világot is körbe utazná azért, hogy Dominiccal aludjon. - kuncogott Debby.
Hallottam, ahogy Steve valamit válaszol, de nem akartam továb hallgatózni, így csendben lesétálltam a lépcsőn, majd bementem a szobámba.
Hangosan szedtem a levegőt.
Utáltam lépcsőzni, mindig elfáradtam.
A kapcsolóért nyúltam, és felkapcsoltam a villanyt.
Nagyot ugrottam, amikor megláttam Ethant az ágyamban.
-Mi a fenét keresel te itt? - csattantam fel a sokk után.
-Nem tudok aludni. - felelte.
Sóhajtottam egyet.
-Én sem. - vallottam be, amikor leültem az ágy szélére.
-Szórakozhatnánk is. - jegyezte meg.
-Rendben, szexeljünk. - feleltem.
Felült az ágyon.
-Mina Montgomery, megleptél.
-Mindig ezzel jössz. - mondtam hanyagul. - Gondoltam ha túl esünk rajta, akkor te is túl esel rajtam.
-Eperke. Ha mi egyszer szexelni fogunk, az azért lesz, mert te is akarod, és nem kényszerből. Szóval a szex kilőve.
-Egyszeri ajánlat volt. - amit persze nem gondoltam át.
-Wilhelmina? - kérdezte oda nem illően.
-Mi?
-Wilhelmina a teljes neved?
Nevettem.
-Mindenki ezt hiszi, de nem. Hála az égnek.
-Akkor a Mina minek a beceneve? - kérdezte.
-Titok. - feleltem.
Szerettem a nevem, de úgy véltem, hogy húzom egy kicsit az agyát. Had higyje azt, hogy titokzatos lány vagyok.
-Tényleg nem árulod el?
-Nem. - mondtam határozottan.
Nevetett.
-Megtagadtam a kérésed, és most te is az enyém. Ez most döntetlen.
Vállat vontam, majd megdöbbenve tapasztaltam, hogy lefeküdtem az ágyba.
Azért persze tartottam a távolságot, de akkor is.
Egy ágyban a démonnal.
-Van egy kis akcentusod. - jegyezte meg. - Honnan jöttél?
-Messziről. - feleltem halkan.
Tényleg messze van az otthonom. Romániából származom. Havasalföldön nőttem fel, egy kis faluban, ott volt mindenem, de amikor megjelent a képességem nem maradt semmim, így elkellett jönnünk.
-Az apám amerikai. - mondtam halkan. - Történész. Havasalföldön kutatott, Vlad Tepes után, ott ismerte meg anyát. Fiatalok voltak, és szerelmesek. Anya nem akarta ott hagyni a szüleit, és a testvéreit így apa maradt ott velük. Apa egy idő után megkérte anya kezét, anya akkor mondta el neki, az átkot amit örökölt. Gyerek kora óta látta a démonokat. Viszont neki nem kellett testi kontaktus, ő mindig látta őket. Nagyi akkor ismerte fel őket ha megszólaltak. Én pedig érintés utján. Az átok mindig változik egy kicsit, de soha nem múlik el.
-Ezt a képességet sokan áldásnak neveznék. - mondta kedvesen Ethan.
-De nem mi. Nekünk ez csak egy átok. Ezért nem is akarok soha gyereket. Nem akarom, hogy ilyen dolgokon kelljen átmennie.
-Ha a démonok eltünnek, akkor a képességed is megszűnik. Nem?
-Valószinüleg. - mondtam.
-Azért kicsit ironikus, hogy apukád pont Vlad után nyomozott.
-Miért? A vámpír mítosz miatt?
-Vlad nem vámpír volt, hanem fél démon. - kuncogott Ethan. - Nikolai ismerte. Megrendezte a halálát, majd elszigetelve élt. Kedvelte Niket. Mondhatni barátok voltak. Vlad az 1700-as évek végén halt meg. Viszont halálának okát nem tudom.
-Ez durva. - mondtam meghülve. - Anya kifog akadni. A sors fintora, hogy anya Bram Stoker rajongó. A Dracula a kedvenc könyve. Ha megtudja, hogy nem vámpír volt, ki fog akadni.
-Sajnalom. - nevetett Ethan.
-Akkor vámpírok nem léteztek? És vérfarkasok?
-De igen. Régen. Viszont nem tudtak uralkodni magukon. A vámpírok nem tudtak uralkodni magukon, a vér miatt. A vérfarkasok pedig elvesztettek mindent, ami emberi volt bennük. Kihaltak.
-Boszorkányok?
-Boszorkányok léteznek. Kevesen vannak, de még élnek.
-Angyalok?
Ethan újra nevetett.
-Biztosan tudom, hogy angyalok léteznek. Eddig csak kettővel találkoztam. Az egyikük egy arkangyal volt, a másik pedig egy igazán különleges angyal, aki nagyon sok mindenre hivatott.
-Szeretnék egyszer találkozni egy angyallal. - jegyeztem meg. - Kíváncsi vagyok, hogy az ő aurájuk milyen. Kivancsi vagyok, hogy mit látnék ha hozzájuk érnék.
-Az angyalok vigyáznak rád, eperke.
-Démonok vigyáznak rám. - nevettem. - És a Pokol koronázatkan királynője.
Ethan nevetett.
Tetszett a nevetése. Tetszett, hogy miattam nevet.
-Azt hiszem pihenned kellene. - mondta Ethan kedvesen.
-Lehet. - mondtam.
-Elmenjek?
Igen.
-Nem. - feleltem.
-Ma már másodjára lepsz meg, Mina Montgomery.
-Ha ez megnyugtat, én is megleptem magam.
Hátat fordítottam neki.
-Nincs tapi! Ott maradsz a saját oldaladon. Ha egy ujjal is hozzám érsz, akkor repülsz innen.
-Rendben, főnök!
-Helyes! - motyogtam. - Jó éjt Ethan!
-Jó éjt Mina.
Nem hittem volna, hogy ennyire fáradt vagyok.
Pár perccel azután, hogy behunytam a szemeimet el is aludtam.
Viszont az utolsó gondolatom meglepett.
Most először alszom férfival.