The Tightest Bond

1.

LANA

- Sebastian, a fenébe várj már meg! – kiabálok a bátyám után, miközben egy lábon egyensúlyozok, hogy fel tudjam venni az első cipőt, ami a kezem ügyébe kerül. Az első sulis esemény, ahol végre bevethetném magam a közösségi életbe és nem egyedül kéne az elkövetkezendő 4 évemet töltenem. De valószínűleg az utóbbi fog valóra válni, mivel Seb itthon fog hagyni, ha nem kerülök valamilyen csoda folytán a kocsijába, úgy 2 másodpercen belül. Hallom, ahogy a kocsiajtó kinyílik és be is csapódik, a motor pedig beindul. Elfordítom a kulcsot az ajtóban és a fél pár cipővel rohanok a kocsi után. Nem ment gyorsan, hogy be tudjak ugrani a kocsiba, habár elég nehéz volt mozgás közben kinyitni az ajtót és szó szerint beugorni. – Most komolyan, fél percet kellett volna várnod. – lihegem, miközben felveszem a cipőmet.

- Én mondtam, hogy nem várok, oda kell érnem, és ha jönni akarsz, legyél készen fél kilencre. – ami az illeti, ezt tényleg elmondta. Készen is lettem volna, ha egy másfél órás alvás nem jön közbe.

- Igazán felébreszthettél volna előbb is, különben meg a kezdés egy órával későbbre van kiírva, minek megyünk oda ilyen korán?

- Már mondtam, hogy vannak kötelességeim, amiért csapatkapitány vagyok. – igen, történetesen a bátyám az iskolai focicsapat kapitánya, ha eddig nem lett volna elég, hogy mindenki, akinek bemutatkoztam úgy reagál hogy: "Ó te vagy Seb húga, igaz?" és ez után a mondat után a nevemet megjegyezni sem próbálják, elég nekik ennyi. Most is így lesz azt hiszem, de még átiratkozhatok másik suliba... igaz?

- Igen, igen berúghatsz anélkül, hogy a tömeg elinná előled a jó piákat.

- Lana, ez nem csak a pia. Ezekben az egy órákban készülnek azok a sztorik amikről később az egész iskola beszél. Mindenki ott akar lenni és sokan évekig próbálkoznak, hogy ilyen körökben mozogjanak, de általában megvan a kis körünk és az nem igazán bővül. Úgyhogy a helyedben nem panaszkodnék, hogy miért kell ott lennem. - mondja, miközben lelassít és félreáll az út szélén.

- Meg persze a lányok sem hagyhatók ki a pozitívumok felsorolásából. – szólal meg valaki mellettem a lehúzott ablakon keresztül.

- Jézusom! – ugrok odébb a helyemen és próbálok másra gondolni, mint a szívrohamra, amit az előbb kaptam. Kinyitja az ajtót először rám néz, majd Seb-re és vissza rám.

Kidolgozott karjait hirtelen alám csúsztatja és következő pillanatban a kezében tart, majd a hátsó ülésen találom magam. Ő beül az anyósülésre, az én helyemre, és elindulunk, mintha mi sem történt volna. Most már rémlik, hogy Seb azt is mondta, hogy felvesszük az egyik haverját.

– Igen persze semmi gond, felemelhetsz a helyemről és bedobhatsz a hátsó ülésre és utazhatsz az ÉN helyemen.

- Ez az én helyem. – fordul hátra egy félmosollyal az arcán. David... Daniall... vagy valami ilyesmi a neve, Sebastian már mesélt róla. Napbarnított bőr, fekete haj, a jobb szeme világoszöld, a bal pedig világoskék, szerintem olasz, kifejezetten olaszos. És szeretem az olaszokat. Légyszi legyél olasz. – De ha szeretnéd, ideülhetsz az ölembe.

Hogy reagálsz arra ha a bátyád helyes haverja azzal hülyéskedik, hogy ülj az ölébe? Csinálj akármit csak ne vörösödj el. Én mit csinálok? Elvörösödök.

- Most az egyszer kivételezhetünk, szűk lenne ott elöl hárman. – ez elég gáz válasz az ajánlatára. Jól elintézted Lana, gratulálok.

