The Tightest Bond

5.

LANA

Hétfő reggel. Csicseregnek a madarak, hétágra süt a nap, kikelek az ágyból és egy élettel teli mosollyal az arcomon a fürdőszobábaa veszem az irányt és hajat mosok, majd 20 perc múlva tökéletes külsővel állítok be a konyhába és kezdek neki a kiegyensúlyozott reggelimnek.

Nos, kár, hogy ez csak a Barbie mesékben megy így. Semmilyen napsütés nincsen, madárcsicsergés meg végképp,  az eddigi szárazsághoz képest ma valószínűleg esni fog, de délutánra már ismét a magasba kúszik a hőmérő higanyszála. Élettel teli mosolyt se találtok az arcomon, helyette a karikás szemek a legfeltűnőbbek. A fürdőben tényleg 20 percet töltök, de hajmosás az kizárva, 1 óra kéne hozzá, ebből a 20 percből 10 arra kell, hogy kitaláljam mit vegyek fel, a többi pedig minden más, ami ahhoz kell, hogy elfogadhatóan nézzek ki. Mivel a hajam már harmadnapos és ráférne egy mosás a fejem tetejére fogom egy kontyba. Az arcomat megmosom, egy kis korrektort teszek a szemem alá, de ennél több nem telik tőlem hétfő reggel, különben még feltennék szempillaspirált, talán a szemöldökömmel is bajlódnék, ha lenne kedvem hozzá. Amint végzek magamra kapok egy pulcsit is. Mire leérek Seb már reggelizik.

- Jó reggelt. – mormogom a még rekedtes hangomon.

- Reggelt. – biccent felém kicsit több életkedvvel, mint én.

Tojást eszik pirítóssal, én viszont öntök a kedvenc csokis karamellás gabonapelyhemből és azt kezdem enni. Ő sose szerette az ilyen fajta kajákat, kiskorunkban is mindig neki kellett külön csinálni kaját, mert ő „rendes" ételt akart enni, ezért most is csak megforgatja rám a szemeit én pedig vállba lököm.

Mindketten megesszük a reggelinket, majd elpakolom a tányérokat, ő pedig hozza az előre elkészített ebédünket. Bezárjuk az ajtót és halál nyugodtan beülünk a kocsiba, annak ellenére, hogy 5 perces késésben vagyunk.

Mire félúton vagyunk Damonért kezdek felébredni, átnyúlok Seb keze felett, hogy felhangosítsam a rádiót. A zene ritmusára táncolgatok, feldobja az egész reggelemet.

- Mindjárt ott vagyunk Damon-éknál, ülj hátra. – néz rám nyomatékosan. – Késésben vagyunk, nincs időnk a kis "összeveszéseitekre".

- Tudod mikor engedem Damon-t nyerni... - nevetek fel – Soha. – közben Seb leáll a házuk előtt, én pedig amint meglátom közeledni a kocsi felé lezárom a kocsit, ezzel megakadályozva, hogy ki tudja nyitni az ajtót.

Nagy mosollyal lép a kocsihoz és nyitná ki az ajtót, de csak ráncigálja én pedig csak nevetek, végül Seb int neki, hogy üljön már be hátra, ő pedig csak felemeli a középső ujját nekem, majd hátrasétál.

- Haver, legközelebb az én oldalamra állj és őt küldd hátra. – pacsiznak le egymással.

- Neked is jó reggelt, Damon. Tudod attól még, hogy vesztettél, ez egy igazán kellemes reggel – mosolygok rá ártatlanul, közben Seb már rá is taposott a gázra.

- Lesz ez még jobb is. – kacsint rám, amire csak összehúzom a szemöldökömet, majd előre fordulok. A következő pillanatban hátrahajtja az ülésemet és mivel nem vagyok bekötve könnyen lehúz az ülésről, én pedig csak sikítok egyet. Utána gyors mozdulatokkal előre mászik és visszaállítja az ülést eredeti helyzetébe, hátrafordul és rám vigyorog. – Ahogy mondtad, igazán kellemes ez a reggel. – előre nyúlok, hogy megüssem, de elkapja a kezemet és nem engedi el a csuklómat az útvégéig. Lehet mégsem a zene dobott fel annyira, de az biztos, hogy ez egy "kellemes" reggel volt.

XXX

Nem is tudom mit csinálnék Adi eligazításai nélkül ebben az iskolában. Egész sok óránk együtt van, mindenhova elkísérjük egymást. Habár, most éppen egyedül állok a szekrényem előtt, de elméletileg ő is mindjárt jön. Két másodperc múlva mögöttem is terem és hideg kezével egy pohár forrócsokit tol az orrom alá.

- Arra gondoltam, hogy ha nem csinálsz semmit, elmehetnénk délután a partra. És tudom, hogy nem csinálsz semmit, szóval nemleges választ nem fogadok el. – mosolyog rám, miközben iszik egy kortyot a saját poharából, de el is rántja a száját, mivel forró.

