Összeláncolva - A bosszú kötelékében

10. Mágikus gyógyulás

Minden erőmmel a gyógyulásomra és a bosszúmra gondolok, melyet hamarosan be is teljesítek. Utolsó csepp mágiámat is összeszedem és megpróbálom felidézni azt az érzést, melyet azon a bizonyos délutánon éreztem. Akkor hirtelen melegség járta át a testemet, mely egyre égetőbbé vált, majd minden sebem gyógyulni kezdett. Akkor éreztem először igazán a mágiámat és akkor használtam először önszántamból. Igaz, ez azóta sem sikerült, de most meg kell próbálnom. Ezúttal működnie kell, hiszen nincs más lehetőségem. Ez az utolsó mentsváram, ha ez most nem jön össze, akkor bizony nem vagyok méltó arra, hogy beteljesítsem bosszúmat. 

- Koncentrálj Natsu, koncentrálj! - motyogom orrom alatt összeszorított fogakkal, majd elképzelem, ahogyan ereimben vér helyett mágia áramlik, mely minden sejtembe eljut. Igen, itt van bennem, az én részem, én rendelkezem vele. Már csak össze kell gyűjtenem és a gyógyítani kívánt területre összpontosítanom. Gyerekjáték lesz ez, gondolom magamban eltökélte, majd öklömet erősen összeszorítom és mindent beleadok. Nem telik bele sok időbe, s máris apró melegséget érzek mellkasomban. Igaz, egyenlőre csak egy kis pontban, de ez is több mint a semmi. Tovább próbálkozom hát és megpróbálom szétterjeszteni a mágiámat.

1 óra múlva:

Légzésem egyre szaporább, s a szívem is őrült iramot diktál már. Zihálva próbálok kicsit lecsillapodni, ám a légzés még mindig nehezemre esik. Akárhogy is próbálom, a mágiám nem engedelmeskedik megfelelően, sőt érzem, ahogyan lassan elhagyja a testemet. Minél jobban erőlködöm, annál jobban szivárog belőlem. Ez így nem lesz jó, ezzel csak annyit érek el, hogy kifáradok és a mágiám is elfogy. Talán pihennem kéne egy kicsit, aztán folytatni.

Pár perc szünet után újrakezdem a próbálkozást, ám ezúttal stratégiát váltok. Nem erővel, hanem inkább nyugalommal próbálom irányítani a mágiát. Elképzelem, ahogyan az adott testrészembe áramlik, majd lassan gyógyítani kezdi azt. Lassan és nyugodtan, mélyeket lélegezve vonom uralmam alá saját erőmet, ami ezúttal meg is mozdul. Lassan, de biztosan melegséggel tölti meg testemet, s már szinte egész felső testemet felmelegíti. Percről percre egyre tüzesebbé, forróbbá válik és érzem, ahogyan izmaim fellazulnak és megrándulnak. A kellemes melegség lassan átterjed karjaimba is, s alig telik bele fél óra, már jelentkeznek is az első izom összehúzódások, kis idő múlva pedig érzem, hogy már mozgatni is tudnám őket, ha nem lennének szorosan az ágyhoz kötözve. Örömöm nem tart azonban sokáig, szívverésem ugyanis hirtelen a kétszeresére gyorsul, s légzésem is szaporává válik.

- Abba kell hagynom - nyögöm fáradtan, majd köhögve befejezem a mágiámmal való kísérletezést. Jó ötlet volt megpróbálni ilyen módon gyógyítani magamat, de ami igaz, az igaz. Nagyon fárasztó ez a módszer és sok pihenésre van szükségem ahhoz hogy a mágia visszatérjen a testembe.Kicsit lehunyom hát a szememet és megpróbálok ellazulni. Nemsokára érzem is, ahogyan az erő lassan visszatér testembe és újra mágia kering ereimben. Nagyszerű, nemsokára folytathatom is.

Másnap reggel:

Vajon reggel van már? Remélem, van még egy kis időm, mielőtt az ápoló visszatér. Felsőtestem már szinte tökéletesen működne, ha nem lennék lekötözve, ám lábaim még mindig nem mozognak. Valamiért képtelen vagyok odáig kiterjeszteni a mágiámat. De vajon miért? És pont a lábaim, amelyek a legfontosabbak lennének. Így nem fogok tudni elsétálni a WC-ig és minden igyekezetem hiábavalóvá válik.

- Nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz! - emelem fel a fejemet, majd csapom erősen a kemény vaságyhoz  mérgemben. Nem adhatom fel, tovább kell próbálkoznom. Elszántan szorítom hát össze a fogaimat és próbálom meg újra azt, amin már vagy 20 órája erőlködöm, ám csalódottan fújom ki a levegőt, amikor újabb kudarcot vallok. Szomorúan hunyom le a szememet és keserűen fújom ki számon a levegőt. Érzem, amint szememet könnyek kezdik égetni, ám nem engedem hogy kijussanak zárt szemhájaim alól. Nagyot nyelek hát és felkészülök egy újabb próbára.