The Tightest Bond

4.

DAMON

Az idei évünk első meccse zajlik éppen. Nyerésre állunk, 2 ponttal vezetünk, de még 3 perc visszavan a játékból. Nem nálunk van a labda, a másik csapaté az esély, hogy pontot szerezzen vagy minél több yardot. Sajna egyik se jön össze, mert az eddigi játékidő alatt eléggé ki tudtuk őket és a játékukat ismerni, így alig kerül ki az irányító kezéből a labda, ami a bal szélső futójukhoz szállna, de mielőtt elkapná, én a földre terítem. Hibát fújnak, így újra ők következnek. Fogalmunk sincs mi történt, de majd az edző elmondja bent.

Újrajátsszuk, de szinte ugyanaz történik, viszont most hozzánk kerül a labda. Seb kiadja az utasításokat, majd beállunk. Megszólal a síp, Seb kijátssza kis ívben balra, így én előrébb tudok menni, kicselezve a védőt. Balról nagy ívben érkezik a labda jobbra, hozzám, én pedig elkapom. Rám rontanak többen, de kitérek előlük. A lehető leggyorsabban indulok meg a célterület felé, mert hallom, hogy már alig 10 másodperc van vissza. Csak rohanok, és amikor meghallom hogy a visszaszámlálás már 1-nél tart átlépem a vonalat és egy touchdown-nal zárul a meccs.

Leveszem a sisakomat a fejemről és a hajamba túrok. Leülök a földre és próbálom stabilizálni a pulzusom és a légzésem. A fiúk gyűlnek körém, majd már azt veszem észre, hogy épp kicsi a rakást játsszunk. Persze tök kényelmes a legalján lenni. Nem sokkal később le is szállnak rólam, majd lemegyünk a pályáról.

Én gyorsabban elkészülök, mint Seb, aki esküszöm 50-szer lassabb, mint egy lány. Amikor végre valahára összeszedi magát kimegyünk a suli elé, a parkolóba, ahol már szinte csak az ő kocsija áll. Lana és egy másik lány várakoznak a kocsinak dőlve, a kezükben a maradék pattogatott kukoricával. Seb kinyitja a kocsit és berakjuk a cuccainkat. Beül a vezető ülésbe, Lana pedig az anyós ülésen, a másik lány hátul foglalt helyet.

Kinyitom az ajtót ahol Lana ül, majd felemelem ahogyan szoktam és hátranyomom. Most viszont megtámasztja magát a két ülés között, így nem tudom hátrarakni. Vállat vonok és a lábait feljebb emelve becsúszok alá, majd elengedem. Így ő a két ülés közé szorulva marad. Elveszem tőle a kukoricáját, amiben már alig van és az egészet a számba öntöm.

- Ne már!

- Kösz. - adom vissza neki a dobozt.

- Menj a francba!

- Már ott vagyok. - nézek fel rá. Dühösen fúj egyet majd hátra nyomná magát, de megcsúszik a lába és félig az ölembe esik vissza. Még jó, hogy egy pirosnál állunk épp.

- Fejezzétek már be légyszíves! - szól ránk Seb. Lana összeszorítja a száját és hátra mászik. Nem sokkal később a házukhoz érünk. Átöltözünk kényelmesbe, előkészítjük a nasit, majd betelepszünk a tévé elé.

- Lana! Gyertek már vagy elindítom nélkületek! - kiabál fel Seb a húgának és Adi-nak. Mindketten elterülve fekszünk a kanapékon, a meccs jól lefárasztott minket.

- Totál el tudnék aludni.

- Én is.

- Uuu! Az új Trónok Harca részt nézzük? - hallom Lana hangját, majd a következő másodpercben átugrik a kanapé háttámlája felett. Felsikít, ahogy rájön, hogy én ott fekszek, mert sötét van és eddig nem láthatott, én pedig kinyújtom a karjaim, hogy elkapjam vagy hasonló. Elérem a derekát, de így is nagy erővel esik rá az ágyékomra mire felnyögök.

- Te jó ég! Bocsánat! Nem akartam! Nem láttalak! Én... - pattan fel.

- Semmi... semmi... - nyögöm ki.

- Tényleg bocsi.

- Ha nem lehetnek gyerekeim, az a te hibád.

- Megvagy haver?

- Ja, azt hiszem túlélem.

- Sajnálom. - ül mellém Lana.

- Semmi baj. Inkább nézzük. - azzal Seb el is indítja, de látom, hogy közben Adi-t stíröli. Á, nem, dehogy csinálhatná feltűnőbben.

XXX

- Dam! Dam! Damon kelj fel!

- Hagyj aludni. - fordulok a másik oldalamra.

- Én csak jöttem szólni, hogy csináltunk reggelit.

- Jó, mindjárt jövök. - fordulok a hátamra. Lana kimegy, én pedig készülődni kezdek. Kelthetne minden reggel. Én egy kicsit se bánnám. Lemegyek és leülök hozzájuk enni.

- Ez baromi finom lett! Köszi.

- Nincs mit. - később Adi megkéri Lana-t, hogy vigye haza, így akkor már én is bekéredzkedek. Végül Seb is jön, így négyen indulunk el. Mivel én közelebb lakom, ezért úgy beszéltük meg előbb engem raknak ki. Befordulunk az utcánkba és már majdnem a házunknál vagyunk, amikor meglátom az öcsémet a másik ház előtt egyedül. A földön játszik valami kövekkel.

- Seb állj meg, baszki, megint szökik az öcsém. - erre ő meg is áll. Kipattanok és megkerülöm az autót.

- Mateo! - szólítom meg, mire felkapja a fejét. Odaérek hozzá és felemelem. Seb leparkol a házunk elé és kiszállnak. - Megint kiszöktél mi? Ilyet többet ne csinálj! Akarod, hogy elmondjam anyának, hogy megint elszöktél?

- Nem.

- Akkor ne csináld. Múltkor is nagyon megijesztetted.

- Ő az öcséd? - kérdezi Lana.

- Igen.

- Nagyon édes. Hány éves?

- Megmondod Lana-nak hány éves vagy?

- Egy.

- De az mennyi, hm? Nem tud spanyolul.

- Egy. - mondja és mutatja is neki.

- Igazából, hamarosan kettő lesz. Megfogod amíg kiveszem a cuccom?

- Persze.

- Nehéz ám. - adom a karjába a picit.

- Nem is.

- De. Kis haspók. Most is tiszta csoki a szája. - mondom, majd meg is törlöm a száját. Kinyitom a csomagtartót és kiveszem a táskámat.

- Amúgy, hogy érted, hogy kiszökött? - kérdezi Seb.

- Van ezen a szar kerítésen egy lyuk, azon mászik ki. Még nem volt arra időm, hogy megcsináljam. De most muszáj lesz.

- És anyud nem veszi észre, hogy kijön?

- Nem vele van. Kösz, hogy elhoztatok! Sziasztok! - köszönök el gyorsan, majd bemegyek. Lerakom Mateo-t az ágyamra és átöltözök. Aztán kimegyek és megcsinálom a kerítést, amíg figyelek is rá. Aztán odamegyek a nagyihoz, aki bealudt a kerti széken és felkeltem, ráhagyom Mateo-t, majd elindulok a műhelybe.

Az egész hétvégét ott töltöm és furcsamód várom a hétfőt, hogy újra láthassam Lana-t. Na jó, le kéne állnom, úgyse jönne össze. Leginkább Seb miatt. De a francba is, kit érdekel? Úgysem tudok leállni.