Összeláncolva - A bosszú kötelékében

4. Erza múltja

Az ágyamon fekve meredek elgondolkodott tekintettel a plafonra, miközben jobb kezemmel bal csuklómat dörzsölöm. Minden egyes vasárnap úgy érzem, a bilincsek a csuklómon egyre szorosabbak és szorosabbak lesznek. Ma már valósággal égetett a szorításuk és vörös csíkot hagytak maguk után. Ez most viszont a legkevésbé sem érdekel. Amióta a társalgóban megszólalt az óra és minden rabért eljött az ápolója, máson sem jár az eszem csak Wendyn. Nem tudom megérteni, vajon honnan tudhat ennyit az intézetről és az A-szektorról. A gyerekeknek csupán a saját C-szektorukról lenne szabad tudniuk, majd később a B-ről és csupán a szemfülesek szereznek tudomást a legveszélyesebb, legsötétebb A-szektorról, melyet a legjobban őriznek. Na és ott van még az a másik dolog is a rengeteg halott gyerekkel. Lehetséges volna, hogy öt év alatt senki sem élte még meg a 8 éves kort? De vajon miért nem? Sőt, az is kérdéses, hogy hogyan lehetséges, hogy néhány év leforgása alatt két gyerek is az A-szektorba került. Egyre több kérdés merül fel bennem az intézettel kapcsolatban és Wendy hirtelen feltűnése is aggaszt. Ha valóban mindenki meghal nyolc éves kora előtt, akkor ő miért van itt? Hogyan lehetséges, hogy ő egyedül öt év alatt túlélte a gyerekosztályon uralkodó szörnyű körülményeket? Számtalan kérdés maradt még megválaszolatlanul a fejemben, de nem bírok tovább gondolkodni. A szemeim szinte maguktól csukódnak be és az agyam is egyre tompább. A szobámban nincsen ugyan ablak, sőt a folyosókon is mesterséges fény uralkodik, mégis tudom, hogy este van. Bár az is igaz, hogy ha nem kapnánk vasárnap fél óra kimenőt, már biztosan elveszítettem volna az időérzékemet. Mélyet sóhajtok és az oldalamra fordulok. El sem hiszem, hogy már 13 éve nem láttam az eget. Már el is felejtettem, hogy néznek ki a virágok, milyen a Nap melegét és a fű kellemes cirógatását a bőrömön érezni. Egy nap biztosan kiszabadulok ebből a halál táborból és magammal viszem a többieket is. Erza, Gray, Juvia, Gildarts ne féljetek. Mindannyian kijutunk innét. Na és Zeref, veled is találkozni szeretnék. Újra egy család leszünk és akkor sosem szakíthatnak már el minket egymástól. Ezekkel a kellemes gondolatokkal hunyom le végül a szememet és húzom magamra a takarót.

- Jó éjt, Zeref! - köszönök el suttogva kisöcsémtől, ahogyan az elmúlt 13 évben minden éjjel tettem, majd elmosolyodom és álomba szenderülök.

" - Erza! Erza! Gyere játszani, végre kimenő van! - kiabálok kis barátnőm felé vidáman, amikor meglátom őt az udvarszoba ajtajában. Legszívesebben felé rohannék és szorosan átölelném, ám megdagadt lában ezt nem teszi lehetővé. Még csak két napja varrták össze a sebeimet, holnap máris kiveszik a varratokat. Nem hiszem, hogy ez jót tenne neki, de nem merek tiltakozni. El kell viselnem a fájdalmat, ahogyan rajtam kívül mindenki más is teszi. Nagyot nyelek és mosolyogva újra Erzára pillantok, ám legnagyobb meglepetésemre a lány még mindig mozdulatlanul áll az ajtóban és a földet nézni. "Vajon mi üthetett belé?" - gondolom aggódva, majd távolról jobban szemügyre veszem őt. Kívülről nem tűnnek súlyosnak a sérülései, csak a szokásos. Egy-két ragtapasz az arcán, pár szúrásnyom a kezén. Semmi különös. 

- Erza, minden rendben van? - kiáltok oda még egyszer mosolyt erőltetve az arcomra, mire a lány végre rám emeli sötét szemeit és félig elnyílt ajkakkal oldalra billenti a fejét. Rémülten hőkölök hátra döbbenetemben, amint meglátom legkedvesebb pajtásom vörösre sírt szemeit, melyek alatt lila és fekete karikák díszelegnek. Fogalmam sincs, mi történhetett vele, ám az az egy biztos, pár napja különösen meggyötörték. Összeszedem minden erőmet és a fájdalomtól nyöszörögve nagy nehezen lábra állok, hogy azonnal megtört barátomhoz siethessek, ám minden lépés elviselhetetlen fájdalommal jár. Kék, zöld foltos lábaim végül remegve ugyan, de eljuttatnak célomhoz, ám amikor Erza szinte üres szemeibe nézek, meghűl bennem a vér. A lány tekintete üveges és semmitmondó, mintha már nem is élne és én csupán egy üres vázzal néznék farkasszemet. Remegő karokkal próbálom megérinteni őt, ám még mielőtt hozzá érhetnék, Erza hirtelen felemeli a kezét és ujjait erősen csuklómra szorítja. Nagyot nyelve nézek bele az engem figyelő szempárba, majd rémülten csuklómra nézek.