9. Egy második esély

517 32 10
                                    

Mérgesen szorítom össze a fogaimat és nézek meredten az ápoló kezében tartott fehér pelenkára, majd miután a férfi néhányat felém lép, nem bírom tovább türtőztetni magamat.

- Megállj ott, ahol vagy! - kiáltok rá idegesen, mire az ápoló megtorpan és csodálkozva rám néz - Felejtsd el, hogy azt valaha is rám adod. Egész életemet bezárva töltöttem, folyamatos megaláztatások közt, nem tűrök tovább - jelentem ki elszántan, mire a kígyó meglepetten engedi le a kezét és vesz egy mély lélegzetet. Szemeiben enyhe megbánás csillog, ami valamiért fura érzést kelt bennem. Nem tudom, mi lehet ez az érzés, talán még sosem éreztem ilyet. Az egész olyan...olyan kellemetlen és elszomorító, mégis megnyugtató egyszerre. Tudom, hogy az ápoló nem a mostani helyzetet bánta meg, sokkal inkább valami régi dologra gondol vissza. 

- Sajnálom, de ez a munkám... - feleli halkan, miközben fejét lehajtja - Nem tehetek mást, végre kell hajtanom a parancsokat - mondja el-el csukló hangon, ezzel teljesen összezavarva.

- Kérlek, nem bírok elviselni több megaláztatást - nézek rá könyörgőn, s a színjáték kedvéért még ajkaimat is legörbítem. Ha ez nem hatja meg, akkor semmi, gondolom magamban eltökélten, s lám csak lám, nem is tévedtem olyan nagyot.

- Sajnálom, de... - kezdene tiltakozni, ám a mondat felénél hirtelen elakad a szava, s megbabonázva mered a csuklómra - Ezt nem hiszem el - nyögi hitetlenkedve, majd se szó se beszéd a földre hajítja a pelenkát és azonnal hozzám rohan.

- H-héj, mit csinálsz? - kérdezem dadogva, de az ápoló egyetlen szót sem szól, csupán letérdel az ágyam mellé és megragadja a karomat - Héj, ne olyan durván! - förmedek rá haragosan, amikor megszorítja a csuklómat, majd hirtelen el is hallgatok és izgatottan pillantok az ápolóra, aki ekkor szintén rám emeli boldog tekintetét.

- Érezted ezt, ugye? - kérdezi reménykedve, mire vigyorogva bólintok - Tudtam, hogy jól láttam az előbb - csavargatja még egy ideig a csuklómat, majd felugrik és a táskájához siet, ahonnan kis kotorászás után elő is húz egy kis kalapácsszerű eszközt, valamint egy fehér tubust - Most megvizsgálom a reflexeidet és ha mindent rendben találok, bekenem a csuklódat ezzel a kenőccsel - magyarázza készségesen, majd válaszomat meg sem várva hozzáfog a vizsgálathoz. Egyszer kétszer rákoppint a csuklómra, ami a mozdulat hatására aprókat rándul.

- Ez rendben van - jelenti ki magabiztosan - Most jöhet a kenőcs. Ezzel később a válladat is bekenem - mondja, s már hozzá is lát a művelethez. Én eközben kíváncsian nézem, ahogyan aprócska kezével eloszlatja a világosbarna színű krémet a bőrömön, majd finoman belemasszírozza. 

- Megkérdezhetem, hogy mit vettél észre? - kérdezem kissé zavartan, mivel az ápoló ujjainak finom cirógatása fura érzéseket vált ki belőlem. 

- A csuklód az előbb megrándult - felelni, miközben nem is néz a szemembe, miden figyelmét a munkájának szenteli.

- És? - kérdezek vissza értetlenül.

- Az izom összehúzódások miatt rándult meg. Ez jó jel, azt jelenti, a tested kezd végre felébredni - magyarázza tovább készségesen, majd mondata befejeztével feláll és elkezdi a vállaimat is bekenni, amit én elfordított fejjel, durcásan tűrök. 

- Na, ezzel meg is volnánk - jelenti ki elszántan, majd becsavarja a tubust és a kis kalapáccsal együtt visszateszi a táskába. Ezután a földre dobott fehér pelenkához lép, melyet lassan felemel és elgondolkodva kezdi tanulmányozni.

- Mi a terved azzal? - bökök fejemmel a kezében tartott tárgy felé, mire ő lassan rám néz, majd szomorúan lesüti a szemét.

- Ez a munkám... - mondja halkan, s apró lépéseket tesz felém. Miután csupán karnyújtásnyira áll az ágytól, lassan felemeli szabad kezét és felém nyúl. Szapora légzéssel figyelem a mozdulatot és várom a következő megaláztatást, mely talán az eddigi legnagyobb lesz, az ápoló azonban meglepő dolgot tesz. Apró kezével egyenesen homlokom felé nyúl, majd tenyerét finoman rátapasztja és elgondolkodva hümmög egyet. 

Összeláncolva - A bosszú kötelékébenWhere stories live. Discover now