Nem küzdhetünk örökké! (Dramione story)

Chapter twenty-seven: Ruha krízis?! Pipa

Négy boszorkány ült az Abszol út egyik leghíresebb esküvői szalonjában - pontosabban az egyik éppen egy próbafülkében próbálta magára erőltetni a tizedik ruhakölteményt - egy vörös, egy szőke, egy fekete és egy barna hajú. Hermione Granger - hamarosan Malfoy - már legalább  tizedik ruhát próbálta fel, de egyik sem volt tökéletes, hiába Ginny, Luna és Parvati dicsérő szavainak a boszorka valahogy egyik ruhát sem érezte igazinak, pontosan tudta mit szeretne, de sajnos az nem lehetett az övé, vagy mégis? A függöny végre elhúzódott és Hermione kilépett, hogy megkapja a neki járó elismerést!

- Hermione, drágám ez valami meseszép!

- Csodásan festesz!

- Lélegzet elállító vagy! - záporoztak a dicsőítő szavak, azonban Ginny észrevette, hogy valami nincs rendben - Mi a baj?

- Nem tudom, egyszerűen nem érzem magaménak ezeket a ruhákat! Merlinre, mi a baj velem?

- Nincs semmi baj veled Drágám csak izgulsz..

- Ti hogy estetek túl ezen a ruha krízisen? - Így van Hermione minden barátnője férjnél volt már és most rajta állt a sor, hogy kimondja az örökké tartó, boldogító igent.

- Először is - kezdett bele a mondandójába Parvati - te nem akárkihez mész hozzá, hanem Mr. szídöglesztővagyok Malfoyhoz, szóval normális ha izgulsz - Ginny sokat mondó pillantást vetett a lányra - Mi van?! Nekem ne mondja senki az itt jelenlévők közül, hogy egyikőtök sem akart rámozdulni Malfoyra a suliba?!

- Én igen! - jelentette ki Luna

- Oké, most, hogy túl tárgyaltuk, hogy mindenki le akart feküdni a leendő férjemmel koncentrálhatnánk az én problémámra?

- Hé, én egy szót sem szóltam! - tiltakozott Ginny

- Persze, mert neked ott volt Harry! - vágta rá Parvati - De igen ez a nap rólad szól!

- Szóval úgy érzem egyik sem tökéletes! A fél délutánt itt töltöttük és még mindig nincs meg a ruhám! Kevesebb, mint egy hónap múlva férjhez megyek és nem lesz meg a ruhám és... - Hermione pánikolt, a levegő egyre gyorsabban szívódott be és fújódott ki a testéből, izzadt és remegett minden végtagja.

- Hermione nyugi! - Ginny közelebb ment a lányhoz és a vállára tette a kezét

- Nem! Parvatinak igaza van! Hozzámegyek Draco Malfoyhoz, aki egy vagyont költ arra, hogy én most itt legyek és még mindig nem tudok neki semmilyen eredményt felmutatni!

- Nem hiszem, hogy Draco eredményeket vár tőled!

- Inkább azt várja, hogy megnyugodjak, hogy van ruhám. Tudom, hogy kikészítem, de azt akarom, hogy minden tökéletes legyen!

- És minden tökéletes is lesz! Mi lenne ha most hazamennénk, aludnál egyet erre a ruha kérdésre és holnap visszajönnénk? Hátha álmodban beüt az ihlet!

- El sem hiszitek milyen hálás vagyok, hogy ki álljátok a hisztijeimet!

- Ezért vagyunk barátok!

Hermione hamar otthon találta magát, de ház üres volt, ami most egyáltalán nem bántotta Hermionét. A szobájukba érve a boszorkány kihalászott egy zárt dobozt a szekrény aljából, ami egy kissé poros fénykép albumot rejtett. A lány leült az ágy közepére maga alá húzva a lábait és lapozgatni kezdte az albumot. Mindenféle fénykép feltűnt előtte: képek róla, amikor még baba volt, aztán amikor először ment mugli iskolába, később pedig megint önmagával találta szemben magát immáron már a roxforti egyenruhájában. Több kép volt nyaralásokról, kirándulásokról, de ami Hermionét igazán érdekelte az a legutolsó kép volt, ami szüleit ábrázolta az esküvőjük napján. Mielőtt Hermionét teljesen elönthették volna az érzelmek feltárult a szoba ajtaja a rajta belépő Dracoval.