Nem küzdhetünk örökké! (Dramione story)

Chapter six: Mindenki változhat

Egy hét..ennyi telt el azóta, hogy Draco Malfoy kis híján életét vesztette a Szent Mungó egyik folyosóján és pontosan 1 hete, hogy otthon kellett maradnia kényszer pihenőn, amit csak egy dolog miatt nem bánt, a fiával lehetett. Azonban, egy valami nyugtalanította ma pontosan egy héttel  a balesete után vissza kell mennie ellenőrzésre vagyis ma újra látni fogja Hermione Grangert.

- Anya! Bemegyek a Mungóba, megtennéd, hogy vigyázol Scorpiusra sietek haza, ahogy tudok! - Kiabált ki Draco a nappaliból a konyhába.

- Persze, kisfiam. - Narcissa belépett a nappaliba, ahol a fia volt még mindig aggódott érte. - Nem szeretnéd, hogy elkísérjelek? - Hangjában fellelhető volt a jól ismert anyai aggodalom.

- Anya, kérlek nem vagyok már 5 éves, egyedül is elboldogulok. - Draco önkéntelenül is mosolygott nem hitte el, hogy az anyja még mindig azt hiszi, hogy egy kis gyerek.

- Aggódom érted! - Narcissa közelebb lépett és megsimította a fia karját.

 - Jól vagyok, anya de most már muszáj mennem..Sietek rendben?

- Légy óvatos kérlek!

- Mint mindig. - Ezzel Draco belépett a kandallóba és eltűnt a lángok mögött.

Hermione éppen a napi vizitjét végezte, amikor az asszisztense Kelly szaladt utána. A nővel különösen jó kapcsolatot ápolt, az évek során szinte már barátokká váltak, ami nagyban megkönnyítette Hermione munkáját.

- Dr. Granger! - kiabált utána a nő.

- Kelly, már ezerszer megbeszéltük, hogy a munkában is hívhatsz Hermionénak.

- Tudom, csak olyan informálisan hat ebben a környezetben. Viszont azt akartam, hogy egy bizonyos Draco Malfoy vár rád a rendelődben, valamiféle vizsgálat miatt.

- Oh, igen máris megyek. - Hermione már a név hallatán is elpirult kissé, ami nem kerülte el barátnője figyelmét se.

- Szerintem is dögös! - vigyorgott a nő.

- Ugyan már, Malfoy egy önelégült, egoista hólyag, aki csak magával törődik és fogadni mernék, hogy amíg itt lábadozott is csak azért volt kedves mert elvették az eszét a fájdalomcsillapítók.

- Vagy azért volt kedves mert tetszel neki?!

- Kelly, ismerem Malfoyt gyerekkorom óta, hidd el én lennék az utolsó, aki tetszene neki.

- Akkor miért pirultál el mikor kimondtam nevét?

- Én nem is...mindegy inkább megyek, nem várathatom meg ő a betegem!

Hermione sietett, ó de mennyire, hogy sietett. Látni akarta a férfit, újra látni akarta. A fenébe is kinek akar hazudni? Bejön neki a férfi körülbelül 11 éves kora óta bejön neki Malfoy de akkor sem vallotta volna be ha kínozzák és Hermione tudta, hogy Malfoy is mélyen emlékszik arra a gyenge pillanatra hatodikban, amikor közelebb kerültek egymáshoz, mint szabadott volna.

----Visszaemlékezés----

Hermione úgy rohant végig a Roxfort folyosóján, mint még sose. Elege volt, éppen most látta Ronaldot Lavender Brown szájába és ez már neki sok volt. Nem bírta tovább el akart bújni és addig sírni, ameddig ki nem szárad a szeme. A könnyei elhomályosították a látását így nem vette észre az előtte haladó alakot, akibe így egyenesen beleszaladt.

- Nagyon sajnálom, nem láttalak...

- Máskor nézz a lábad elé Granger!

Hermione ezt a hangot ezer körül is felismerte volna...Most ő hiányzott ide a legkevésbé, nem akarta hallgatni a fiú gúnyos megjegyzéseit és amúgy sem igazán tudta mit érez Malfoy iránt, de jelenleg csak egyedül akart lenni.