Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

1. fejezet

Az álmok azért vannak, hogy az ember elmerüljön egy olyan világban, ami sosem lehet az övé. Csupán néhány pillanat erejéig használhatja ki annak minden előnyét. Úszhat a legmélyebb tengerben, felszállhat a felhők fölé, egyenesen a világűrbe, vagy esetleg gyémántot gyűjthet egy nagy mezőn a virágokból. Amit csak akar.

Azonban egy bűnös ember sosem fog szabadulni a lelkét fogva tartó bántalomtól, akár jogosan ítélték el, akár nem. Velem is pont ez a helyzet, hiszen a lehető legsúlyosabb döntést hozták meg miattam egy általam szeretett személyre: halált.

Tizennégy éves voltam, egy elkényeztetett apa szeme fénye. Persze ezt akkoriban még nem tudtam magamról, erre csak később jöttem rá. Az ember az élete során sokszor szembesül olyan dolgokkal, amit már nem hozhat vissza, de tudott volna tenni ellene. Apám halála is ide tartozott. Ha akkor nem engedem neki, hogy megvédjen a királytól, és elfogadom a felajánlását, talán még ma is láthatnám az arcát.

Azonban mivel ő sem akarta, hogy a lánya egy herceghez menjen feleségül, aki később átveszi apjától a trónt, így lázadásba kezdett, a lehető legvisszafogottabb módon. Az országnak jelenleg három királya van, három területre lebontva. Azonban ha egyet is elárulsz, az az összes hatalom elleni bűncselekménynek minősül, azaz felségárulásnak.

Mivel apám elutasította a király kérését, miszerint adjon engem hozzá a fiához, ezért megtagadta a valójában burkolt parancsát. Úgy határoztak, meg kell tőle szabadulni, elvégre nincs szükség egy olyan grófra, aki nem hajlandó engedelmeskedni.

Mai napig álmodok róla. Mai napig lelki szemem elé lobban az a tűz, ami felemésztette a házunkat, és vele az egész birtokot. Apám már akkor odaveszett, de nem a lángok miatt, hanem egy jól irányzott golyó által, ami egyenesen a szívébe fúródott. A teste az elenyészeté lett, ahogy vele együtt minden vagyonunk. Magamon kell viselnem ennek az átoknak a jegyét, a tűzben elszenvedett égési sérülés miatt. A tudat pedig azóta kínoz. Az én makacsságom miatt veszett oda minden.

Mivel elvesztettem mindenem, még talán a nevemet és a jogaimat is, ezért a távoli rokonaimhoz kellett költöznöm, egy kisebb tanyára. Ott kellett megtanulnom kézzel fejni, tyúkot vágni, disznót fogni, és csikót elletni. Minden állat megtalálható a tanyán, ezért szinte mindent tudok róluk. Talán ezért is helyezkedtem el a szakmában.

Az új életemhez magány, és egy új név is társult. Jelenleg mindenki csak Shin HaNeul-ként ismer, egy magába fordult, pökhendi lányként, aki senkivel sem beszél, nem barátkozik. Már nem is néz az emberekre. Csupán az állatokkal beszél.

Az emberek úgy emlegetnek engem, mint a legjobb suttogót a faluban. Persze az mellékes, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezzel foglalkozik. Senki se ismer igazán, de nekem elég, hogy a bajban engem hívnak. Szeretek állatokkal foglalkozni, és ezen a helyen adódik munka.

Azonban a legjobban szívemhez nőtt jószágok mégis csak a lovak lettek. Mikor idekerültem, született egy csikó, aki velem nőtt fel. Én lovagolhattam rajta először, én tréningeztem, a legjobb barátommá vált. Persze nem hanyagolhattam el a többi munkámat sem, de abból a nyeszlett, mindentől félek és semmit se fogok meg csupasz kézzel lányból, egy életerős, határozott személyiség burjánzott ki, ami most jelenleg engem alkot. Sosem adódtak nehézségeim a faluban, mindent meg tudtam oldani idejében, és nem volt olyan dolog, amihez ne tudtam volna hozzászólni.

Szeretek itt élni. Csendes, és bár csak egy pillanatra, de elfeledteti velem a múltat, amit már fel kellett volna, hogy dolgozzak. Mai napig nem tudom elengedni apám emlékét, és az égő kastély képét. Az én lelkemen szárad, és nem tehetek mást, minthogy együtt élek a tudattal, hogy már sosem csinálhatom vissza.

A rokonaim cseppet sem bánták, hogy be kell fogadniuk, sőt, inkább örültek neki, hogy kaphattak egy lányt. Az ő gyermekük már rég nem lakott velük. Mindenben segítségemre voltak, a névváltoztatástól elkezdve, az iskolázottságomig. Arra gondoltam, hogy ezt az egészet át lehetne vitetni az emberi vonalra is, hogy hivatásos pszichológus legyek, és ne csak az állatok lelki állapotát és elméjét fejtegessem. Az emberekébe is betekintést akartam nyerni, ez azonban nagyon nehéznek bizonyult. Mivel drága a képzés, én pedig nem akartam a mostani szüleim nyakán élni úgy döntöttem, hogy kihagyok egy évet, és elmegyek dolgozni. Rendesen. Onnantól pedig majd folyamatosan munkákat fogok vállalni, és este tanulni, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Úgysincs más, amivel foglalkozhatnék.