Nem küzdhetünk örökké! (Dramione story)

Chapter eleven: Egy újabb mérföldkő

Szerzői megjegyzés: Kedves olvasóim! Sajnálom, hogy csak ilyen későn lett új rész de egy nagyon nagyon nehéz vizsgaidőszakon vagyok túl (szigorlat, szóbelik és minden) utána pedig szinte egyből dolgoznom kellett és hát persze a nyaralás sem maradhatott el. Most viszont újra itt vagyok és igyekszem hozni a részeket! Köszönöm a megértéseteket!

Draco idegesen dobolt a lábával a kanapén ülve és észre sem vette az őt feszülten figyelő Hermionét. A csend kezdett egyre kínosabbá válni a boszorkánynak és annyira meg akart szólalni, de fogalma sem volt mit mondhatna, ami nos valljuk be nem sokszor fordult elő az élete során. Egy kicsit közelebb húzódott Dracohoz de a férfinek ez sem tűnt fel, a lány óvatosan a férfi kezébe csúsztatta a kezét, amire már a varázsló is reagált.

- Túl komplikálom igaz? - Draco rá sem nézett a nőre csak a hüvelykujjával kezdte el simogatni a törékeny női kezet.

- Nem, nem hinném...félted őt ez természetes, viszont...meg kellene értened, hogy neki is joga van a fiatokkal lenni.

- Persze, tudom..csak.. - Draco elakadt, még mindig nem igazán ment neki ha érzésekről kellett beszélgetni.

- Csak mi?

- Csak félek, hogy nem jön vissza többet..Mi lesz ha ott akar maradni?! Mi van ha nem vagyok jó apa?! - A férfi hirtelen állt fel és kezdett el fel-alá járkálni a nappaliban. Hermionénak egy bezárt állat jutott róla eszébe, aki szabadulni akar. Hermione is felállt. Egyenesen Draco elé sétált, a mozdulatai nyugodtak voltak, óvatosan fogta a kezei közé a férfi arcát és gyengéden kényszerítette,hogy ránézzen.

- Vissza fog jönni! Draco, ne ostorozd magad, remek apa vagy. Hidd el, eleinte én magam sem néztem volna ki belőled, hogy ennyire jó apa vagy, de aztán láttam,hogy bánsz vele és akkor már nem volt kérdéses. Nyugodj meg, minden rendben lesz!

- Köszönöm! Ha te nem lennél most itt valószínűleg már az őrületbe kergettem volna magam! - Hermione lecsúsztatta a kezeit a férfi arcáról a nyakára és úgy ölelte át. Érezte, ahogy az erős karok a derekára fonódnak és még közelebb húzzák. Jól esően borzongott meg, amikor Draco belecsókolt a nyakába. Nem akarta elengedni a férfit, azt kívánta bár örökre így maradhatnának.

- Kérsz egy kis bort?

- Igen az jól esne, köszönöm!

- Azonnal jövök!

Hermione újra visszaült a kanapéra. A tekintetét körbejáratta a szobán, ami egyszerre volt megnyugtató és idegen is a nő számára. Mikor Draco visszaért feltehetőleg a konyhából Hermionéból minden szorongató érzés elszállt. Elég volt, hogy ránézett a férfira és tudta biztonságban van.

- Te szeretnél?

- Mit is? - A nő pontosan tudta mire gondol a férfi, de a kérdés villámcsapásként érte. Nagyot kortyolt a kitöltött borból és igyekezett úgy tenni, mint aki nem tudja mi a kérdés.

- Gyereket..bocsáss meg nem lett volna szabad csak így rákérdeznem én csak...

- Igen, azt hiszem szeretnék gyereket.

- Valóban? Akkor hogy hogy te és Weasley...ne haragudj túl sokat kérdezek, ez a te magánügyed...

- Semmi baj, megpróbáltuk, de nem jött össze, kétségbeestem és azt hiszem ez vezetett odáig, hogy nos tudod...hogy Ron...

- Igen, értelek. Sajnálom!

- Ugyan, már régen volt... na és nektek, hogyan jött össze ilyen gyorsan?

- Biztos minden részletet szeretnél hallani? - Draco mosolya letörölhetetlenné vált, amikor Hermione belepirult a kiejtett szavakba.

- Jajj már,  tudod, hogy értem.

- Gyerekek voltunk és felelőtlenek, nem vigyáztunk! A háború a nyakunkban volt, mi pedig féltünk és mire észbe kaptunk Astoria már várandós volt, de nem bántam meg, életem legjobb döntése volt és csak Scorpius miatt vagyok hálás annak a némbernek.

- Szeretted őt igaz? - Hermione ismét nagyot kortyolt a pohárból, kíváncsi volt de valahol feszélyezte is, hogy Draco volt már szerelmes.

- Akkoriban igen. Astoria kedves volt és gyengéd. Sokat nevettünk, egymást húztuk ki a sötétségből, amik akkoriban jártak, de aztán minden megváltozott...Elmúlt a háború, megszületett a fiunk és Astoria már nem ugyanaz az ember volt, mint akibe beleszerettem. Már nem érdekelte csak a pénz, a luxus és a különféle partyk, a történet többi részét pedig már tudod.

- Sajnálom...biztosan szörnyű lehetett..

- Ugyan ne sajnáld...én sem teszem..

Hermione elengedett egy halvány mosolyt és még közelebb csúszott a férfihoz. A fejét óvatosan a mellkasára helyezte és csak hallgatta a szívverését. Draco a hátát simogatta. Minden olyan idilli volt, óvatosan pillantott fel a férfire, majd egy kicsit feljebb csúszott és lágyan megcsókolta. Magával ragadó érzés volt ott lenni a karjaiban, miközben gyengéd csókokat váltottak. Hamarosan azonban kezdett eltűnni a kezdeti gyengédség és a helyét felváltotta a szenvedély. A csókok kezdtek elmélyülni és mire Hermione felocsúdott volna már a férfi ölében ült és kezeivel a hajába túrt. Draco keze a hátáról a fenekére vándorolt, amit Hermione egy hangos sóhajjal jutalmazott. Akarta a férfit, rettenetesen akarta, de félt attól, hogy talán elsietik a dolgot. Draco mintha megérezte volna a nő kételyeit és kissé eltolta magától a nőt.

- Nem muszáj, ha nem akarod!

- De, akarom én csak...

- Talán túl korai igaz?

- Igen, egy kissé...Ne haragudj! - Hermione szeme kissé fátyolos lett..nem akart csalódást okozni a férfinek...

- Haragudni? Dehogyis, van időnk Hermione...rengeteg időnk van! Szeretnél lefeküdni aludni?

- Igen, azt hiszem.

- Gyere!

Draco kézen fogta Hermionét és felvezette a hálóba. Miután mindketten átöltöztek Hermione azonnal bebújt az ágyba és onnan nézte a férfit, aki csak egy sima pizsamanadrágot viselt. Még mindig nem szokott hozzá a varázsló tökéletesen kidolgozott felsőtestéhez, Draconak ezernyi megjegyzés jutott eszébe a nőt látván, de inkább nem szólt semmit, csak lassan bebújt a nő mellé és olyan közel húzta amennyire csak lehetett.

- Sajnálom! - Hermione olyan halkan ejtette ki, hogy szinte alig lehetett hallani.

- Nincs mit sajnálnod, kedves, nincs mit.

Hermione ismét a férfi mellkasára hajtotta a fejét, míg végül elnyomta az álom. Draco még egy darabig nézte a nőt majd ő is elaludt.