- Damon Sutcliffe. – fordul hátra és felém nyújtja a kezét., ahogy elindulunk a buli felé. 

- Solana Costell. – nézek a szemébe miközben megrázom a kezét.

- Téged hol rakunk ki?

- Jön, ahova mi. – szólal meg helyettem Seb.

- Seb, tudod, hogy nem jöhet oda csak úgy. – néz a bátyámra.

- A húgom, nem fogok furikázni egy óra múlva haza meg vissza, úgy is ott lesz mindenki, addig meg el lesz velünk. Lazíts Damon.

- Tudod, hogy nekem nem baj. Főleg, ha az alkohol olyan hatással van rá is, mint rád. – kacsint rám, én pedig ismét elvörösödök.

- Nem szoktam inni. – szólalok meg zavartan, mire Damon szemei kikerekednek.

- Az első berúgásodnál ott leszek. Alku?

- Eszedbe ne jusson Damon! – vágja rá Sebastian mielőtt mondhatnék akármit.

- Alku elfogadva. – szólok közbe, majd Damon rám villantja fehér mosolyát, miközben visszafordul. Amit az átiratkozásról mondtam, most inkább visszaszívom, mindenképpen itt maradok, főleg, ha ilyen a felhozatal az egész suliban.

XXX

Két és fél óra telt el mióta egyedül maradtam, mindenki eltűnt valahova és jól érzi magát. Nem esett jól, hogy egyedül hagytak körülvéve tök részeg emberekkel, akiknek a jelentős hányada már azt sem tudja magáról hogy fiú-e vagy lány. Hirtelen én lettem az egyetlen józan és ezért elég kívülállónak éreztem magam. És még nem sikerült senkit találnom, hogy ne legyek egyedül egész este.

11 órakor már végeztem egy fél órás tánccal, ami persze nem volt rossz. Egy srác még oda is jött és elég jól elszórakoztunk, de végül eltűnt a tömegben. Én is más elfoglaltság után néztem, de nem találtam semmit és senkit, aki lekötött volna. Egy idő után a mosdó keresésére indultam. Felmentem egy hosszú falépcsőn és a tömérdek ajtó közül próbáltam kiválasztani, hogy melyikbe nyissak be mindenféle kínos helyzetet elkerülve. Pár méter után kinyílik mellettem egy ajtó és egy szétszórt arcú lánnyal találom szemben magamat. Rám néz, megragad a csuklómnál fogva és beránt magával a szobába. A falak sárgák, egy francia ágy terül el a szoba közepén két éjjeliszekrénnyel az oldalán. Egy könyves illetve ruhásszekrény magasodik egy fehér ajtó mellett, ami nyitva van és öklendezés hallatszódik ki mögüle.

- Sajnálom, hogy így berántottalak, de egyedül már rosszul éreztem magam, valakit keresni akartam, hogy segítsen és te voltál az első, akit megláttam. Ő ott bent Glynn, fogalmam sincs ki ő csak kérte, hogy segítsek neki, mert rosszul van, szóval kihoztam a tömegből és itt kötöttünk ki most már lassan fél órája. Egyébként Adeline vagyok, de szólíts csak Adi-nek. – hadarja el nekem.

- Semmi gond, igazából tök egyedül voltam egészen eddig, szóval ennek a kissé nyomasztó...– nézek az ajtó felé – ...társaságnak is örülök. Egyébként Solana, de mindenki csak Lana-nak hív. – mosolygok rá. – Ő amúgy jól van? – lépek be a fürdőbe, hogy ránézzek a most már tök csendes emberünkre, de ő a WC támlájára támaszkodva alszik.

- Persze, ott van egy pohár víz is neki, rendben lesz. – legyint Adi. – Te miért vagy egyedül? – ül le az ágy szélére.

- A bátyámmal és valami haverjával jöttem, már kilenc óra óta itt vagyok és halálra unom magam, nem ismerek senkit.

- Nem mondod, hogy itt voltál AZON a bulin?!??! – kerekednek ki a szemei.

- Hát igazából mondhatjuk, hogy itt voltam, de nem csináltam semmit, szóval olyan mintha itt se lettem volna.

- Én se csináltam semmit mióta itt vagyunk, és most már kevésbé érzem szarul magam miatta. – nevet fel.