Kékhajú

lámpasárga 24'

Sárga betűkkel állott a kis ledlámpasor: 24'. Én vettem észre először.

- 24 perc múlva jön a következő - sóhajtottam fel. Ezért aztán érdemes volt leszállni a metróról.

- 24? - ment el mellettem egy férfi. - 24! Hát megáll az ember esze! - idősebb úr volt, fennhangon és a félsüketekhez illő hangerővel morgolódott. Háboroghatott ugyan, akárcsak mindannyian tettük. Pontosabban majdnem mindannyian. A mellettem álló fiatal nő csak beletörődően mosolygott, a padon ülő botos, feltehetően kissé pityókás férfi pedig szintén nem mozgolódott a hír hallatára. Ki tudja, mióta ücsörgött már ott alkoholgőzös, lábfájós mámorában.

Éppen a nagyival telefonáltam, hogy elmondjam, igazán nem az én hibám, hogy este kilenckor 24 percig kell várakoznom a síneken álló, szerelőre váró villamosra, mikor egy lágy érintést éreztem a vállamon. Az előbb beleérzően mosolygó nő volt az.

- Pótlóbusz - mondta, és biccentett az út másik oldala felé.

Megszakítottam a hívást pótlóbuszt kiáltva a telefonba, aztán a hölgy után rohantam. Időközben ő már ott állt a busz zárt ajtai előtt.

- Az előbb morcosan nézett rám, én félek megkérdezni, hogy itt lehet-e felszállni - nevetett. Igyekeztem magamra vonni a buszsofőr figyelmét, nyisson ajtót, de ő még csak felénk sem fordult. Morcosan most csak én néztem. Aztán pár perc után kinyitódott az ajtó, és mi felszálltunk. Az jutott eszembe, vajon a nagyhangú öregúr is megérkezett-e, avagy talán elindult gyalog. Nem emlékeztem az arcára, úgyhogy a négy-öt utas közül sem tudtam dönteni az ottléte, nemléte felől. Feladtam és leültem. Én a bal oldalra az ablak mellé, a nő a jobb oldal ablaka mellé. Felbrummogott a kék medve, a lámpák kialudtunk a közlekedőn, és mi elkezdtük szemlélni a kivilágított fővárost.

Balról kevesebb látványosság volt, de intimebbnek is ígérkezet. Láttam két férfit beszélgetni. Értelmiségieknek tűntek, igényesen öltözködtek, s igazán belemerültek valaminek a kitárgyalásába. Egy szempillantás után elsuhantak. Még ugyanabban az utcában láttam két cigarettázó, koszos ruhát viselő munkást is, és arra gondoltam, milyen fantasztikus, hogy mindenki, megtalálva a neki megfelelő estéli társaságot, a belváros egyik homályban heverő lépcsőjén üldögél egy bérház előtt, és kötetlenül beszélget. A pillanatban élhetnek ők is, vagy csak én látom így, mikor minden, az ablakom előtt elfutó ház és alak pillanatnyi nyugalmat ad? Új alak, új adag estéli nyugalompillanat.

Egy-egy megálló problémásnak ígérkezett. Zárt pályás villamos. Nem gondoltak a pótlóbuszsofőrökre. A miénk viszont leleményes volt, az éjjeli zúgásban megnyomta párszor a dudát, kikiáltott az ablakon, bevárta az útpadka mellett a villamosra váró szaladókat, akik táskákat, gördeszkát, péksüteményt lóbálva futottak. Sorban felszálltak, egyik megállót másik követte, mi a nővel bámultunk, és titkon, mikor úgy tűnt, a másik nem figyel, rámosolyogtunk a másikra, szemmel kísértük a városnézését, a busz pedig lassan egy teljes családdá nőtt. Két srác szállt fel, előreszólva megköszönték a bevárást a sofőrnek, aztán újabb ajtónyitás sorakozott újabb köszönömökkel. Itt nem szokás elköszönni leszálláskor az útitársaktól, de mikor a nő leszállt, kicsit reménykedtem. A sárga éjt együtt éltük át, mi a kezdetektől ott voltunk egymásnak. Mosolyogtunk a szomszéd ablak felé. Most, mikor egyetlen visszanézés nélkül elhagyta a mi kis családunkat, rosszul esett. Sokáig követtem az útját, amíg csak tudtam.

Abban a pillanatra egy hatalmas férfi ült a nő helyére és a családunk felbomlott. Idegeneket láttam magam körül, és észrevettem, kiértünk a belvárosból. Ez már a külváros kegyetlen valósága volt.

Végül, sok-sok megálló elhagyása után, egyedül repültem az utcákon. Vitt a sofőr megállás nélkül, senkit nem vett fel, senki nem állt megállóban, és mi szárnyaltunk előre.

- Viszontlátásra! - azért én elköszöntem tőle. Egy ilyen mesebeli utazást szívesen újra viszontlátnék. Lámpasárga levél hangulata van, amibe egészen beleszerettem. Mint annak a nőnek, akinek már csak a teásbögréjére emlékszem.

______________________________

I love you, tram 51. Honestly.