Mindig bókolva szerettük egymást, sosem csendben. Belesimultunk egymás karjába, felsóhajtottunk, aztán megszólaltunk: gyönyörű vagy, szeretlek, megbájolsz; megölsz, ha nem viszonzod. És újra sóhajtottunk. Máskor szerelmes, párás, bíbor verssorokat sugdostunk egymás fülébe, imádtuk más szerelmét a sajátunkká formálni. Megint máskor a Cigarettes after sex -lemezeket tettünk fel, belemeséltük az ölelésünkbe a Trulyt, a nőt, aki vörösrúzsos ajakkal járta a világ nagyvárosait, s ebben az óriási világban mindig próbálta illatokban megtalálni az egyetlent, akit neki szántak. Végül megtalálta a költői ént, bár ki tudja, vajon ő volt-e az, akinek lennie kellett?
Szerettük egymást, igen. Talán kissé túlságosan is ahhoz, hogy beszéljünk.
Egy alkalommal ezt ajánlottam: csendesen szeretkezzünk. Csend lett, se felelet, se kérdés. Puszta feladatkövetéssel gomboltad ki a blúzom, azt a kéket, amelyiket akkor vettem fel, amikor először szakítottunk és elhagytál. Most is ez volt rajtam, szerettem: ugyanolyan színe volt, mint a szemeidnek. Borús, magányos, szomorú kék.
Már az utolsó gombnál tartottál, amikor megálltak a kezeid, hátrébb léptél, aztán csak bámultál rám csendesen, ezer szóval és ezer könnyel.
Aznap nem csináltuk semmit: csak ültünk egymással szemben és hallgattunk. Hallgattuk...
BẠN ĐANG ĐỌC
Kékhajú
Truyện NgắnBlue is the warmest colour, lányszerelemről szóló novella // irrelevant thoughts including Catullus, Greek and Latein poetry and everything which comes to my mind. Lányszerelemhez és fiúszerelemhez kapcsolódó, görög és latin költészet általi ihletés...
