Nem küzdhetünk örökké! (Dramione story)

Chapter twenty: Sötétségben a fény

Most, hogy Harry végérvényesen is visszatért a "szabadságáról" a parancsnokságon nem volt megállás. Draco már lassan két napja munkaidőn kívül ért haza, ami igen csak megviselte őt is és Hermionét is és nem csak azért mert kevesebb időt töltöttek együtt, mint a megszokott. A lány komolyan aggódott a férfi állapotáért, Draco alig aludt az elmúlt napokban és ha igen az akkor sem volt nevezhető pihentetőnek. Mint minden reggel Hermione most is reggelit készített, viszont Draco a szokásosnál is csendesebb volt. Már kora reggel az aktákat bújta és ügyet sem vetett a nőre még akkor sem figyelt fel, amikor a boszorka elé tette a reggelijét. Hermione várt, de pár perc után megelégelte, hogy a férfi fel sem pillantott a papírlapokból, így hát egyetlen mozdulattal kikapta a férfi kezéből az aktát.

- Hé! - Dracot váratlanul érte a nő tette és ennek hangot is adott.

- Beszélnünk kell! - Hermione komoly volt, tényleg nagyon aggódott és már egy ideje amúgy is érett ez a beszélgetés. - Aggódom Draco!

- És mégis miért?

- Ezt most komolyan kérdezed?! Érted!

- Miattam nem kell! Jól vagyok!

- Egy francokat vagy jól! - Draco ritkán hallotta Hermionét "káromkodni" és a nőn tisztán látszott, hogy dühös és talán félt is - Napok óta alig alszol és ha igen akkor is fel riadsz az éjszaka közepén és utána csak forgolódsz. Te komolyan azt hitted, hogy nem veszem észre?!

- Nem vagyok már gyerek! Meg tudom oldani a problémáimat!

- Ezek szerint nem tudod! Ne nézz hülyének légy szíves...Azt hiszed nem tudom, hogy mi van azokban? Azt hiszed nem látom az egyre üresedő whiskeys üveget a dolgozó szobádban? Draco azok a képek egy alkalommal is rémálmokat tudnak okozni, nem hogy száz alkalommal. Alig eszel és úgy járkálsz fel alá a lakásban, mint egy zombi és én ezt tűrtem, de most már elég volt ebből. Gondolj Scorpiusra! Most nincs itt hála Merlinnek de a jövő héten hazajön komolyan azt akarod, hogy így lásson?

- Nem értem miért dramatizálod ezt ennyire túl, nincs semmi, amit veszíthetsz! - Most már Draco is dühös volt. Nem értette Hermione reakcióját, igen mostanában sokat dolgozott és kissé "elhanyagolta" a lányt, de ez még  nem ok arra,hogy így kiakadjon.

- Nem hiszem el,hogy ezt mondtad! - Hermione szeme könnyes lett - Nincs mit veszítsek? Hát akkor engedd meg,hogy felvilágosítsalak igenis van mit veszítenem! Téged, te idióta! Tudom, hogy azt hiszed roppant kiismerhetetlen vagy, de nekem mégis sikerült! Olyan  vagy mostanában, mint egy űzött vad, nem érdekel semmi csak ez az ügy és ez felelőtlenné tesz! Bármire képes vagy azért, hogy ennek a végére járj és tisztában vagyok azzal, hogy jók a képességeid, de a fáradtság eltompíthatja ezeket és..és - Hermione hangja elcsuklott, bele se mert gondolni abba mi történne ha minden, amit mondott igazzá válna. A gondolat is, hogy valami történhet a férfival halálra rémisztette.

- Nem lesz semmi bajom, ígérem! De most mennem kell dolgozni ha hazaérek mindent megbeszélünk rendben? - Hermione nem szólt egy szót sem csak letörölte az arcán leszánkázó könnycseppeket, Draco még adott egy puszit az arcára majd távozott a lakásból.

A Minisztériumba érve is csak Hermione szavai visszhangoztak a gondolataiban, de ezt most ki kellett zárnia. Muszáj volt. Az irodába lépve Harryt már ott találta és ő sem nézett ki túl jól. Az elmúlt napok mindkettejüket megviselték, de össze is kovácsolta őket. Csak egymásban bízhattak mert ez az ügy sötétebb volt mint gondolták.

- Fu, de szarul nézel ki!

- Dugulj el, Potter!

-  És ma különösen kedves is vagy! Minden oké?