Kékhajú

Pest, modern kor, valamikor egy XXI. században, napnyugtakor

Hármasban sétáltak a barátok Pest utcáin át. Végigcsaszlattak a korzón a Duna mellett, bevándoroltak sikátorok ezreibe, midőn egy koraesti órában, mikor a fényes golyóbis már álmosan pislantott valamerre nyugat felé, kilyukadtak a Kálvin téri szökőkút előtt, ahol hősies-vitézi madonna trónolt a közkút tetejében.

- Te Anselmus! Szerinted is ez a nő pont úgy néz ki, mint én, ha nő lennék? - tette fel a kérdést az egyik. - Micsoda hosszú haj, bájos arc, ugyanakkor tartás és közöny! Vajon visszautasít, ha ezredévek után magamat megcsalván azon nyomban megcsókolom?

Körbefutotta, csillogó szemekkel ámuldozott, aztán leült a márványra.

- Nárcisz, nárcisz, ha így szeretsz, egy nap elnyílsz - dörmögte az egyik férfi, s még folytatta is volna barátja okítását, ha nem látja meg a könyvtár tetején a sárkánnyal keringőző angyalt!

Normál hétköznapokon a sárkány feleségével együtt a kertben ücsörgött, de ma valahogy kedvet kapott a tánchoz. Kimerészkedett hát Mihályhoz, a védőrhöz, s felkérte egy bécsire. Mihály természetesen igent mondott, addig is megpihenhetett. Legyünk őszinték, nem túl könnyű az 1900-as évek kezdete óta vasként állni és várni, hogy egy nap az operaénekesnők elálljanak a könyvtárban való kornyikálástól.

- Ez nem szélmalom, ez nem is óriás, ez egy sárkány! - A felajzott Don Quioutus - ahogy Nárcisz hívta - a táncolók felé futott, mire a magasban a sárkány felordított.

- Ráléptél a lábamra, te angyal! Minek vannak neked szárnyaid?

A harmadik barát, Anselmus úgy döntött, jobb, ha ellátja a sárkány sérülését - a Serpentinától kapott varázserővel fellebegtette magát a kupoláig, és elsősegélydoboz után kutatott zsebeiben.
_________________________________________________
Ekkor ékezett meg Esti Kornél, hogy tudósítást írjon nemlétező hőseink létezéséről. S hogy miért csak most ért ide? Természetesen egy lehet csak a válasz: lekéste a villamost. De ami késik, nem múlik, s kis utószóvamat befejezve: ezennel a Kékhajú irodalmi folyóirat leközölte Esti Kornél tudósítását. Hibánkért utólagosan is elnézést kérünk drága Olvasóinktól, sajnos a mai cenzúrát analfabéták végzik. Az elrontott mondatrészek azt mutatják, a szöveg olyan jó volt, hogy antiklimaxot kellett alkalmazni. Addig is, a legközelebbi számig: művelődjenek, hölgyeim-uraim!