Összeláncolva - A bosszú kötelékében

33. Lisanna hatalma

Natsu szemszögéből:

Döbbenten pillantok az ajtó felé, s fejemben ezernél is több kérdés fogalmazódik meg, mikor tekintetem végigfut a belépő férfin. Vajon mit kereshet ő itt? Ki küldte? Mit fog velem csinálni? Testem hirtelen remegni kezd, pulzusom pedig az egekbe szalad. Érzem, ahogyan kiszárad a szám és elönt a hányinger. Mit vétettem, hogy újra látnom kell őt? Félek, sőt rettegek, ha csak belegondolok jövetelének okába. Testem magától mozdul és a másodperc tört része alatt rogyok térdre a férfi előtt, majd szegezem tekintetemet a földre, még mielőtt "bűnt" követnék el azzal, hogy arcára nézek. Nem szólalok meg, azt nem szabad. Nem nézek rá, az vétek. Nem mozdulok, azért büntetés jár. Csupán csendben szenvedek és próbálok úrrá lenni testem vad remegésén.

- Nahát, nahát! - kacag fel a férfi gúnyosan - Szóval még emlékszel rám - jelenti ki öntelten, majd lassan felém lép - Hiányzott a társaságod, barátom - mondja, majd miután meglátja Lisannát, undorodva a földre köp, közvetlenül mellém - Ki ez a szuka? - bök fejével a lány felé, majd hirtelen felkiált - Hozzád beszélek, pondró! Milyen kurvát hoztak ide és én miért nem tudok róla?! - üvölti hangosan, akár egy veszett vad, én pedig reszkető ajkakkal emelem fel a fejemet és félve pillantok rá.

- Ő csak...ő az én... - dadogom rekedten, miközben szemem sarkából Lisannára pillantok, aki értetlenül ücsörög továbbra is az ágyon és sajnálkozva figyeli minden mozdulatomat. Most biztosan csalódott bennem és gyáva féregnek tart. De nem tehetek róla, ha csak a férfira nézek, máris eszembe jut az ostor, a korbács, a rengeteg bogár és rovar, melyeket egymás után tömött a számba és a megszámlálhatatlanul sok, szenvedéssel töltött óra.

- Lisanna vagyok, a Whatts Energiakutató kft. örököse, George Whatts egyetlen élő családtagja - áll fel Lisanna büszkén és néz egyenesen régi ápolóm szemébe, aki ezúttal kivételesen nem visel maszkot - És maga kicsoda, ha szabad kérdeznem? - húzza ki magát felsőbbrendűen, miközben szemei magabiztosságot tükröznek, félelemnek nyoma sincs bennük. A férfi ezt látva egy pillanatra elbizonytalanodik, ám ez az érzés egy másodperc alatt tűnik el szeméből és átadja helyét a gúnynak és megvetésnek. Teli szájjal vigyorogva neveti el magát, majd kis idő múlva, még mindig mosolyogva, hitetlenkedve néz rám. Azonnal elkapom róla tekintetemet és tovább pásztázom a földet, ő pedig kétkedve mutat nyitott tenyérrel Lisanna felé.

- Ez a fruska tényleg ilyen nagyra van magával? - kérdezi tőlem gúnyosan, mire aprót bólintok, ő pedig Lisanna felé fordul - Mi a fenét keres itt egy hozzád hasonló cafka? Húzzál vissza az apádhoz és kutassátok csak tovább az energiát! Ne kontárkodj bele a munkámba, vagy különben eltaposlak! - húzza össze fenyegetően a szemét és egy lépést tesz Lisanna felé, aki azonban egyetlen centiméternyit sem hátrál. Keményen tartja a szemkontaktust volt ápolómmal, aki ezt látva kissé elbizonytalanodik.

- Azt kérdeztem, kicsoda maga és milyen pozíciót tölt be az intézetnél? Vagy talán nehezére esik válaszolni? - kérdezi kissé gúnyosan Lisanna, mire a férfi arca rándul egyet és idegesen szorítja össze vékony ajkait.

- Az, hogy ki vagyok, nem tartozik rád, azt pedig, hogy milyen pozícióban dolgozok itt, nemsokára megtudod - sziszegi undorodva, majd a következő pillanatban az ajtó felé fordul és hangosan elkiáltja magát - Őrök!

Ebben a pillanatban kivágódik az ajtó és két, állig felfegyverzett katona lép be rajta, akik valószínűleg a férfit kísérték a cellámig, s ugrásra készen várják annak minden parancsát.

- Mit óhajt, uram? - szólal meg az egyik őr, miközben a másik bizalmatlanul fürkészi minden egyes mozdulatomat.

- Ne a mágust nézzétek! - kiált rájuk mérgesen, mire az eddig engem bámuló katona összerezzen, majd gyorsan kihúzza magát és jobb kezét homlokához emeli.