Nem küzdhetünk örökké! (Dramione story)

Chapter thirty: Amíg a halál el nem...

Egy lány állt a tükör előtt, a haja most tökéletesen összefogva pont ahogyan elképzelte. Most mégis szaggatva fújta ki a levegőt és még egy utolsót simított a ruháján csak, hogy biztosan ne legyen rajta egyetlen ránc sem. Ez volt élete legboldogabb napja és mégis most félt a legjobban. Hogy miért? Azt ő maga sem tudta. Az élete rendben volt, a férfi, akivel éppen az életét akarta összekötni mindennél jobban szerette és a fejében mégis kergették egymást a gondolatok, hogy mi sülhet el ma a lehető legrosszabbul. Odalent hallani lehetett, ahogy a vendégek vidáman beszélgettek, néha felhangzott egy-egy "Éljen az ifjú pár" kiáltás, majd a pezsgős poharak koccanása, az idő sem lehetett szebb minden úgy ment, ahogyan a lány elképzelte. Ő azonban továbbra is monoton simogatta magán a ruhát és néha megigazította a karperecet, amit leendő anyósa adott neki. Már azt is elfelejtette, hogy nem egyedül van a szobában, azonban a vörös hajú boszorkány figyelmét nem kerülte el barátnője idegessége.

- Normális, hogy így érzel.. - Ginny Hermione mögé sétált és nyugtatóan a vállára tette a kezét

- Hogy?

- Hogy legszívesebben elrohannál..

- Mégis, hogyan lehetne ez normális?!

- Mert az eddigi életetekben nem volt kötöttség, de most pont erre készülsz..nem hiába mondják, hogy összekötitek az életeteket..

- Merlinre Ginny, rémes vagyok! Ha Draco ezt hallaná valószínűleg elhagyna és nem is hibáztatnám érte..

- Mione, nem azt mondtad, hogy nem akarsz hozzámenni csak ideges vagy..vagy meggondoltad magad?

- Nem, nem dehogyis...én csak..mi lesz ha nem leszek jó feleség? Ha rossz anya leszek? Ha nem tudom megadni Draconak, amit szeretne.. - Hermione érezte, hogy szemébe könnyek szöknek.

- Először is, ne sírd le a sminked, másodszor pedig már most megadtad neki azt, amire vágyik...igent mondtál, arra, hogy leéld vele az életed, úgyhogy nincs miért aggódnod..hidd el nekem! - Hermione egy aprót bólintott, Ginny szavai valamennyire megnyugtatták -Lemegyek megnézem, hogy állnak odalent..megleszel?

- Meg!

- Visszajövök, ahogy tudok!

- Ginny?

- Igen?

- Köszönöm..és ha látod Dracot kérlek mondd meg neki, hogy szeretem...

- Meg lesz! Sietek vissza!

Hermionéhoz sokan benéztek: Parvati, Harry, Narcissa és Lucius, sőt még Blaise és felesége Pansy is tiszteletüket tették az aránál. Mindenki kedves és biztató volt, de Hermione érezte, hogy igazán csak akkor nyugszik meg, amikor végre Dracot látja. Halk kopogás térítette vissza a valóságba.

- Szabad! - Kiáltotta ki, azonban az ajtó csak résnyire tárult ki

- Úgy hiszem nem láthatlak meg az balszerencsét hozna - Hermione azonnal az ajtóhoz sietett, de nem nyitotta ki, éppen csak annyira volt nyitva, hogy hallják egymást.

- Mit keresel itt? - Bár Draco nem láthatta, de Hermione megállás nélkül mosolygott

- Muszáj volt tudnom, hogy jól vagy-e..

- Jól vagyok!

- Semmi szökési vágy? - Hermione kuncogott egy kicsit

- Hülye lennék megszökni...

- Gyönyörű vagy.. - Hermione megforgatta szemét

- Nem is látsz engem..

- Nem kell lássalak, hogy tudjam..Találkozunk odalent?