- Én benne vagyok, de csak ha eszünk is valamit.

- Milyen feltételezés ez, hogy nem eszünk, ha elmegyünk valahova. – játssza a sértődöttet. – Duh, persze, hogy eszünk. És ami azt illeti – mutat az ebédemre a kezemben. – Innen látom, hogy az valami egészséges, ide vele. – veszi ki a kezemből. – Most pedig veszünk valami egészségtelen kaját neked, nem fair, hogy ilyen vékony vagy, de a feneked után még lányok is megfordulnak. – és bedobja a dobozt az első kukába.

- Mondja ezt Miss Totál Extra D, akinek nem a szemébe néznek az emberek. – ütöm vállon. A büfében, akármennyire is tiltakoztam, vesz mindkettőnknek egy nagy adag sütit, majd leülünk egy padra, és csengetésig elszórakozunk, majd órára sietünk mindketten. A nap többi része unalmasan telt, már a délutánon járt az eszem, és hogy milyen jót fogunk enni.

Adi-vel a suli előtt találkozunk, és onnan mentünk a partra, hiszen körülbelül 15 perces séta. Amíg várok rá írok Sebnek egy üzenetet, hogy ne várjon rám. Már a part járdáján sétáltunk, amikor Adi-nek felragyognak a szemei.

- Lana, ezt a joghurtot muszáj lesz kipróbálnod, ez a kedvencem, és egyszerűen a legjobb a világon. – megragadja a csuklómat és húzni kezd.

- Tudom ám, hogy nem is a partra akartál jönni, hanem ez volt a cél.

- Lehetséges. – nevet rám önfeledten. – Te is örülsz neki, tudom.

- Persze, hogy örülök. – rázom meg a fejemet, miközben követem a bejárat felé. Mikor belépünk megcsap minket a hideg és libabőrös leszek. A bolt fala tele van pakolva feltétekkel a joghurtokra és az ízek is fel vannak sorolva. Rengeteg lehetőség van, és csak nagy szemekkel bámulok a bőségzavar miatt. – Ugye tudod, hogy én nem fogok tudni választani?

- Ne aggódj, már tudom mit kérek, minkettőnknek. – beáll egy kislány és az anyukája mögé, akik már mennek is, mire odaérünk. – Helló! Szeretnék kérni két pina colada-s joghurtot, ananász darabokkal, alul trópusi, felül pedig kókuszos öntettel. – a lány bólint a kassza mögött és elkészíti a rendelésünket. Adi nem engedi, hogy fizessek, akármennyire is szeretnék, de abba belemegy, hogy akkor legközelebb fizethetek én. Kinti asztalt választunk, hiszen ahogy reggel sejtettem, már hétágra süt a nap. A táskámat az asztal lábához rakom, a pulcsimat meg a szék támlájára terítem. Adi-val szemben ülök, aki már izgatottam várja, hogy elkezdjünk enni.

- Az első közös joghurtunkra. – tartja felém a kanalát.

- Az első közös joghurtunkra. - ütöm a kanalához az enyémet, majd mindketten egyszerre veszünk a szánkba egy nagy darabot. Lenyeljük, egymásra nézünk és egyszerre lelkesedünk be.

- Uram. Isten. – mondjuk egyszerre, jól artikulálva, majd nevetünk és folytatjuk a joghurt magunkba tömését.

Félig megettük már mindketten, nagyon laktató, de otthagyni biztos nem fogjuk. Adi telefonja megszólal, majd bocsánatkérően rám néz, hogy felveheti-e, én meg bólintok, hogy persze. Feláll és kicsit odébb sétál, majd két perc múlva vissza is jön.

- Csak nem pasi van a dologban? – sandítok rá miközben bekapok egy ananászt.

- Oh, bárcsak, de csak a lakótársam volt, nem találta a pótkulcsot. – nevet és legyint egyet.

- Na és valaki, jelölt?

- Kezdjük ott, hogy ki nem? – nevet fel megint és elővesz valamit a táskájából, majd az asztalra teszi. – Túl sok a jelölt, de megoldottam. – mutat a kockára amit az asztalra rakott. Felveszem és alaposabban szemügyre veszem. Nevek vannak ráírva többek között Damon-é és Seb-é is. Néhány még ismerős a bátyám sztorijaiból de a többi ismeretlen. Felemelem a fejem és kérdőn nézek rá. – Bemutatom neked A kockát. Sose tudom eldönteni, hogy ki tetszik éppen, szóval, ha megkérdezik, csak dobok egyet és akit kiad azt mondom. Mindegyik jól néz ki. – kacsint rám. – Ha szeretnéd kipróbálhatod, aztán összehozzuk a dolgokat azzal, akit kidob. – izgatottan nyúlok a kockáért és a kezembe veszem. Ráfújok, megrázom és eldobom. Néhány pörgés után az asztal közepén megáll és elolvasom a rajta lévő nevet.

Damon Sutcliffe