Nem küzdhetünk örökké! (Dramione story)

Chapter thirteen: Egymáséi

Hermione és Draco legnagyobb örömére a szombat délután nyugalomban telt, egyetlen váratlan látogató sem érkezett. Az este azonban hamarabb érkezett, mint gondolták volna. Az egész napos semmittevés mindkettőjüknek jót tett, de Hermione természetéből adódóan frusztráltnak érezte magát ha nem tesz semmit, emiatt pedig gyakrabban mocorgott Draco karjai között, amit a férfi sem tudott figyelmen kívül hagyni.

- Gondolom most jött el az a pillanat, amikor vége a pihenésünknek igaz? - Draco nem nézett a nőre csak gépiesen simogatta tovább, mint azelőtt.

- Ne mondd, hogy nem unod még...

- Ami azt illeti..nem...van egy 5 éves fiam, aki mellesleg túlzottan is eleven vagy talán elfelejtetted?

- Nem..persze, hogy nem..de akkor is rosszul érint, hogy egész nap semmit nem csináltunk..

- De csináltunk..túl éltük a szüleimet és ha az emlékezetem nem csal Potter szent beszédét is megúsztuk..ez nekem mára teljesen elég volt..

- Honnan tudod, hogy Harry szent beszédet tartott volna?

- Most viccelsz velem ugye? Mr. "mindigerkölcsösvagyok" Potter biztosan előadta volna, hogy Hermione higgy nekem nem ő a megfelelő ember számodra..blablabla... - Hermione válaszul csak oldalba bökte a férfit, de magában azért elmosolyodott. - Viszont gondolkodtam a sziesztánk alatt...

- Miről is?

- Szeretném ha itt maradnál holnap is, amikor Scorpius hazaérkezik..azt  hiszem itt lenne az ideje, hogy megismerkedjetek..már persze ha te is szeretnéd..

- Én..öhm..nem is tudom..biztosan jó ötlet ez? Mi van ha utálni fog?

- Először is téged nem lehet utálni...

- Neked azért sikerült..

- Én sosem utáltalak Hermione egyszerűen csak az tűnt akkor helyesnek, ma már nyilván tudom, hogy nagy hülyeség volt és szerintem kicsit tetszettél is...vagy inkább nagyon tetszettél és azt hiszem ezt hatodikban be is bizonyítottam. - Draco rákacsintott a lányra, aki elpirult és kissé lesütötte a szemét.

- Draco?

- Hm?

- Mondanom kell valamit.. - Hermione felült és nagy levegőt vett már nagyon rég el kellett volna mondania, hogy hallotta a férfi hatodikban tett vallomását.

- Igen?

- Én..hallottam, amikor elmondtad, hogy fontos vagyok neked...nem aludtam...

- Hogy mi van? - Draco hirtelen állt fel a kanapéról, sokként érte, amit a nő mondott. Ha mindvégig tudott róla miért nem mondott semmit?

- Úgy sajnálom..kérlek ne haragudj..én csak..

- Te mi? Úgy gondoltad, hogy elenged a füled mellett, amit mondtam és kész? Merlin, Hermione én azt komolyan gondoltam - Draco felemelte a hangját, amitől Hermione kissé megrémült. A szemébe könnyek szöktek, de nem engedte kicsordulni őket. Érezte, hogy hibás, amiért nem mondta el hamarabb, viszont a férfi hirtelen kirohanását se értette.

- Te  magad mondtad, hogy veszélyes lenne együtt lennünk..mégis mit tehettem volna?

- Mit tudom én..de talán megállíthattál volna..elmondhattad volna, hogy tudod és akkor talán nem arra az útra térek..

- Te már akkor nagyon is azon az úton jártál Malfoy és én ha meghalok érted se húztalak volna vissza onnan...apád hatása alatt álltál már amióta csak ismerlek és ha csak megpróbállak eltéríteni Lucius lett volna az első, aki végez velem.