Nem küzdhetünk örökké! (Dramione story)

Chapter 3: Othhon, édes otthon

Draco Malfoy és fia Scorpius Malfoy hopphálózattal érkeztek meg a Malfoy kúria ódon falai közé. A ház már szinte egyáltalán nem hasonlított a régi sötét épülethez, Voldemort bukása után Narcissa és Lucius teljesen átalakították. Mára már szinte kedvességet sugároz a belépő számára és az ott lakók számára is. Mindenki tovább akar lépni.

- Kisfiam! - sietett ki Narcissa és szinte a fiára vetette magát. Hiányzott neki Draco és az unokája is, bármit megtett volna értük,bármit.

- Anyám, nekem is hiányoztál de nem kapok levegőt. - Draco óvatosan lefejtette az édesanyja kezeit a nyakából, a nő szinte egyből az unokájához fordult és most őt részesítette egy fullasztó ölelésbe.

- Merre van apa? - kérdezte Draco.

- Éppen mögötted. - hallotta meg a mély hangot maga mögül Draco, ami egy kicsit mindig borzongásra késztette. Az apja már rég nem az az ember volt, aki Voldemort ideje alatt. Sőt Lucius Malfoy egyre többet mosolygott de ezt csakis a családjának - közülük is leginkább az unokájának- engedte látni.

- Apám! - nyújtotta felé a kezét az ifjabbik Malfoy.

- Ne butáskodj fiam! - Lucius kissé sután, de magához ölelte egyetlen gyermekét. - Jó, hogy újra itthon vagy. -mondta alig hallhatóan Lucius.

- Én is örülök neki, apám!

Draco másnap korán kelt, hiszen be kellett mennie a Minisztériumba egyeztetni Mr.Lacel. Magának is alig merte bevallani, de izgult, hogy mi fog történni. Magában már tisztázta azt a gondolatot, hogy valószínűleg össze fog futni pár régi ismerősével és, hogy ennek nem szabad hatással lennie önmagára. Eltelt már 5 év azóta, hogy  a családja elkövetett egy óriási hibát és remélte, hogy a varázslótársadalom képes továbblépni, ahogyan ők is megpróbáltak. Szinte észre sem vette milyen hamar megérkezett Mr.Lace irodája elé, még egy utolsót igazított a talárján majd illedelmesen bekopogott a kemény fa ajtón.

-Szabad! - hangzott a válasz odabentről.

- Üdv, Mr.Lace. - nyújtotta a kezét az idősödő varázsló felé - Draco Malfoy vagyok és mára beszéltünk meg időpontot az aurori munkával kapcsolatban.

- Áh, Mr.Malfoy már vártam magát és örülök,hogy végre személyesen is találkozunk! Még szinte gyerek volt, amikor utoljára láttam magát. - mondta Mr.Lace, miközben elfogadta a gesztust. -Foglaljon helyet kérem, bizonyára rengeteg kérdése van.

- Ami azt illeti uram csak magáról  a munkáról szeretnék hallani.

- Nos, van egy átlagos nyolc órás munkaidő, de ez csak akkor érvényes ha éppen nincs bevetés, természetesen. Minden hónapban elküldöm az aurorjaimat egy fizikai és egy mentális kivizsgálásra a Szent Mungóba, majd erről kapok egy jelentést, ami alapján eldöntöm, hogy alkalmasak-e további munkára vagy pihenő időre van szükségük. Ilyenben bizonyára nem volt része Franciaországban, jól gondolom? - kérdezte az öreg varázsló miközben hátradőlt a székében.

- Igen, uram! Ott, az ilyesfajta vizsgálatok nem voltak megszokottak, viszont én egyetértek Önnel.

- Nos, ha nincs több kérdése akkor el is kísérném a csapat vezetőjéhez, ő majd tájékoztatja a továbbiakról.

Egy folyosón haladtak végig szinte teljesen csendben. Draco megpróbálta leplezni mennyire izgul azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a főnöke. Jól tudta, hogy pár iskolatársa is aurorként végzett de nem hitte, hogy bárki is ilyen korán, ilyen magas pozícióba küzdhette magát. Mr.Lace hirtelen megállt és bekopogott egy fekete ajtón. Draco vett egy mély levegőt de még kifújnia sem volt ideje, amikor hallotta "Szabad" jelzést odabentről. Az idősödő varázsló kitárta előtte az ajtót, Draco pedig nem hitt a szemének. Nem akart hinni neki.