Kirepülünk a tó fölé, hogy szárnyakat bontsunk, aztán szabadon zuhanjunk a vízbe. Gyengék vagyunk, akár a többi, de sokkal gyengébbek is, mert nem küzdünk a széllel szemben. Ki tudja, lehetnének erősebbek is. Lehetnénk győztesek is a szélt bírván. Csak mi feladjuk. Magunkat buktatjuk el. Aztán zuhanunk, mi, nyári kis fecskék, tudatlanul, igazából szárnybontatlanul. Hát nem jobb lett volna Apollót csókolva, Ikaroszként hullni alá? Már csak a vízhölgy karjai között lelünk elítélt, koraszomorító boldogságot. Egyedül az idős, ráncos, hullámzó női kebel és a hűs csókok a testünk minden táján... Igen, már csak az vigasztal bennünket. Meghalunk szépen, habcsókoltan. Bár ne özvegyítsétek a tóasszonyt, a tóanyát.
ESTÁS LEYENDO
Kékhajú
Historia CortaBlue is the warmest colour, lányszerelemről szóló novella // irrelevant thoughts including Catullus, Greek and Latein poetry and everything which comes to my mind. Lányszerelemhez és fiúszerelemhez kapcsolódó, görög és latin költészet általi ihletés...
