The Tightest Bond

20.

DAMON

Fogalmam sem volt, hogy hogyan fog alakulni a meccs. Ez a második évem a Mustangs-nél és még soha sem éreztem ilyet. Mindig tudtam, hogy mi hogyan állunk és hogyan az ellenfelünk, hogy hogyan fordíthatunk a saját javunkra ha hátrányban vagyunk és hogyan tudunk minél több pontot és yardot szerezni. Most viszont ötletem sem volt. Ennek a fő oka pedig az volt, hogy Seb a hét eleje óta nem hajlandó szóba állni velem és nagyrészt Lana-val sem, habár már Lana próbált beszélni vele nem is  egyszer. Tudtuk, hogy Seb-nek nem fog tetszeni a dolog, de ezt már túlzásnak tartottam. 

Miután felöltöztünk meghallgattuk az edzőinket a taktikáról, az ellenfélről, meg minden ilyesmiről. Néhányszor Seb-re néztem, de ő csak mereven bámult maga elé. Mikor kivonultunk a pálya szélére beszélni akartam vele, de hiába szóltam hozzá még csak felém sem fordult. Hagytam inkább, majd a meccs után megpróbálom újra. A játékra koncentráltam és igyekeztem így is a legjobbat kihozni magamból. Seb utasításait néha nem értettem, mert mindig tudta, hogy mit kéne csinálnunk, hogy minél előrébb jussunk és sikerült eltanulnom tőle ezt még tavaly, de most valahogy sosem azt csináltuk amit kellett volna. Legalábbis láttam rajta, hogy direkt mást mond. De nem szóltam egy szót sem, csak csináltam a feladatomat. Seb egyszer sem passzolt nekem. Az első negyed után mi álltunk nyerésre, de nem voltunk túl messze az ellenféltől, még könnyen behozható lemaradásban voltak. A második negyed végére viszont már mi álltunk vesztésre, nagyobb hátránnyal, mint előzőleg a másik csapat. Fogalmam sem volt mi történik, vagy hogy hogyan fogjuk megoldani. A félidőben az edzők beparancsoltak minket az öltözőbe, hogy megbeszéljük a következő lépéseket, de hátramaradtak. Alig, hogy beértem oldalról nekem rontott valaki és a falhoz szorított. egyből kaptam is egy jobbost. 

- Hogy a faszba képzeled, hogy megkúrod a húgom? - üvöltötte Seb.

- Mi van? - kérdeztem vissza értetlenül, de csak behúzott még egyet. Tristan és Marcus próbálták hátrahúzni, de Seb nem engedett el. Ekkor lépett be mindkét edzőnk és Mr. Kent azonnal elordította magát.

- Ti megőrültetek?! Azonnal irány az irodámba! - kitéptem magam Seb szorításából és elindultam az említett helyiség felé, ahol leültem egy székbe Mr. Kent asztal előtt. Seb és az edző jöttek utánam. Seb leült mellém, az edző meg ledobta a mappáját az asztalra és gyilkos szemekkel nézett ránk. - Elmondanátok mi történt? - tette fel a kérdést. Seb nem mondott semmit, magában forgyogva nézte az ölében a kezeit. Egy ideig én is hallgattam, de úgy láttam jobb tisztázni a dolgokat.

- Nem feküdtem le a húgoddal. - intéztem a szavaimat Seb-nek.

- Akkor miért beszél erről mindenki?

- Honnét tudjam? Attól még ne igaz.

- Fiúk!  - emelte fel Mr. Kent a hangját. - Hányszor megmondtam már, hogy a pályán nincs magánélet és az ilyeneket kint hagyjátok. Ráadásul meccs van! - egy ideig nem szólt, aztán folytatta. - Ha ezt a meccset nem nyeritek meg rendesen, a következő meccset és addig az edzéseket elfelejthetitek.

- Mi?

- Ezt nem teheti! - akadtunk ki.

- De igen, megtehetem. Nem szeretném, mert ti ketten vagytok  legjobbak a csapatban, de meg kell tanulnotok, hogy ilyeneket nem csinálhattok. Értve vagyok? - egyszerre bólintottunk. Aztán visszaküldött minket a többiekhez. Újra átbeszéltük a taktikánkat, utána pedig mindenki kiment, de mi visszamaradtunk.