És visítanak, felsírnak, zokognak a dalok,
borús mélabú búg busásan díszített bőrruhájukból,
ahogy testüket levágva magukról
a fájdalom elemészti denotatív jelentésüket,
a kannotatívság még egy réteg kínbalzsamos éjfedést fest rájuk,
hogy a megnemértettség éjszakáján ne fázzanak,
bár a számkivetettség így is megdermeszti virágnál fakóbb és istenarcoknál ráncosabb bensőjüket,
a ruhájuk leomlott, szüzességük a holt poéták karjában elhullott,
megművelték őket, addig virágzó liliomokat,
szeretőik halottak, senki sem tartja már ki őket,
senki nem csókolja őket,
magányosan vándorolnak más szájakba és más nyelvekbe,
legalább denotatív ruhájuk még él,
s lassan talán ők is megfeledkeznek becsületükről, lelkükről...
Utolsó kiáltásukként: a latinról.
KAMU SEDANG MEMBACA
Kékhajú
Cerita PendekBlue is the warmest colour, lányszerelemről szóló novella // irrelevant thoughts including Catullus, Greek and Latein poetry and everything which comes to my mind. Lányszerelemhez és fiúszerelemhez kapcsolódó, görög és latin költészet általi ihletés...
